Közös Fan fic

Szerkesztők:
Charlette szemszöge: Horváth Annamária
Nina szemszöge: Juhász Noémi

(mindig alul van az új rész :)



Charlette szemszöge

 - Te, ez a Lena Meyer? Ezt szerette az Edward? - kérdezte a barátnőm, Nina, aki annyira meglepődött a képet nézve, hogy barna szemei könnybe lábadtak a nevetéstől.
 - Igen, ez Lena Meyer. De most már végre hírt kaptunk, hogy elmegy a Vatikánba, és valószínűleg apácának vonul be. - nyugtattam meg barátnőmet.
 - Jajj, de jó, legalább soha nem látjuk! De én meg úgy hallottam, a Vatikán után elmegy a Csendes-óceán mélyére, mert azt hiszi, hogy ő víz alatt is tud lélegezni. - ezen annyira meglepődtem, hogy az nem igaz. Lena Meyer totálisan őrült csaj, nem csoda, hogy a Jedward ezt írta ki a twitterére. Kétségkívül mi vagyunk a legnagyobb rajongók, és valószínűleg ha találkoznánk velük, akkor elájulnánk (vagy legalább is én ezt tenném).
 - Sziasztok, lányok! - jött be anyukám hozzánk, a szobámba, szemei elárulták, hogy meglepetése van számunkra. - Nina, pakolj be, és te is Charlette.
 - Na de miért? - kérdeztem félve.
 - Holnap elmentek Írországba, egy táborba, ahol énekelni tanulhattok! - közölte a hírt a muterom.
Mi ketten először még el sem hittük a dolgot, először ledöbbentünk-majd ráeszmélve a dolgokra, ugrándoztunk egyhelyben.
Nina hazament pakolni, és én is megkezdtem a pakolást, és reménykedtem,ha Írországba eljutunk,találkozunk a Jedwarddal.
A délután hamar elszaladt, már késő este volt, és még hajnalban kell kelnem! Gyorsan összeszedtem magamat, és mentem aludni.
Hajnal 4kor a Bad Behaviour-re keltem, mint mindig. Izgatottam néztem a felkelő napra, és vártam, hogy induljunk. Hamarosan találkoztunk is. Még egy utolsó búcsú-és már szálltunk is fel a repülőgépre. Két hónapig távol leszünk! Szülők és testvérek nélkül!


Nina szemszöge

Elbúcsúztam anyukámtól, és Charlettel karöltve elindultunk a gép felé. A gyomrom görcsbe rándult. Végre. Végre egy esély, hogy találkozhassak a Jedwarddal. Felszálltunk a repülőgépre, és elindultunk. A felszállástól kicsit liftezett a gyomrom, de túléltem. Olyan negyed óra múlva egy kedves stewardess lépett mellénk, hogy élvezzük-e az utazást, meg minden. Mondtuk, hogy igen, csak kicsit éhesek vagyunk, és nem hoztunk kaját, reggelizni meg nem reggeliztünk. A hölgy rögtön szólt egy dundi néninek, aki olcsón árult finom sütiket, így hát vettünk egy tucat sütit (ezek később jól összetörtek a táskánkban), és abból falatozgattunk. Félúton elővettem a telómat (ami időközben elkezdett roamingolni), és fülhallgatóval hallgattunk Jedward-számokat. Egy idő után már furcsán néztek ránk az emberek, mert el kezdtünk mi is énekelni, de a stewardess csak elnézően mosolygott. Egy óra múlva szóltak, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket, leszállunk. A gyomromra gondoltam, és a szőnyegre előttem. Nem jó párosítás. Charlette megfogta a vállamat, és azt mondta:
-          Te most nehogy behányj itt nekem! – nevetett.
-          O...ké… - nevettem vele.
Rövidesen túl voltunk a leszálláson, és csak kicsit szédültem. Alig mentünk pár métert, egy kedves ír nő vigyorgott ránk, olyan műmosollyal, és megkérdezte, hogy az énektáborba jöttünk-e. Charlette a mondat felét nem értette, én meg próbáltam magamban tartani azt, amit magamban kell. A hölgy furcsán nézett ránk, majd kiböktem egy ’Yes!’-t. Elmosolyodott, és mutatta, hogy kövessük. Egy lapos, vörös kocsiba szálltunk be, és elindultunk. Dublin csodaszép volt. A képeken nem lehetett így átérezni a szépségét. A nő hirtelen elkezdett kedélyesen beszélgetni velünk, de nem szívesen – mintha csak a kötelessége volna. Negyed óra furikázás után egy sárga falú épülethez értünk, ott a nő leparkolt, és mondta, hogy a bőröndöt csak hagyjuk itt, majd ő beviszi. Hát én csak a táskámat vittem, amiben a telefonom, pénz, meg ilyenek voltak. És akkor beléptünk a tágas előtérbe…



Charlette szemszöge

Sok ír lány és fiú volt ott, egy-egy amerikai is keveredett közéjük, és egy német lány: barna haja fekete árnyalattal, mint az éj, és barna szemei észrevették, hogy felmérem őt. Be kell valljam, a németekkel semmi bajom, csak hát valamennyire bánt, hogy mindig Lena Meyerre emlékeztet mindegyik. Ha visszagondolok az emlékekre, Lena táncára, akár a csirke, és hogy 2010-ben még a foga is rúzsos volt az interjún. Na, de Lena Meyer-Landrut nem teszi tönkre a mi táborozásunkat.
A tábor vezetője egy 38 éves nő volt, szőke haját a szellő fújta, kék szemeiben öröm látszódott, mint aki meg van elégedve magával. Nem sokáig beszélt, csak elmondta, hogy minden nap kapunk énekórákat, és a tábor végén meglepetés vendég érkezik, egy igazi énekes. Ennek nagyon megörültünk Ninával, mert lehet, hogy a Jedward lesz az. Már kezdtünk volna belegondolni a szituba, hogy találkozunk velük, de odajött egy sárga ruhás ifjú hölgy, és bevezetett minket a szobánkba. Nem volt különösebben extra a kinézete - de hát ez tök mindegy - a lényeg, hogy itt vagyunk.
Úgy gondoltuk, sétálni megyünk, utána majd betévedtünk egy-egy boltba, és shoppingoltunk. Egy nagyon jó boltra találtunk nem messze, be is mentünk rögtön, hiszen épp leárazás volt a legjobb márkás cuccokból.
 - Én azt hiszem láttam ott egy selyemruhát, pont a kedvenc stílusomban. Én elmegyek arra, te is nézz szét, majd kint találkozunk nemsoká. –mondta Nina, és jobbra vette az irányt.
Én egyenesen a cipők felé mentem, az Adidas különféle meghökkentő és stílusos részéhez. Voltak ott szárnyas cipők, és medvés cipők- pont olyanok, amilyenek Johnnak és Edwardnak vannak. Ennek nagyon megörültem, és szaladtam is mindjárt oda. Ám annyira szaladtam, hogy csak a cipőkre összpontosítottam, és arra nem, hogy ki van előttem. Véletlenül nekiütköztem egy fiúnak, és felestünk. Amikor megtekintettem, ki az, nem hittem a szememnek: világosszőke haj, enyhén szürke árnyalatú zöld szemek- pont olyanok, mint John Grimesé. Ebben a pillanatban nagyon összezavarodtam, így nem mertem semmit sem szólni. Nem is vettem a boltban semmit, csak egyenesen szaladtam kifelé.
Már kint állt Nina is, és úgy tűnt, valami varázslatosat látott, és mintha még egyszer akarná látni.


Nina szemszöge

Nem igaz. Az a ruha egy vagyon. Nem fogom rögtön minden pénzem elkölteni arra… Jé, egy plakát! Te jó ég, a Jedward! Ezt Charlettenek azonnal látnia kell!
-          Pásztoooooorkaaaaaa! – kiáltottam neki. A beceneve egy vicces sztori. Éppen oroszul hablatyolt valamit, amikor olyasmit mondott, hogy paszterugjli, szóval valami ilyesmit. Én meg aztmondom: Mit beszélsz te? Pásztor ujj? Így hát megtartottuk ezt a nevet, és így hívom őt.
Bementem ahol láttam őt, az Adidas csukáknál – szárnyas, meg lángos cipők – pont, mint a Jedwardé. Értettem is, hogy miért szalad olyan nagyon, de azt nem, hogy miért nem kerüli ki a fiút, aki előtte van. Aztán már csak azt láttam, hogy mindketten a földre zuhannak, Charlette meg csak felkel, és rohan kifelé. Kinyújtottam a kezem, hogy elkapjam, mielőtt kirohanna a világból. Odatoltam az ablak elé, ahol a koncert plakát állt.
-          Jé! Jedward koncert lesz? – bökte meg az ujjával a papírt.
-          Igen, ma. Helyszínen lehet jegyet venni, este hétkor kezdődik, és mi ott leszünk. – mondtam szélesen vigyorogva.
Charlette felsikkantott, és megölelt, majd megfogta a kezem, hogy menjünk a CD részlegre. Az első CD, amibe botlottunk mi más lett volna – a Victory! Vettünk is egyet-egyet, és mentünk a kasszához fizetni.
-          Franba! – szólalt meg a pénztárnál Charlette. Két fiú felé fordult, akik gyanúsan hasonlítottak.
-          Mi a baj? – fordultam én is arra.
-          Annak a srácnak mentem neki! – mutatott felé.
Én meg elkezdtem röhögni, az eladó nő meg csak nézett. Gyorsan kifizettük a CD-ket, és mentünk volna ki, amikor leszólított valaki.
-          Hé, sziasztok!
-          A csudába! – suttogta pásztorkám, mivel az a két srác állt előttünk, akiken az előbb olyan jót röhögtem (pontosabban azon, hogy Charlette az okos fejével nekiment az egyiknek). Nekem pedig mosolyra szalad a szám.
-          Sziasztok! Mizu? – kérdeztem könnyedén, amid Char gyilkos pillantást vetett rám. Én válaszul kacsintottam neki egyet.
-          Semmi. Az egy Jedward CD? – bökött a táskám felé, amiből kikandikált John feje. Válaszul bólógattam. – Csak nem szeretitek őket? – erre elvigyorodtam. Már tudtam, mi a szitu.


Charlette szemszöge

Épp fizettünk, és mentünk kifelé, a tábornak véve az irányt, amikor leszólított minket valaki. Bár ketten voltak, egyik nagyon titokzatos volt, napszemüvegben és hip-hop cuccban akarta magát mutogatni, a másik pedig az a fiú volt, akivel felestem. Annyira égő volt! Aztán Nina csak úgy kibökött egy mizut,és még jobban égtem. Aztán a fiú észrevette a táskából kifigyelő CD-t, pont a Victory volt. És megkérdezte, csak nem szeretjük a Jedwardot?
 - De, igen. - vágtam rá. - Mért, te is?
Aztán ránéztem a CD-re, aminek a borítóján John feje kandikált ki. Aztán egy picit gondolkodni kezdtem. Ahogy beszélt, és ahogyan kinézett. Tökéletesen megegyezett Johnnal. És mi van akkor, ha tényleg ő az? Nem. Biztosan csak képzelődök.
 - Igen, mivel ír vagyok, és büszke vagyok ezekre a nagyszerű fiúkra. Akár a testvérem. Igaz, tesó? - nézett a másik fiú felé.
 - Persze. De mi is a nevetek, lányok? - kérdezte a fiú.
 - Én Nina vagyok, ő pedig Charlette. - mondta Nina. - És ti?
 - Én Louis vagyok, ő pedig... David. - mondta a fiú testvére. Nem tudom miért, de azt vettem le, hogy titkolóznak. - Nos, akkor... Nina... hagyjuk magukra Charlettet és Davidet, hogy megbeszéljék közös problémájukat, úgyis ismerhetik már egymást... ahogy elnézem.
És Louis és Nina együtt elmentek valahova, bár azt nem tudom, hogy hova.
Daviddel voltam.
 - Szóval, te löktél fel véletlenül, és estél rám, ugye? - kérdezte gúnyosan.
 - Igen, és bocsánat. - mondtam, és közben még mindig Johnra gondoltam. Vajon csak hazudik, hogy nem ő az? - De te most vallj be nekem valamit!
 - Mégis mit? - kérdezte meglepetten.
 - Ne hazudj nekem! Még a nap is látja, hogy te John Grimes vagy!
 - És ha igen? Igen, én vagyok, én vagyok John a Jedwardból. - közölte velem könnyedén John, mire az én reagálásom az volt, hogy elájultam. Nem tudtam semmit, hogy hol vagyok és mi van velem.
Körülbelül 10 percig eszméletlen voltam, levegőt sem kaptam. Aztán valami meleget éreztem a homlokomon, s kinyitottam a szememet. Az a kéz, az...Johné volt, és felvitt engem a szállodájukba. Már majdnem jött a visszaájulás, amikor megszólalt John:
  - Nem kell ennyire megijedni tőlem, ember vagyok vagy nem? Lehetek híres is, de attól még nem kell ennyire nagydolognak felfogni.
 - De hát fellöktelek! Ez tudod milyen égő? - kérdeztem tőle, és egyre jobban fáztam.
 - Az semmi, de tudod amióta fellöktél, azóta nem hogy elfelejtettelek volna, hanem mindig az eszemben voltál. - mondta John.
 - Hát persze, sztárokat fellökni, és ráesni nem minden rajongó szokott.
 - Valóban, de nekem nem azért vagy a fejemben... - és mondta volna tovább John,de már annyira fáztam,hogy megszólaltam, közben elkezdtem sírni:
 - John, nagyon fázok, segíts!
Aztán a homlokomra tette a kezét, s aggódóan nézett rám.
 - Jézusom, te lázas vagy! Hívok egy orvost!
 - John, ne menj el, könyörgök, ha itt hagysz meg fogok halni!  - felültem, John betakart és átölelt. A pulóverét is nekem adta, ami rajta volt. Ekkor már valahogy jobb volt a helyzet, s mintha a betegségem is kezdett volna elmúlni. Egyre erősebben magához ölelt. Majd a szemébe néztem. És kérdeztem valamit tőle:
 - John, neked annyira jó hajad van... megfoghatom?
 - Persze, ha az jó neked. Végül is ez egy Jedhaj.
Fogalmam sincs, hogy jutott eszembe ez. Aztán beletúrtam a hajába, és már nagyon közel voltam az arcához. Aztán csak jött minden magától. Túl közel voltam már hozzá. Aztán csak egyszerűen megtörtént: megcsókolt. Ekkor szívesen elájultam volna, de nem volt miért. Aztán eszembe jutott még valami.
 - John, kérdezhetek valamit? Az a fiú, a testvéred, Edward volt?
 - Igen. De egyvalamit most megmondok neked. Ne mondd el senkinek, hogy velünk találkoztál, és hogy te... Meg én...
 - Ígérem.
És egyre csak arra gondoltam, hol lehet már Nina és Edward? Talán ő is megtudta a titkot?


Nina szemszöge

-          Szóóóval… Louis… - mondtam fulladozva a röhögéstől. Ennyire béna álnevet! – Netán ez a második neved, drága… Edward? – néztem rá gúnyosan. És büszkén. Rájöttem, haha!
-          Hö? – csak ennyit tudott kinyögni, és pedig közelhajoltam a füléhez, és…
-          Edward Grimes… a testvéred pedig John Grimes. Tudtam ám, hogy ki vagy. Onnan, hogy megláttalak. Nem tudod letagadni!
-          Ebben mondjuk, igazad van. – motyogta.
-          Nah látod! - húzódtam vissza.
-          Szerinted a barátnőt rájött már? – kérdezte mosolyogva Edward. Olyan édi-bédi mosollyal.
-          Ahogy én Chart ismerem, igen… és biztosan megkóstolta a padlót is. Asszem fel kéne hívni. – és már kotortam is a tatyómban a telómért. Viszont ekkor megcsörrent Edward iPhoneja.
-          Szia! Aha… ahha… - majd eltolta a telefont, és azt mondta. – Igazad volt, elájult. – na, ugye, ismerem én a barátőmet! – Oké, oké… mi is mindjárt odamegyünk! Oké, oké… szia!
-          Aha, szinte sejtettem! Hova is megyünk?
-          A hotelbe, ahol most lakunk. Te menj csak előre, én addig veszek sushit. – és már indult is volna.
-          Hé, de melyikben? Vagy talán titkos gondolatolvasó képességem van, aminek segítségével megtalálhatom a hotelt? – kérdeztem gúnyosan.
-          Nem, legalábbis nem tudok róla. – mosolygott megint olyan aranyosan. – Szóval… - körülnézett – Lelki Béke Hotel… csak el kell mondanod a titkos szót…
-          Ami a…?
-          Fagyi. – vigyorodott el.
-          Haha! – nevettem. – Oké, vettem! Akkor ott találkozunk!
Negyed órámba telt megtalálni a hotelt, mivel nem volt pénzem taxira, és nem is akartam valami büdös taxiba ülni. Ahogy pedig Edwardot elnéztem, el fog tartani egy darabig az a sushi vásárlás… néhány csaj nagyon stírölte. Mikor odaértem, elmondtam a recepciósnak a titkos szót, és már mentem is a nyolcas szoba felé. Bekopogtattam, mire kinyílt az ajtó. Belöktem egy ’Hahó!’-t, aztán ár mentem is a szobába, ahol meglepetés fogadott. John és Charlette… egymás szájában, hopplá… Visszabújtam a fal mögé, és megvártam, amíg befejezik. John Char lelkére kötötte, hogy senki sem tudhat erről, meg minden. Akkor visszamentem az ajtóhoz, és kinyitottam, becsuktam, mintha most érkeztem volna. Fülig érő mosollyal mentem be a szobába, addigra John már máshol volt – telefonált.
-          Hahó! – köszöntem az ágyon fekvő Charlettenek. – És… megmondtam, én előre megmondtam…
-          Mit?
-          Milyen ízű volt a padló? – kérdeztem szarkasztikusan.
-          Jaaaaaa… - kapcsolt végre. – Eper… -erre elkezdtünk nevetni, és megöleltem Chart.
-          Jézusom, Char, te tűzforró vagy! John! – de addigra már jött is vissza, azzal, hogy valami Dr. Swatshenberg vagy ki már jön is. Szupi. Pedig nekünk most a táborban kéne lennünk… Nem pedig egy hotelben a Jedwarddal, és legfőképpen egy orvossal. 


Charlette szemszöge

Lassan úgy éreztem itt a vég, de végre Nina megérkezett, és az orvos is. Adott valami gyógyszert és teát, aminek förtelmes íze volt, de már amúgy is mindegy volt, csak éljem túl. Fél óráig szótlanul ült Nina és John is, én is szótlanul feküdtem, majd amikor úgy éreztem jobban vagyok, kinyitottam a számat:
 - Annak ellenére, hogy te, John énekes vagy, kinyithatnád a szádat....
 - Azt hittem csak zavarnék. De fogalmam sincs, mit csináljak. Edward jöhetne már, mert egyedül nem bírom sokáig. - mondta John. - Esetleg... Nina! Tudod, hol van Ed?
 - Persze. Elment sushit venni, és egy rakás csajszi gyűlt köré. - mesélte Nina.
Aztán Edward beállított hirtelen lihegett, sápadt volt és egy csomó rúzsfolt volt az arcán. Nyilvánvaló volt, hogy egy csajszival jött össze, vagy pedig az őrült rajongók vetemedtek ilyen cselekedetre. Láttam Nina arcát, egy kicsit furcsán viselkedett, mintha bántotta volna a lelkét, hogy Edwardot más csajok is csípik. És hogy egyáltalán a közelébe is mennek.
 - Na, már kivel jöttél össze? - kérdezte John és majdnem fetrengett a röhögéstől.
 - Senkivel, ezek az őrült rajongók... áhhh... talán mégsem volt olyan jó ötlet énekesnek állni! - mondta Edward, és vizes ronggyal törölgette az arcát, majd néha-néha vetett egy-egy pillantást Ninára. Nem tudtam kikövetkeztetni, mit érezhet Ed vagy Nina, de valami lehetett talán köztük. Aztán Nina hűvösen közölte, hogy kimegy sétálni, és addig vigyázzon rám John. Ahogy kiment, Edward kezdett furcsán viselkedni, s mintha rosszat tett volna. Percek múlva már ő is közölte, hogy elmegy, és mi meg csak maradjunk magunknak.
Ketten maradtunk. Láttam John arcát, hogy aggódik és össze van zavarodva.
 - John.... ha az előzők miatt aggódsz, akkor... ne törd fölöslegesen a fejedet... én nem állok az utadba... csak megtörtént. - mondtam neki.
 - Minden okkal történik. Fogalmam sincs mit érzek... de ha tudnám, megmondanám. Csak azt érzem, hogyha a közelemben vagy, a gyomromban valami nincs rendben. Talán egy bizsergés... vagy mintha lepkék röpködnének benne. - mesélte John.
 - Én sem tudom, én is ugyanígy vagyok vele. De ez hosszú... segítesz felkelni? Már jobban vagyok és Nina után kéne mennem, mert itt valami nem stimmel... és Edwarddal szintén... - mondtam neki.
 - Rendben. - fogta meg a kezem, és felhúzott magához, és ahogy ez megtörtént egyre inkább éreztem bódító illatát, eper-vanília, vagy talán olyan, ami máshol a világon nincsen. Aztán elindultunk. Megkérdeztem Johnt, hogy szerinte hova mehetett Nina és hová Edward, de szerinte (és én szerintem is) Ed Nina után ment. Nina valószínűleg a közeli fagyizóba mehetett, vagy a parkba, ezért arra indultunk. 10 perc múlva végre megláttuk őket, a fagyizóban voltak, és: fagyiztak. De ez valójában furcsább volt a kelleténél. Mintha randi lett volna.
Johnnal is beültünk a fagyizóba egy asztalhoz, de nem túl közel Nináékhoz, nehogy megzavarjuk a beszélgetést, vagy nehogy észrevegyenek.
Úgy néztek egymás szemébe, mint két galambpár, egymást nézték folyton, és egy pillanatban Edward keze Nináéra csúszott. Akkor már gondoltam, mi lehet a szitu.


Nina szemszöge


Csendben ücsörögtünk az ágy mellett, én pedig gondolkodtam. Ennyi ideig csak nem tarthat sushit venni! Bár azok a csajok…
-          Nina! Tudod, hol van Ed? – kérdezte John.
-          Persze. Elment sushit venni, és egy rakás csajszi gyűlt köré. – mondtam hűvösen. Pedig nagyon is aggódtam. Nem tudom miért. Csak aggódtam.
Akkor beállított Edward, sápadtan, lihegve és rúzsfoltosan – tehát a rajongók eléggé felismerték.
-          Na, már kivel jöttél össze? - kérdezte John mosolyogva.
-          Senkivel, ezek az őrült rajongók... áhhh... talán mégsem volt olyan jó ötlet énekesnek állni! – méltatlankodott Ed… fáradtan huppant le az egyik fotelba. Aztán bocsánatkérően rám nézett. Mit gondol ez? A barátnője vagyok, vagy mi?
Egy idő után kicsit szédültem, ezért kijelentettem, hogy elmegyek sétálni. Edward még mindig nézett, de nem érdekelt. Most az a lényeg, hogy ne ájuljak el. Kimentem a hotelből, és a park felé indultam. A sarkon egy hangot hallottam, aki kétségbeesetten a nevemet kiabálta. Megfordultam, és Edward fáradt arcát láttam. Amikor elért, lihegve támaszkodott nekem egy pillanatig, utána felállt, és láttam az arcát. A rúzsfoltokat letörölte, de haja nedves volt az izzadságtól. Meg talán a víztől is, amivel lemosta a rúzst.
-          Figyu… - mondta lihegve. – Nem beszélhetnénk meg?
-          Mit kéne megbeszélni? – kérdeztem hűvösen. – Nem vagyok a barátnőd, vagy valami ilyesmi. – forgattam a szemem.
-          Igaz, de… - lihegett tovább. – Fagyizó? – vetette fel.
-          Oké… - mentem bele. – De te állod – vigyorogtam. Erre ő is elmosolyodott.
És elindultunk a fagyizóba. Addig nem is szóltunk egymáshoz, amíg oda nem értünk. Kértünk egy-egy gömb fagyit – ő csokisat, én karamellásat. Aztán leültünk egy asztalhoz. Egy darabig csak bámultuk egymást, aztán Ed megszólalt.
-          Sajnálom…
-          Mit?
-          Hát… hogy hagytam a rajongóknak…
-          Mondtam már! Nem vagyok a barátnőd, nincs okod bocsánatot kérni.
-          De… én szeretném. – monda halkan.
-          Tes…sék? – megilletődtem. Igen, meg.
-          Nina, és… - és megfogta a kezem. – Sze… retlek. – szinte csak tátogta.
Én csak néztem, a nagy zöld szemeit, és elvesztem bennük. Az zökkentett ki, hogy a fagyim a kezemre olvadt.
-          Azt hiszem… én… is… - dadogtam.
-          Hiszed? – kérdezte.
-          Remélem… - mosolyogtam. – Edward Grimes… én is… szeretlek.  – mosolyogtam, és már majdnem sírtam. Én is éppen csak kimondtam, alig lehetett hallani. De Edward hallotta, és ez a lényeg. Elmosolyodott, és mutatta, hogy menjünk a parkba. Mivel a fagyim már teljesen elolvadt, kidobtam. Ő is ugyan ezt tette.



Charlette szemszöge

No comment.Annyira tudtam!Edward és Nina...szeretik egymást!Nem is hallottam semmit,de már leesett.
Simán ment a dolog,észre sem vettek minket.Hamarosan felálltak,és együtt távoztak.Edward-ahogy Nina is-kidobta a fagyit.
De egy gondom tényleg van.Már rég a zenetáborban kéne lennünk...és akkor most mit csináljunk?Ott van a cuccunk,és valószínűleg lekéstünk egy csomó dologról...
-John,be kell vallanom valamit.Nekem nem itt kéne ücsörögnöm,hanem...egy zenetáborban.2 hónapig....-magyaráztam el a szitut Johnnak.
-Hát jó...elkísérhetlek oda...de mi lesz Ninával?-kérdezte John.
-Őt is meg kéne keresni...de szerintem a galambok turbékolni akarnak...-mosolyodtam el.-Hívd fel Edwardot,hogy ha végeztek,kísérje el Ninát a táborba.
-Rendben.-mondta John.
Ennél rosszabbul még nem éreztem magamat.Mi lesz most velünk?Eddig olyan jól ment minden,de most úgy tűnik Johnnal nagyon eltávolodtunk egymástól...
-Akkor mehetünk.-szólaltam meg,és felálltunk az asztaltól.Lassan kimentünk az útra és együtt mentünk a zenetábor felé.Egyikünk sem szólalt meg,én bevallom,nagyon szomorú voltam.Hiányozni fog...és még talán nem is tudja,mennyire szeretem őt....
Lassan,de odaértünk.Egy hűvös "sziá"-t mondtunk egymásnak mindketten,és ezzel véget értek útjaink.Beléptem a tágas előtérbe,ahol az énektanárnő várt,eléggé ideges tekintettel.
-Hol tetszett lenni kisasszony?És a drága barátnője?Bár még nem késtek le semmit,de nem azért vannak itt,hogy csavarogjanak.Mától fogva nem mehetnek sehova sem!Ajánlom hogy Nina is megkerüljön,mert ha nem annak rossz vége lesz.Elvégre még nem 18 évesek,véssék az eszükbe!-szidott engem Mrs.Norris.
Én csak bólogattam,és felmentem a szobánkba.Fáradtan lehüppentem az ágyra és fogtam az mp3 lejátszómat,majd Britney Spears zenéket hallgattam.Körülbelül 10 perc múlva megérkezett Nina is.Széles vigyor volt az arcán,gondoltam Edward miatt...
-Szia!Úgy látom,te nem kaptál szidást...-mondtam neki.
-Szia!De,kaptam én...de az Edwarddal eltöltött idő egyszerűen csodás volt!Képzeld,megcsókolt!-mesélte Nina.
-Na,hát az jó...de tudod,hogy már aludnunk kéne?-kérdeztem.
-Persze,rendben,aludjunk!-mondta és szinte minden szavát boldogság öntötte el.
Lezuhanyoztunk,átöltöztünk és mentünk aludni.Az én részemről az éjszaka ugyanolyan rossz volt,mint Johntól a búcsú.Lassú és fájdalmas.Aztán úgy hajnali 2-kor el tudtam aludni.De nem tudtam kipihenni magam,ugyanis 8-kor felkeltett Mrs.Norris,hogy mindjárt jönnek az énekórák utána a táncórák.Ezért gyorsan kellett reggeliznünk,én csak egy kis joghurtot ettem,és gyorsan összeszedtem magamat.A reggeli újságra sem maradt volna időm,de hirtelen annyira meglepett a címlapfotó az újságon...ezt nem hiszem el!Nina volt rajta Edwarddal...valószínűleg a paparazzik kapták lencsevégre a dolgot...és Edward nem is tagadta a kapcsolatot.
-Nina,nézz csak ide!-mutattam felé az újságot,meg volt lepődve és rendkívül örült.
-Hát erre nem számítottam,de legalább vállalja a kapcsolatunkat!-mondta örvendezve Nina.
Ahogy kiléptünk a szobaajtón,emberek tömege vett körül minket.Nina számukra híres lett,akár a Jedward.Mindenki autogrammot akart,és mindenki szeretett volna Nina közelébe férkőzni.Aztán ott volt Mrs. Norris is,aki közölte,hogy Nina(mivel már híres) akárhova elmehet,neki külön órákat is adhatnak ha akarja.Tehát ő szabad.Én meg rab vagyok.
Nina a tömegben elveszett,már nem bírtam megtalálni.Aztán csöngettek,hogy 5 perc múlva énekóra.Én persze mást nem tehettem,jobbra vettem az irányt az énekterem felé.Akkor egy furcsa hang szólt az ablakból és folyton a nevemet kiáltotta.Kinéztem az ablakon,John volt az.
-Charlette!
-John!Te mit keresel itt?-kérdeztem.Valószínűleg John megőrült.Mintha ivott volna...alkoholt...de az lehetetlen,hiszen ő olyat nem szokott csinálni.Valószínűleg ő is láthatta a cikket.
-Psszt!Csak halkan!Elintéztem mindent...egy lány úgy öltözött mint te,és maszkkal meg mindennel együtt...tehát mássz ki az ablakon,gyere le,majd ő elmegy helyetted az órákra!-mondta John.
-Te megőrültél!-jelentettem ki,de akkor már húzta a kezemet,s a kezemmel együtt már...hupsz...a túloldalon voltam.
Fogta a kezemet és együtt szaladtunk kifelé a kapun,átmásztunk a kerítéseken,és kézenfogva futottunk egy ismeretlen utcarész felé....



Nina szemszöge

Csendesen sétálgattunk a parkban, kézen fogva, vigyorogva. Edward Grimes… a híres Edward Grimes… szeret engem. Képtelenség. Lehetetlen… És mégis igaz… Látta, hogy bambulok, ezért megszólalt.
-          Min gondolkozol?
-          Hát… csak azon, hogy ez mennyire képtelenség… - pirultam el.
-          Már miért is? – fordult felém.
-          Hát, mert… én csak egy lány vagyok. Egy szürke kisegér. Te meg, egy tini bálvány… szóval… érted…
-          Nina! – fogta meg a kezem. – Te sosem voltál jelentéktelen számomra! Mióta megláttalak a boltban, attól kezdve elvarázsoltál! Komolyan!
-          De akkor is… még fel kell dolgoznom… - nevettem.
-          Ez talán segít. – súgta, és közelebb hajolt. Éreztem meleg leheletét. Becsuktam a szemem, és vártam. Tudtam, éreztem, mi fog most következni.
Orra hozzáért az enyémhez. Átkarolta a derekam, és közelebb húzta, hogy ajkaink forró csókban olvadjanak össze. Ajkai puhák voltak, és melegek. Nyelvével óvatosan felfedezte a szájamat, és nem tiltakoztam. Még sosem csókoltak meg így... ilyen érzékien… tudtam, hogy ő tényleg szeret. Átkaroltam a vállait, hogy jobban hozzáférhessek a szájához. Csodás pillanatok voltak. Aztán abbahagytuk, és egymás szemeibe néztünk. Zöld szemei csillogtak a vágytól, és úgy éreztem, hogy én is így valahogy festhetek. Aztán kattant valami. A bokrok felé pillantottam – egy lesifotós állt ott, ágakkal a fején. Elé gyatra álca… Aztán Edward is arra fordult, és a fülembe suttogott.
-          Lépjünk le! – nem tiltakoztam.
Megfogtam a kezét, amíg ő egy taxit leintett, és elsiettünk. Közben elmondtam, hogy egy énektáborban vagyok, szóval oda kéne mennem. Odavitt, megölelt még egyszer, aztán hagyott elmenni. Vigyorogva léptem be, és Mrs. Norris ideges feje fogadott. Kaptam egy hatalmas fejmosást, de kit érdekel? Végre, valaki igazán szeret! Amikor bementem a szobánkba, Char szomorú arcát pillantottam meg. Rám köszönt, és én meg elmondtam neki mindent. Annyira jó volt megosztani vele! Aztán elmentünk aludni, mert Char nagyon ragaszkodott hozzá. Gyorsan elnyomott az álom, pedig nem szokásom gyorsan elaludni. Reggel korán keltem, Charlette még aludt, szóval azt hittem, hogy lesz egy kis nyugtom. De Mrs. Lánghaj berontott a szobánkba, hogy énekóránk lesz, utána táncóra. Ezért gyorsan felöltöztünk, és lementünk reggelizni. Gyorsan belapátoltam a müzlimet, és felkaptam a újságot, hogy a szobában elolvassam. Ledobtam az újságot az ágyra, hogy összekössem a hajam, addig Char elkezdte olvasni. Aztán megfogta a könyököm.
-          Nina, nézz csak ide! – bökött az újság címlapjára, amin én és Edward voltunk – a parkban, ölelkezve. Biztos az a paparazzi volt az. Aztán volt ott egy interjú is. Gyorsan átböngésztem, és Edward nem tagadott semmit. Elmosolyodtam. Szóval engem felvállal. Haha, ennyivel is jobb vagyok a kis Léna Méyör Lándrútnál.
Mivel alig két percünk volt az órák kezdéséig, ezért mondtam Charlettenek, hogy induljunk. Mikor kinyitottam az ajtót, mindenki ott ált előtte, a címlapot a kezében szorongatva. Én meg csak mosolyogtam, ahogy mindenki megkérte, hogy firkantsam alá azokat. Char felé fordultam, de eltűnt a tömegben. Aztán Mrs. Lángfej elmondta, hogy bárhova mehetek, bla bla bla, mindegy mikor vannak óráim, blabla bla… szóval szabadságot adott. Még mindig Chart kerestem, de mivel láttam elmenni, és nem úgy nézett ki, hogy arrafelé kijutok a tömegből, elkiáltottam magam.
-          Hé, attól, hogy még nekem nincsen órám, attól még nektek igen, nem? – és mindenki el is ment. Szupi.
Felkaptam a mobilomat, és megcsörgettem Edwardot. Első csöngésre felvette.
-          Szia, mizujs?
-          Mizujs? Nem tudom, láttad-e a cikket, vagy csak kitalálták azt az interjút?
-          Nina, figyu… először is egy fontos kérdés… haragszol rám?
-          Hát persze, hogy nem! Csak tudni akarom, hogy miért akar mindenki jóban lenni velem? Általában, ha valaki összejön egy híres fiúval, akkor fikázni kezdik, ott van például Justin Bieber meg Selena…
-          Nem tudom én se, oké?
Aztán kiabálást hallottam. Kinéztem az ablakon. John volt az, épp Charlettet szöktette meg.
-          Charlette! – kiabáltam utána, de nem hallotta.
-          Halló! – kiabált Edward.
-          Bocs, csak John éppen most szöktette meg Charlettet! – közöltem a szitut.
-          Hö?
-          Bocs, most megyek, követnem kell őket!
-          Megyek én is, sietek! – és letettük a telefont.


Charlette szemszöge

Szóval addig futottunk,míg el nem értük a John által választott helyet.Na arra nem gondoltam,hogy karaoke
versenyre visz.Őszintén szólva,nekem nincs olyan jó hangom,mint nekik,és sohasem álltam színpadra.
-John,én nem tudok énekelni,így...egyedül...-jelentettem ki,erre John elmosolyodott.
-Nem is kell,hiszen duettezni fogunk,bébi!-mondta John.
Aztán beindult a zene,és Britney Spears-től ment a Till the world ends.Bevallom,az a kedvenc számom
Britney-től!Mondjuk meglepődtem volna,ha nem az lesz.Már ismerem a drágámat,akár a rossz pénzt.
Johnnal megbeszéltük,hogy én kezdek.Nagy nehezen elkezdtem énekelni...aztán jól belejöttünk.Ő vezetett
engem,majd a táncát utánoztam a refrénkor.Majd utána,akár Britney,vadabb mozdulatokat vetett be,és
nekem is ugyanezt kellett tennem.Aztán közeledett felém és én a fal felé mentem,majd úgy tett,mint aki nem
hagy elmenni és az ajka az ajkamat érte,éreztem a forróságát,és szenvedélyesen beleélte magát a dalba.Majd
megint ének következett,és végül könnyen lezajlott ez az
egész.John pedig kijelentette,hogy nyerni fogunk.Mi voltunk az utolsó fellépők.Jött is a versenyszervező
kijelenteni a nagy hírt.
-Éééés...a nyertes:John és Charlette!
Na ennek marhára örültünk,együtt sikítoztunk és ugráltunk,majd átvettük a kupát.
-Na én mondtam,hogy nyerni fogunk!Nem igaz?-kérdezte John.
-Persze.És mára azt hiszem megvolt az énekóra...tanár úr!-jelentettem ki.
-Tanítványom,közelben itt van egy szálloda...és ott folytatjuk a tanórákat!-mondta lelkesen John,és megfogta
a kezemet,egyből a szálloda felé siettünk.Gyorsan felmutatta a belépőjét,és úgy látszik le volt foglalva a 4.
emeleti 230-as szoba.Hát bementünk.Kézenfogva vetettük magunkat az ágyra,és úgy is maradtunk.Csak a
plafont néztük,amire fel volt festve egy falikép,a csillagos égboltot ábrázolta.El lehetett veszni benne,és úgy
nézett ki,mintha igazi lett volna.
-Drága kis diákom!Hogy érezted máma magad?Jól elszaladt a délelőttünk...-mondta John és a szemei rám
néztek.Most még jobban ragyogott,mint eddig.
-Mester,fantasztikusan!-válaszoltam rá és hozzáfordultam.A jobb kezemet a szívére tettem.
-Charlette..te jobb vagy,mint Britney!-jelentette ki John.
-Mármint a Spears?-kérdeztem.
-Persze.De viszont te már végre megfoghattad a hajamat..most én jövök...-mondta John és lazán beletúrt a
hajamba...az arca az arcomhoz ért és a fülembe súgott:már tudom mit érzek.
-Na mit?-kérdeztem.
-Mondjam vagy mutassam?-kérdezte John.
-Mutasd!-választottam a lehetőségek közül,szemei pont erre a választásra vártak.
Már tudtam,mi következik.Orra az orromhoz ért,ajka az ajkamra,és megcsókolt.De ez tovább tartott,mint az
előző.Most éreztem,hogy szeret,hiszen szenvedélyesen csókolt.És egyre jobban éreztette
szerelmét.Hirtelen azonban ránk nyitottak,egy zöld selyemruhás,vörös hajú nő volt az.
-John!Drágaságom!-szólt Johnnak a nő,majd John egyből felpattant.Mindjárt elcsattant egy-két puszi és
nagyon féltékeny lettem.Belülről a szívem majd' széthasadt.
-Tudod,mennyire hiányoztál?-kérdezte az a nő.
-Te is nekem,Elizabeth!-mondta John.
-Na akkor magatokra hagylak titeket...-szólaltam meg,majd kiléptem az ajtón.Johnt hallottam,amint leszidja a
nőt és utánam akart jönni,de a lelkem hajthatatlan volt és csak egyre jobban mentem előre.Aztán megláttam
Ninát és Edwardot,rögtön hozzájuk mentem.De úgy láttam,zavartam.Kirobbanó formában voltak,hangosan
nevettek és egymással játszadoztak.Folyamatosan egymást puszilgatták.
Gondoltam,továbbmegyek,bár Nina kiáltott utánam,de nem álltam meg.Láttam egy Hugo Boss
boltot,bementem,csupán elrejtőzés szempontjából.Háttal mentem,így hirtelen fellöktem valakit,és
elestünk.Vajon mért velem történik mindig az,hogy felesek?Unom már ízlelni a padlót.Akkor felkeltem,és
láttam,kit löktem fel.Eric Saade volt.Csak értetlenül néztem rá,és ő ugyanígy tett.De akkorra már odaértek
Nináék,és John is.Kérdően néztek ránk.




Nina szemszöge


Edward hamar ideért. Alig, hogy kiszállt a kocsiból, megöleltem.
-          Láttam őket a karaoke bár felé menni! – mondta Edward.
-          Akkor nyomás! – pattantam be a kocsiba, és már száguldottunk is a bár felé.
Edward tanácsára nem mentünk be, csak vártunk kint. Aztán kb. öt perc múlva kijött John és Charlette, kéz a kézben. Egy közeli szállodába mentek, és mindketten megnyugodtunk. Már amennyire. Kiszálltunk a kocsiból, és elsétáltunk egy közeli parkba, és leültünk egy padra. Edward megfogta a kezem, és elkezdte tekergetni a hajamat. Én meg elkezdtem nevetni. Aztán Char viharzott el mellettünk, arcán keveredett a fájdalom, a csalódottság és a düh. Utána kiáltottam, de ő csak ment előre. Pár másodperccel utána John lihegve futott mellénk.
-          Basszus. – nyögte.
-          Mi a baj? – néztünk Edwarddal bambán.
-          Char… lett… gyerünk! – és már futott is tovább. Mi pedig követtük.
Rövidesen egy Hugo Boss áruházba néztünk, ahol is Charlettet láttuk, aki egy magát nagyon jóképűnek képzelő srác karjaiban próbálta megtalálni az egyensúlyát. Gondolom megint nekiment valakinek az okos kis fejével. A srác bambám vigyorgott, Charon meg az a ’megintnekimentemegyhíresembernekap*csába’ fej volt. Aztán észbekapott, és elengedte a fiút, és felénk fordult. Vigyorogva kinyögött egy ’Hoppá!’-t, és már jött is mellém pironkodva, azt suttogva a fülembe ’Beszélhetnénk?’, ezért hát mentem vele.
-          Ki a sülttök volt ez a fickó itt, ha? – kérdeztem.
-          Nehogy már ekkora barom legyél a zenéhez, Nina!
-          De, az vagyok! Ki az?
-          Eric Saade, te! – világosított fel.
-          És az meg ki?
-          Az Euróvíziósról a svéd induló! Te még ezt se tudod?
-          Az a benga svéd gyerek? És mit csináltál te a karjaiban, hmmm? – bújtam a képébe.
-          Hát… - vonta meg a vállát. – Nekimentem… neki is nekimentem… - hajtotta le a fejét.
-          Jah, csak nehogy vele is összejöjj, mert asszem te Johnnal turbékolsz nem? – mosolyogtam.
-          Mi van? Azért, mert elmentünk sétálni, amíg ti csókolóztatok?
-          Nem. Hanem azért, mert láttalak titeket csókolózni, miután elájultál! – vallottam be.
-          De… miért nem mondtad el?
-          Mert hallottam, ahogy John azt mondja, hogy maradjon titok. Csak azt nem értem, miért? Nem szeret?
-          Nem tudom. – szomorodott el. Már a sírás határán volt, ezért megöleltem.
-          Nyugi, biztos szeret!
-          Te könnyen beszélsz, te biztos vagy Edwardban, de John… - sírta.
Aztán egy kapucnis gyerek lépett oda hozzánk. Mivel nem rémlett, hogy John vagy Edward kapucnis felsőben lett volna, ezért kissé sem udvariasan megkérdeztem.
-          Te meg ki a micsodám vagy?
-          Eric. Eric Saade. – és olyan pózolós mosolyt vetett ránk. Char rögtön felnézett. Mindig is szerette ezt a gyereket, akinek semmi tehetsége sincs, és még csak nem is jóképű…
-          Jah. Akkor, légy szíves, tűnés!
-          Ne… - suttogta Charlette. – Elmehetnék vele?
Körülbelül olyan WTF? arcom lehetett, de Char csak ment. Aztán odajöttek Edwardék, hogy hol van Charlette.
-          Elment szívtipró ’Eric. Eric Saade’-vel.
-          És te hagytad? – förmedt rám John.
-          Mit tehettem volna, ha? Mielőtt bármit mondhattam volna, eltűnt! Az a hülye kis svéd gyerek meg csak vigyorgott, mint a tejbe tök.
-          Megállíthattad volna! – kiabált rám John. Na, itt elszakadt a cérna.
-      John Paul Henry Daniel Richard Grimes! – kiabáltam rá mérgesen, bár a sok név miatt majdnem elröhögtem magam. – Mit nem értesz azon, hogy nem vagyok az anyja, nem zárhatom be, vagy akármi, nem én döntöm, el mit csinál! Különben is. Ha biztosabb lehetne benned, talán nem ment volna el a kis Széddel.

-          Száde… - jegyezte meg Edward. Csak egy olyan ’mostfogdbeapofádléccy’ pofát vágtam, és már máshova is nézett.
-          Nem biztos… bennem? – csillapodott le John.
-          Hát nem igen… Elpanaszolta nekem… csak egy kicsi figyelmesség kéne, és már biztosabb lehetne benned.
-          Igazad lehet…
-          Na, gyerünk, kövessük őket. De egyvalamit lefoglalok! – mosolyogtam.
-          Mit? – kérdezte Edward.
-          Hogy leszakíthassam a nem létező golyóit annak a kis… inkább nem mondom ki minek. 

Charlette szemszöge

Végül felkeltem,vigyorogva nyögtem ki egy "hoppá"-t és Ninához mentem. Nina meg kérdezősködött Ericről,de bevallom észrevettem,neki nagyon nem jön be.Azt sem tudta,hogy ki
az.Szerinte nem is jóképű és nincs hangja!Elmeséltem minden bánatomat Ninának.
Aztán kapucniban Eric odajött hozzánk és Nina már küldte volna el,de nem hagytam.Megkérdeztem,hogy
elmehetnék-e Erickel sétálni,és beleegyezett.Eric hagyta hogy belé karoljak és elindultunk.Amikor az
ajtón átléptünk,hallottam,hogy John már szinte kiabált.De nem tudott érdekelni.
-Na,szóval...Eric Saade...bocsánatot kell kérnem tőled...mostanában mindig fellökök valakit,és a
különlegessége,hogy ezek az emberek mindig sztárok.
-Semmi baj,ilyen előfordul.Bár úgy látom,nem valami fényes a kapcsolatotok Johnnal...de mi is a neved?
-Charlette.Charlette Jonas.Kétségkívül a legnagyobb saadeista.-jelentettem ki,és nagyon is büszke voltam rá.
-A barátnőd,az...a...Nina eléggé dühös volt rám.-jelentette ki Eric.
-Ne is foglalkozz vele.Viszont lenne kedved eljönni egy kasznióba?-kérdeztem Ericet.-Bár előtte bemennék
ruhát venni.Megvársz?
-Persze.Legyen így.-egyezett bele.
Hát bementem a kaszinó előtti butikba,ahol kiválasztottam egy fekete-rózsaszín flitteres partyruhát,egy hozzá
illő fekete magassarkúval,és pár kiegészítővel.Gondoltam nem jó a pasikat megváratni,ezért igyekeztem.10
perc alatt már kész voltam.Amikor kiléptem,Eric szájtátva nézett rám,és utána vigyorgott-mint a tejbe
tök-akár Nina mondaná.Megdicsért Eric,majd együtt mentünk tovább,a kaszinóba.Egy pókerparti kellős
közepére értünk be,és még be lehetett szállni.Nyaggattam Ericet,hogy menjen bele.Ő azt állította,nem is tud
pókerezni,én viszont megnyugtattam:majd én csinálom helyette a dolgot.
Szóval folytatódott a pókerezés-velem együtt-majd Eric közben el-elment Red bull vodkáért.Azután viszont
hamar vége lett a partinak,és szerencsére a nagy logikámmal megnyertem maguknak.Eric meg már be volt
rúgva,és csak adogatta nekem is a vodkát,meg mindent,hogy igyak.Aztán valahogy nagyon jó kedvem lett,
és Erickel már táncoltunk és egymásra dőlöngéltünk és talán adtam neki egy szájra puszit-bevallom,be voltam
rúgva.De a lelkem mélyén nem szerettem Ericet.Csakis Johnt.
Éppen a party kellős közepén beállítottak Nináék és John.John észrevett minket,és odajött.
-Na most adok neked!-kiabált John és Ericnek adott egy pofont.A fagyi szintén visszanyalt,hogy úgy
mondjam,Eric meg még nagyobb pofont adott Johnnak.Láttam kezd eldurvulni,ezért közéjük álltam.
-John,ha te Ericet mered bántani,azzal engem is bántasz,jól figyelj!-figyelmeztettem őt.
-John,hagyd abba!-szólt rá Nina,és segített szétválasztani a fiúkat.Edward meg csak vigyorgott rajtam és a
testvérén.Én meg csak hangosan nevettem.
-Te jó ég,Char,te ittas vagy!És Eric?Fogadjunk hogy ő itatott le...na majd én elintézem,leszaggatom neki
azt,amilye nincsen,ennek a macsónak...-mondta Nina.
-Hagyjad már a drágaságomat!Elvégre jobban megért,mint az én drága egyetlen szerelmem.-jelentettem ki és
még mindig nevettem.
A paparazzik meg valahogyan bejutottak a kaszinóba és elkezdték Ninát és Edwardot fotózni.Próbáltak
tiltakozni,de alig sikerült.Ahogy észrevettem,Edward szívesen beszállt volna egy pókerpartiba és a dealer
lányt nézegette.Nina is észrevette,ezért adott egy lágy pofont Ednek.Azután mondta Johnnak,hogy vigyen a
zenetáborba.John felemelt és vitt a vállán,én viszont tiltakoztam és sikítottam.
-Engedjél már el,te disznó!-kiáltottam de meg sem hallotta.Aztán 5 perc múlva visszaértünk a táborba.Akkor
ott letett,nagyon megszédültem.Mrs. Granger valószínű észrevette,hogy csak egy utánzat volt az órákon,de
ahogy meglátott minket,egy szót sem szólt.Végre tudta,hogy kussolnia kell.
John felvitt a Ninával közös szobánkba.Majd letérdelt elém.Én csak nevettem.
-Szeretlek.-közölte.
Újabb nevetés.Röhögőhörcsögök.Vagy inkább röhögőgörcsök.
Aztán előredőltem,és elkapott.Őszinte szemei szemembe néztek.És most is megcsókolt.Eddig ez tűnt a
legőszintébbnek.Érzelemmel teli volt.
-Na?Még mennyi csókot kérsz,hogy elhiggyed, hogy szeretlek?-kérdezte John.
-Adhatsz még egy párat,drágám.-mondtam,és folytatta.Épp egy pillanatra megláttam,hogy Nina és Edward
észrevettek minket.De akkor már ők is nyugodtabbak voltak,és ugyanazt csinálták mint mi.
Valahogy belefeledkeztem a dolgokba és elszunnyadtam.John is aludt,átölelve engem.Már csak arra
emlékszem,hogy másnap felkeltem.Odamentem Nináékhoz,de úgy láttam,hogy ő is aludt,meg Edward
is.Odatettem az asztalára egy köszönőlapot,és az irányt a zeneterem felé vettem.Eddig ugyanis elhanyagoltam
az órákat.


Nina szemszöge


Indultunk is utánuk, John teljesen összetört, hogy lehet, hogy Char éppen most csalja meg. Erre én is gondoltam, mert nagyon Szadista vagy mi… Edward meg fogta a kezemet, néha rám pillantott, de most Charlette volt a legfontosabb. Mivel tudtam, hogy Charlette ha bánatos, akkor vagy csokit zabál, vagy iszik… olyan hely, ahol csokit vehet, nem nagyon volt, ezért egy kaszinóba mentünk. Ott is voltak, Eric teljesen el volt ázva, de Chart sem kellet félteni. Csak röhögött, meg dülöngélt, szörnyű látvány volt. John meg odament, és felpofozta Ericet, és akkor nekem is elkezdett viszketni a tenyerem. De Charlette a fiúk közé állt, ezért kötelességemnek éreztem segíteni. Ő Ericet fogta le, én meg Johnt. Aztán jöttek a paparazzik, mire én kihasználtam az alkalmat, és tökön rúgtam Ericet. Az összerogyott, én meg gonoszan kuncogtam, de nem fotózták le a pillanatot. Pedig megérte volna! Gyorsan elhúztunk onnan, és elmentünk a zenetáborba. A szobánkban John letérdelt Charlette elé, és szerelmet vallott neki, megcsókolta sokszor, és ölelgette. Edward kissé megszorította kezem, mire én megcsókoltam. Hevesen és érzelmesen, szinte már elvesztettem a fejem. De mivel Charlette kidőlt, és lefeküdt mellé John is, ezért azt javasoltam Edwardnak, hogy menjünk mi is aludni. Ledőltem az ágyra, ő pedig mögém, és kis kifli-nagy kifli pózban aludtunk. Reggel Charlettet sehol se találtam, csak egy köszönő levelet, amiben az is benne állt, hogy órára megy. Mivel Edward még mélyen aludt, feltápászkodtam, és elmentem én is órákra. A tanárnő repesett, kérte, hogy írjak alá egy papírt (bár szerintem autogrammot akart, de miért?), és leültem Charlette mellé. Gyorsan megölelt, és folytattuk az órát. Húsz perc múlva vége volt, és nevetve bementünk a szobánkba. A fiúk még ott voltak. Charlette John nyakába ugrott, és homlokon puszilta. Én meg megöleltem Edwardot. Hirtelen minden olyan tökéletes volt. Charlette felajánlotta, hogy menjünk el moziba, a Harry Potter új részére. Mindenki benne volt. Johnék elindultak, de előtte Edward még megpuszilta a szám. John pedig megölelte Charlettet. Aztán elmentek. Mi pedig sikongatva ugráltunk az ágyon, mert most fogtuk fel: a Jedward barátnői vagyunk. És tényleg szeretnek minket! Elindítottuk a Love You Like a Lovesongot Selenától, és teli torokból énekeltünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Aztán megcsörrent a telefonom. Edward kétségbeesett hangját hallottam.
-          Nina, baj van, segíts, John és én… - majd megszakadt a vonal.
-          Te jó Isten… - suttogtam.
-          Mi az? – kérdezte Char.
-          Valami történt a fiúkkal! – és már rohantunk is ki. A tábortól nem messze szörnyű látvány fogadott…


Charlette szemszöge

Ahogy indultam órára,megláttam Ninát,leviharzott mellém.Gyorsan megöleltem őt,majd folytattuk az
órát.Hogy őszintén mondjam,nem valami jó hangja volt a tanárnőnek...de még ez is haladás volt,hogy már egy órán legalább részt vettünk.Mások is megmutatták rejtett tehetségüket,és alig bírtuk visszafogni a
nevetést.Amikor kiértünk,kijött belőlünk ez is.Aztán visszamentünk a szobánkba,én meg büszkén felajánlottam,hogy nézzük meg a Harry Potter utolsó részét.Persze mindenki benne volt.A fiúk előreindultak,mi meg ott maradtunk,és végre-a gondatlan idők örömére-hallgattuk Selena Gomez legújabb számát.Teli torokból énekeltünk,nem zavartattuk magunkat.Már-már valakinek idegesítő volt,de nem tudott érdekelni.Hirtelen azonban megcsörrent Nina telefonja és abbahagytuk a zenét.Észrevettem Nina arcán,hogy valami nincs rendben.
-Mi az?-kérdeztem.
-Valami történt a fiúkkal!-mondta Nina és mi meg rohantunk ki.A tábortól nem messze csak szörnyű látvány fogadott minket...a srácok kocsija össze volt törve,és ők pedig véreztek.Mindketten eszmélet vesztve ültek a kocsiban.Mi azonnal odasiettünk,és azt hittem,kiszakad a szívem.Én Johnhoz rohantam,Nina edig
Edwardhoz,és gyorsan kihúztuk őket a kocsiból,és messzebbre hordtuk őket.Az én Johnomból ömlött a vér és azonnal hívtuk a mentőket.Edward helyzete sem volt jobb.Egy perc múlva kiértek a mentők,mi addig a ruhánkból téptünk le egy nagyobb darabot és a vérző sebhelyre tettük.Sírva néztem Johnra,alig hogy ki tudta nyitni a szemét,és borzasztó volt az arca.Látszott rajta a fájdalom és minden egyes seb.
A mentők épp vitték be a fiúkat,amikor hirtelen Nina elájult.
-Hozzanak ide valakit!-kiáltottam,és jött egy orvos a mentőből.-Őt is vigye be,elájult!Lehet hogy komolyabb baja is van,mint csupán egy sokk!
Aztán betették mindhármukat a mentőkocsiba,nekem pedig kocsival kellett utánuk mennem.Gyorsan szóltam egy taxisnak és azonnal elindultunk.Gyorsan befutottam a kórházba,és a recepcióstól megkérdeztem,hogy hol találom a Grimes ikreket és Ninát.Alig hogy kimondta az 5. emeletet,én már rohantam fel.Nem lifttel.Az csak lassított volna.Egyenesen felszaladtam a lépcsőn.Épp utolértem a kocsikat.A srácokat az intenzívre vitték,Ninát egy osztályra.A fiúkhoz nem tudtam bemenni,de Ninához még igen,ezért arra vettem az irányt.A doktorúr megvizsgálta majd kijelentette:
-Nyugodjon meg,Charlette,ez csak sokk...és a vérnyomása is magas volt Ninának,ezért adtunk neki egy
tablettát.
-És a Grimes ikrek?
-Ők jelenleg...életveszélyben vannak.
Most úgy éreztem egy pillanatra,hogy megkönnyebbülhetek,de úgy látszik ez a második válasz rontott a
helyzetemen.A szívem majd' széthasadt,azt hittem,meghalok.
Kint ültem a srácok intenzív osztálya előtt,fejemet fogva,és sírva.Aztán azt hittem,hogy az összeomlás következtében képzelődök.Mintha Nina futott volna ki az osztályából hozzám.Talán ez
álom?Nem.Határozottan ő volt.
-H..hol..hol..hol van Edward?-kérdezte lihegve,kétségbeesetten.
-Itt bent....az...intenzíven...életveszélyben.-mondtam el a szitut.
-Úristen...ez...ez nem lehet igaz!-mérgelődött Nina és elkezdett sírni.
-Ez mind...mind miattam van!Ha nem mondom a Harry Pottert,hogy nézzük meg,ők sem indultak volna
el!-jelentettem ki.-Azt hiszem...ezt egy életre nem lehet elfelejteni...és...már nincs miért élnem.


Nina szemszöge


Egy összetört, nagy fekete kocsi és egy kis sárga taxi állt előttünk. Odarohantunk a kocsihoz, és ott feküdtek tele sebekkel a fiúk. Amennyire óvatosan csak lehetett kivettük őket, és elkezdtük a ruhadarabjainkkal felitatni a vért. Nem bírom a vért. Főleg akkor nem, ha egy szerettem vérzik. Éreztem is a szédülést, a hányingert, de nem foglalkoztam vele. Char hívta a mentőket, akik nemsokára meg is érkeztek. Mikor elkezdték ellátni a fiúkat, kezdett eluralkodni rajtam a szédülés, és hirtelen elestem. Aztán elsötétült minden. Nem tudom, meddig nem voltam magamnál, de egy kórházban ébredtem. Senki sem volt sehol, így felkeltem, és kimentem a teremből. Megláttam Chart, teljesen összetörve, zokogva, ahogy egy ajtón át bámult valakit.
-          Hol… hol van… Edward? – kérdeztem kétségbeesetten.
-          Itt… bent... az intenzíven… életveszélyben. – teljesen lefagytam. Nem tudtam sírni – nem tudtam felfogni, mi történt. Megint elkezdtem szédülni, ez már szinte szokásos volt. Aztán kapcsoltam.
-          Ez… ez… nem lehet! Ez nem lehet igaz! – és elkezdtem sírni. Életem értelme a halálán van!
-          Ez mind... Mind miattam van! Ha nem mondom, hogy nézzük meg a Harry Pottert, ők sem indultak volna el! Azt hiszem... ezt egy életre nem lehet elfelejteni... és... már nincs miért élnem.

-          Mi bajod van? Nem! Ez nem igaz! Te nehogy öngyilkos legyél itt nekem! – öleltem meg. – Minden rendben lesz… ők… - sírtam – szuper orvosok, megmentik a fiúkat. Bízz bennem! Biztosan túlélik! – bár én is egyre kevésbé hittem el, ahogy néztem őket bent.
Charlette meg csak sírt. Én is. Ott sírtunk, nem tudom meddig, de nem érdekelt. Csak sírtunk, ölelkezve, amíg ki nem nyílt az ajtó. Ránéztem az órámra – hajnali egy. Az orvos fáradt, de nyugodt szemmel pillantott ránk.
 - Túl vannak az életveszélyen. – és megint elkezdtek görögni a könnyeim, de most a megkönnyebbüléstől. Charlette is tovább sírt, amíg bekísértek minket egy terembe, ahol voltak ágyat, mivel gondolták, hogy ilyen állapotban nem mehetünk haza. Lefeküdtünk, de elaludni nem tudtunk. Legalábbis én nem. Charlette meg csak nem akart, de elaludt. Én csak vártam, és vártam, amíg el nem határoztam, hogy meglátogatom a fiúkat. Alighogy felkeltem, észrevettem, hogy nemrég mostak fel – mindenhol –, ezért óvatosnak kell lennem. Kiléptem az ajtón, és a recepció felé csoszogtam. De még mielőtt eljutottam volna oda, megcsúsztam aztán beütöttem a fejem. Ismét semmi – se kép, se hang. 


Charlette szemszöge

- Mi bajod van? Nem! Ez nem igaz! Te nehogy öngyilkos legyél itt nekem!-mondta Nina és megölelt.-Minden rendben lesz… ők…szuper orvosok, megmentik a fiúkat. Bízz bennem! Biztosan túlélik!-próbált megnyugtatni Nina,de kevésbé hittem,hogy lehetséges,amit mond.Elkezdtünk sírni,egy ideig így ment ez.Utána jött a doktor úr és megnyugtatott minket,hogy túl vannak az életveszélyen.Örültünk,de csak tovább sírtunk.Majd egyszer csak elnyomott az álom.De én abszolút nem akartam ezt...csak így sikerült.Aztán egy csattanást hallottam,megremegtem majd gyorsan felpattantam.A recepciós előtt Nina feküdt eszméletlenül.
-Segítsen valaki!Könyörgök!-kiabáltam sírva,majd a doktor úr,aki műtötte a fiúkat odasietett hozzám,és hívta a kollégáit,és bevitték:őt is.
Elvesztem.Egyedül maradtam.Ott vártam türelmetlenül,míg az orvos ismét ki nem jött.Ezúttal éreztem,valami rosszul sülhetett el.
-Sajnálom...nem biztos hogy túléli.Kómában van....-jelentette ki az orvos.Ledermedtem.Nem szóltam semmit.Nem tudtam gondolkodni.Úgy látom,elvesztettem mindenkit.Bár a fiúk jobban vannak,a legjobb barátnőm a halálán van és küzd ellene.
Az egész szitu olyan volt,mintha az élet egy sakkjáték lett volna.Te irányítod a saját bábudat,de vigyáznod kell hova lépsz:egy lépés és elvesztesz mindent.Azt hiszem,ebben a sakkjátékban én a sors ellen játszottam.Erősen a vesztés szélén álltam.
Mivel nem engedtek be Ninához,de a fiúkhoz igen,bementem.Láttam,hogy John jobban megsérült,mint Edward,és a szívverése is lassabb volt.Közéjük ültem,és megfogtam mindkettőjük kezét.Edward megérezte,hogy fogom a kezét,ezért lassan megmozdította egy ujját,később sikerült kinyitnia a szemét.Johnnál még semmi.
-Hol...hol vagyok?-kérdezte halkan Edward.Szétnézett majd megkérdezte:-Hol van Nina?
-Edward,te csak pihenj...nem szabad sokat beszélned...Nina...-egy kicsit szüneteltettem a beszédet,egy könnycsepp fojt végig az arcomon-nos...őt is látod majd...ha jobban leszel,mindent elmondok.
-Oké...kérlek vigyázz rá...bízom benned.-mondta Edward majd lecsukta szemeit.A homlokára adtam egy puszit,majd Johnhoz fordultam.Fogtam mindkét kezemmel a kezeit,és csak sírtam.A széket odahúztam szorosan mellé,majd leültem újra.Hirtelen álmos lettem,és szorítva a kezét elaludtam.Nem bírtam tovább.A sors a sakkjátékban úgy látszik megtalálta a királynő bábumat és le akarta ütni.Nem...nem engedhettem.Egy mocorgásra ébredtem fel,John mozgolódott.Kinyitotta lassan szép zöld szemeit,majd szomorúan nézett rám.Sírni kezdtem.
-Ne sírj...semmi baj....
-John.....
-Mi a baj?
-Ti.....Nina....ez az én hibám!
-Nina?Mi van Ninával?-kérdezte egy picit hangosabban.
-Psszt!Ne hallja Edward...mert akkor ront az állapotán...Nina elesett és beverte a fejét....de annyira súlyos az állapota,hogy életveszélyben van...kómában.
-Jézusom....de ez mért lenne a te hibád?-kérdezte John.
-Mert ha nem mondom a Harry Potteres mozit akkor....-majd John a számra tette a mutatóujját,hogy maradjak csendben.Lassan felült,segítettem neki.
-John...én....-majd akkor az arcomra tette a kezét és magához húzott.A feje is be volt kötve,de nem érdekelte.Puha ajkai az ajkamhoz értek,lassan elkezdett csókolni,és hagytam magamat.Hagy csináljon velem azt,amit akar.Igazán megengedhettem neki.Szeretem...ő az életem értelme.Hosszú csóknak tűnt az egész,de csak egy perces lehetett.De megnyugtatott.Könnyeimet letörölte a kezével,és megölelt.
Akkor már Edward is felkelt.Már sokkal jobban volt,mint azelőtt.Kikelt az ágyból,de én rászóltam,hogy ne tegye.Egyenesen Nina felé tartott.Én mentem utána,John is felkelt nagy nehezen.Benézett az ablakon.Anélkül hogy elmondtuk volna,rájött mindenre.Értelmetlenül nézett ránk.
-Sajnálom,hogy nem mondtam el...Edward értsd meg...-magyarázkodtam sírva.
-Semmi baj,talán jobban is tetted...de mégis mikor lesz jobban?-kérdezte sírva Edward.
-Fogalmam sincs...kómában van.






Nina szemszöge

Nem éreztem semmit. Elvileg elestem. De nem tudom. Akkor éreznem kéne a padlót. Hallanom a recepciós hangját. De nem. Semmi. Csak feketeség, és csend. Csak a gondolataimat hallom. Próbáltam felidézni Edwardot, de nem sikerült. Semmi. Még a hangját sem tudtam feleleveníteni. Semmit sem. Mintha lebegtem volna, a semmi közepén. Mondhatnám, hogy szörnyű volt, de hazudnék. A semmi igenis megnyugtató. Nem kell aggódnom semmi miatt, nem kell félnem. De Edward… vajon jól van? Remélem nincs semmi baja. Pihennie kell, talán jobb is, hogy most nem tudom zavarni. Mivel úgy gondoltam, hogy most pihennem kell, felelevenítettem az emlékeimet. Apa… drága Apa! Úgy hiányzol… Úgy öt éves lehettem, amikor a vidámparkba mentünk. Apa lassan vezetett, nehogy valami baj legyen. Egy hatalmas fekete autó jött velünk szembe, a fickó benne éppen telefonált. Átjött a másik sávba, apa nem tudta kikerülni. Nekimentünk. Pontosabban ő nekünk. Pár ember azonnal megállt segíteni, és engem még ki is tudtak menteni időben. Apát nem tudták, akkor még élt, és azt hajtogatta, mennyire szeret engem, és anyát, és hogy ne sírjak. De én csak sírtam, mert nem tudtam mit tenni. Azok a kedves emberek, akik segítettek kijönni nyugtatgattak, de nem tudtak. Aztán mire kiértek a tűzoltók és a rendőrség, addigra apám meghalt. Engem hazavittek, és közölték anyával a szörnyű hírt. Aztán mindketten csak sírtunk napokig. Legszívesebben most is sírtam volna, mint mindig, amikor eszembe jutott. De nem tudtam. Semmit se tudtam csinálni. Ki akartam lépni a sötétségből, de nem ment. És akkor, megláttam apámat. Fehér fény vette körül, és én oda akartam menni hozzá. Megtaláltam a testem, és elindultam. Aztán valami lüktetett. Többször is. Apám intett, hogy menjek közelebb. Elindultam, de a másik irányból egy síró, halk hangot hallottam. Rögtön felismertem. 

Charlette szemszöge


A gép elkezdett csipogni,és láttam,hogy Nina szívverése nagyon lassul.Az orvos szaladt hozzánk,és megkérte hogy menjünk ki.Ninát meg egyenesen vitte a sürgősségire és azonnali műtétbe kezdett.Én követtem az orvost,és az ablakon próbáltam kukucskálni.Mindent láttam,és leesett a szitu.Az orvos közölte a kollégáinak,hogy Nina szíve leállt ezért újra kell őt éleszteni.Az orvosok cselekedtek.200-ra állította a segéd,majd elkezdték.Semmi.Most 250-re.Még mindig semmi.Az orvos egy utolsó löketet adott,ha ez nem sikerül,akkor vége van.Ekkor összeszorult a szívem.300.Most már nem prüttyögött a gép.Azt hittem egy pillanatra,vége,de aztán láttam a gépen,hogy nyoma nincs egyenes vonalnak.Olyan szakadozott volt,hogy abból már tudtam,hogy él.Megkönnyebbültem.Edward már fogta a fejét,és sírni kezdett.John feszült volt.Odamentem hozzájuk,majd leadtam a szitut.
-Ne aggódj,Eddy.Még itt van köztünk.-mondtam és megöleltem őt.Megint csak sírt,de most már örült,hogy túl van az életveszélyen Nina.Ismét.
Az orvos fáradtan jött ki,majd közölte,ha úgy tartja kedvünk,bemehetünk.Csak ne fárasszuk le őt.Bár úgysem biztos,hogy hallja,amit mondunk.
Edward szemeiben felcsillogott a remény,ekkor tudtam,mit kell tennem.
-Menj csak be hozzá,mi itt maradunk!-közöltem Edwarddal,és bement.

Az ablakból Johnnal mindent láttunk és-nagyjából hallottunk is.Edward megfogta Nina kezét,és elmélyülten nézte őt.Beszélt hozzá.
-Tudod...nem sokszor mondtam még...de úgy érzem itt az idő,hogy bevalljak mindent.Remélem hallasz....nagyon hiányzol és...szeretlek...-mondta Edward.-Szerelmes vagyok beléd,és kérlek,kérlek nyisd ki a szemed!Ne hagyj itt engem!Nélküled nem ér semmit az életem...
Nina lassan megmozdult,majd lassan,óvatosan kinyitotta a szemét.Edward nagyon megörült,és sírni kezdett örömében.Nina csak mosolygott Edwardra,majd enyhén megszorította a kezét.
-Most ez a Twilight lenne vagy mi?-kérdezte Nina mosolyogva.
-Mért?-kérdezte Edward.
-Hallottam mindent.-jelentette ki Nina és nevetni kezdett.Majd hirtelen abbahagyta.Valószínűleg valami hirtelen belehasított a fejébe,mert megrándult egy kicsit.-Szóval te szeretsz engem.Akkor ezt most elhigyjem?
Edward bólogatott.
-De hogyan?-kérdezte Nina.
-Így...-majd Edward megcsókolta Ninát.Nina meg észrevett minket,ezért gyorsan elfordultunk.John csak kuncogott én meg mosolyogtam.
-John...vége lesz-e már a rossz dolgoknak?-kérdeztem a drága Johnnymat.
-Hidd el...minden jó lesz...de azt is garantálom,ha velünk vagytok,akkor csak izgalomban lesz részetek!-közölte velem John,majd szerelmesen átölelt.Megfogtam a kezét és visszakísértem a kórtermébe.


Nina szemszöge

A lüktetések folytatódtak. Apa kinyújtotta a kezét, hogy menjek vele. Edward a másik irányból sírt. Nehéz választás volt, de tudtam, kit kell választanom. Elindultam Edward felé, mintha ólom cipőm lenne. De mentem. Halk sípolást hallottam. Aztán pittyegni kezdett valami. A lüktetés abba maradt. Valaki megfogta kezem. Ránéztem, hátha apa akar a halálba húzni. De nem. Nem láttam senki kezét, csak éreztem. Tudtam, Edward az. Aztán meghallottam a hangját.
 - Tudod... nem sokszor mondtam még... de úgy érzem itt az idő, hogy bevalljak mindent. Remélem, hallasz.... nagyon hiányzol és... szeretlek... Szerelmes vagyok beléd, és kérlek, kérlek, nyisd ki a szemed! Ne hagyj itt engem! Nélküled nem ér semmit az életem...
És ez erőt adott. Az ólom eltűnt, és szaladtam a hang felé. Aztán hirtelen éreztem a tényleges testemet, és kinyitottam a szemem. Edward fájdalomtól eltorzult arcát láttam, ami hirtelen elkezdett mosolyogni.
-          Ez most a Twilight, vagy mi? – szorítottam meg a kezét mosolyogva.
-          Miért?
-          Mert hallottam mindent. – nevettem. Aztán elkezdett fájni a fejem. Csúcs. De folytattam. – Szóval, te szeretsz engem. Akkor ezt most elhiggyem? – hitetlenkedtem. Edward bólogatott.
-          De hogyan? – kérdeztem.

-          Így… - majd fölém hajolt, és lágyan megcsókolt. Olyan jó volt.
Most tényleg egy filmben éreztem magam. Ennyire tökéletes nem lehet az élet. Aztán kinyitottam a szeme, mert eleget volt csukva, és láttam John és Charlette nevető arcát, amire elfordultak. Végre, minden tökéletes. Edward csak csókolt, és nem is akartam, hogy abbahagyja. Aztán lépteket hallottunk, ezért gyorsan szétváltunk. Az orvos jött be ellenőrizni, és mondta, hogy holnap, ha nem lesz semmi gond, hazamehetek. Aztán kiment. Edward leült az ágyam szélére, és megfogta a kezem.
-          Nina… - kezdte. – Megígérem, hogy örökre szeretni foglak! – én meg csak nevettem. – Mi az?
-          Ez így most már tényleg olyan, mint a Twilight. – és akkor megpuszilta a homlokom.
-          Megkérem az orvosokat, hogy ma itt aludhassak. Kibírod addig?
-          Persze. – mosolyogtam. – Addig hívd be Charlettet. Beszélni szeretnék vele.
-          Oké. – és már ment is, helyét Char vette fel.


Charlette szemszöge

Amíg mi Johnnal kettesben kuncogtunk,Edward köhintése zavart meg minket.
-Char,menj be Ninához!A hercegnőm látni óhajt téged!-mondta Edward és a fejét feltartotta,akár egy úriember.
-Igen is királyom,uram!-válaszoltam és John iszonyatosan kezdett röhögni.Edward meg csak lesett a testvérére,hogy mi baja van.
-Szia,Nina!-köszöntem és óvatosan megöleltem.Nem akartam hogy bármi baja legyen,és az is miattam.
-Szia,Char!Hiányzotál!-mondta Nina.-Bár láttam hogy azért elvoltatok Johnnal….
-De te is Edwarddal…és az a bizonyos Twilight feeling!-mondtam mosolyogva.
-Te mindent hallottál?-kérdezte meglepődve Nina.
-Hát hogyne.-mondtam.-De most az a fontos,hogy jól vagy.A fiúkon meg szinte látni,hogy élnek.Hiperaktívak,mint mindig.Nem bírnak egy helyben maradni.Tényleg!Jut eszembe…mikor engednek el?
-Azt mondták,ha jól leszek,holnap a saját felelősségemre távozhatok.-közölte Nina.
-Ez pompás!-örvendtem.-Bár azt hiszem,nem lesznek megelégedve a munkánkkal…tudod..ott…a zenetáborban.A szüleink kinyírnak majd minket,ha megtudják.
-Tényleg!Uh….még belegondolni is rémes!De azért majd megbeszélem a dolgot Edwarddal…hátha le tudja fizetni őket!
-Remélem!De most megyek,nem akarok zavarni.Majd holnap találkozunk,és ha úgy érzed,jól vagy,akkor hazaviszünk!Szia!-öleltem át.
-Oké,rendben.Szia!
Aztán kimentem.Edward már be volt sózva,mint a zsíros kenyér.Ott toporzékolt,és alig várta,hogy visszamehessen a „hercegnőjéhez”.
-Fuss,Zorro,fuss!-mondtam neki.Mindjárt felkelt és bement Nina kórtermébe.
John még mindig szenvedett a röhögésben.
-Na mi van?Te is megkukultál?Mr.Casanova!-szólaltam meg majd John csábos mosollyal nézett rám.
-Én,Casanova?-kérdezte.-Na mindegy.Hogy van Nina?
-Remekül.Talán holnap már haza is jöhet.De ahogy látom,nem Edwardon múlik!
Ránéztem az órára:már fél 10 volt.Mondtam Johnnak,hogy feküdjön vissza,hiszen friss műtéten van túl,és holnap érte is megyek a kórházba 10 órára.Enyhén megcsókoltam,majd megöleltem és elhagytam a kórházat.Beültem egy taxiba,és az irányt a zenetábor felé vettem.A fagyizónál kiszálltam,és azon gondolkodtam,hogy hogy ússzam meg a fejmosást.Valószínűleg ki fognak rúgni,ha egyedül megyek.A földön láttam egy személyigazolványt,lenyúltam érte,majd felvettem.Hátulról hallottam,hogy valaki fut,aztán megállt mellettem.Eric volt az.
-Szia!-köszönt.-Már megint itt vagy?
-Szia!És te?Amúgy nem tudod,kié ez a személyi?-mutattam az igazolványra.
-Na,hál’ Isten!Ez az enyém,épp ezt kerestem.A nagy rohanás közepette elejtettem.-mondta majd odanyújtottam neki az iratot.-Köszi!
-Eric…tudom hogy nem ismersz annyira,de…volna kedved…elkísérni a zenetáborba?Nem szeretnék fejmosást kapni…és nem is akarok repülni onnan…ha sztárral mutatkozok akkor megértik a helyzetet.

-Persze!Szívesen elkísérlek.De csak ha ott is alhatok!Mert az van,hogy kiraboltak.Csak ez az árva személyi maradt meg.
-Rendben.-egyeztem bele,majd belé karoltam és elkísért.Az igazgatónő ismét ott volt,de most még szélesebb vigyorral nézett ránk,mintha mi sem történt volna.Felmentünk a Ninával használt szobánkba,majd leültünk.
-Van kaja?-kérdezte Eric.
-Most éppen…-nyitottam ki a hűtőajtót-nincsen.De van itt egy büfé,jó kis kajákkal.Menj le!-mondtam.
Eric elment,én meg addig lezuhanyoztam és átöltöztem.Megágyaztam és már aludtam is.
Az alvás nem volt valami híres.Hajnali 4kor Eric nyafogása ébresztett fel.Felkeltem,feloltottam a lámpát.Eric az ajtófélfának támaszkodott.
-Jesszusom!Mi bajod van?-kérdeztem.
-Nem tudom…valószínűleg ételmérgezés.-mondta majd ennél az utolsó szónál öklendezett.Az inge is feszült rajta.
-Na,akkor gyere,viszlek a kórházba egy jó kis gyomormosásra!Van itt egy zacskó,ezt kérlek tartsd magadnál!Nehogy összehányj valamit!-mondtam.
Eric belém karolt és úgy jött velem a kocsiig.Beültünk és bevittem a kórházba.
Amíg bement Eric az orvossal,én addig Johnékhoz vettem az irányt.Csak egy picit benéztem az ablakon.Edwardnak nyoma sem volt.John meg ott szunnyadt.Bementem hozzá,majd adtam neki egy puszit a homlokára.Az arcát megsimítottam,és kijöttem.Most Ninához néztem be.Ott volt Edward.Ott aludt Nina mellett az ágyban.Rendben volt hát minden.
10 perc múlva jött ki az orvos,Ericket meg elvitték valahova.
-Nos?Mi a baja?-kérdeztem.
-Gyomorrontás…biztosan teleette magát.Kitisztítjuk a gyomrát,utána fél óra múlva mehet is.-mondta az orvos.


Nina szemszöge

Char leült az ágyam szélére, aztán megölelt.
 - Szia, Char! Hiányoztál! Bár láttam, hogy azért elvoltatok Johnnal...
 - De te is Edwarddal… és az a bizonyos Twilight feeling! – nevetett Char.
 - Te mindent hallottál? – ennyit a titkokról. De legalább hallotta a tuti benyögésem.
 - Hát hogyne. De most az a fontos, hogy jól vagy. A fiúkon meg szinte látni, hogy élnek. Hiperaktívak, mint mindig. Nem bírnak egy helyben maradni. – közölte. - Tényleg! Jut eszembe… mikor engednek el?
 - Azt mondták, ha jól leszek, holnap a saját felelősségemre távozhatok.
 - Ez pompás! Bár azt hiszem, nem lesznek megelégedve a munkánkkal… tudod… ott… a zenetáborban. A szüleink kinyírnak majd minket, ha megtudják.
 - Tényleg! Uh…. még belegondolni is rémes! De azért majd megbeszélem a dolgot Edwarddal… hátha le tudja fizetni őket!
 - Remélem! De most megyek, nem akarok zavarni. Majd holnap találkozunk, és ha úgy érzed, jól vagy, akkor hazaviszünk! Szia! – és még egyszer megölelt.
 - Oké, rendben. Szia!
Pár perc múlva visszajött Edward, és ledobta magát a mellettem lévő ágyra.
-          Itt maradok éjszakára.
-          Rendben. – mosolyogtam.
Aztán közelhajolt hozzám, és megcsókolt. Vagy öt percig csókolóztunk, mikor megint lépteket hallottunk, és egy ápoló jött be megnézni az állapotomat. Miért nem hagynak békén? Aztán, mivel késő volt, Edwarddal lefeküdtünk aludni. Hosszú percekig csak néztük egymást, már ahogy a műszerek engedték. Csak most vettem észre a szívverésmérőt, és idegesített. DE aztán csak elaludtunk. Reggel Edward mosolygó arcára ébredtem.
-          Aranyosan alszol. – jelentette ki. Válaszul csak mosolyogtam.
Aztán bejött az orvos, hogy hogy érzem magam, bla bla bla, én meg mondtam, hogy tökéletesen, ezért hazamehetek. Edwardék is hazamehetnek, saját felelősségre. Charlette már itt volt, és éppen oda akartam menni hozzá, amikor odavánszorgott hozzá Eric Saade…

Charlette szemszöge

Nem sok várakozás után Eric nyugodt arccal jött ki a gyomormosásról.Hálából megölelt.Még szerencse,hogy ezt John nem látta,mert ő valószínűleg nekiment volna.Ahogy ott ácsorogtunk épp Nina és Edward jött ki.Nina már fel volt öltözve,és a cuccai össze voltak pakolva.Edward a saját osztályuk felé vette az irányt.Eric furcsán nézett Ninára.Mintha félt volna tőle.
-Most inkább elmegyek ..öö…iszom egy kis vizet!-mondta Eric.
-De hát most mosták ki a gyomrodat...
-Mindegy.Majd még találkozunk…szia…-és elhúzta gyorsan a csíkot Eric.
-Ebbe meg mi ütött?-kérdeztem Ninát.
-Fél tőlem.-vágta rá.
-De miért?-kérdeztem megdöbbenve.Kíváncsi voltam,miért.
-Mert tökönrúgtam.
-Micsoda?
-Nehogy már John is idegeskedjen…és te John csaja vagy,bár tudom,hogy régebben szerelmes voltál Eric Saade-ba!
-Honnan veszed?
-Tudom.
Edward és John felöltözve sétált ki az osztályról és intettem,hogy jöjjenek.A cuccokat bedobtam a csomagtartóba,és beültem.Beindítottam a kocsit,és mentünk.A két hátsó ülésen Nina és Edward ült,mellettem John.Egyszer csak azt éreztem,hogy valami nyomja a vállamat.John dőlt rám,mert álmos volt.Na azért ágy vagy párna én nem vagyok!Szépen visszalöktem a helyére.Kinyitotta nagy,zöld szemeit,és úgy nézett rám,mintha kisgyerek lenne.Egy kisgyerek,akit az álmából keltettek fel.
-Sajnálom.-mondtam.
Nemsokára odaértünk a srácok szállodájába.Szóltam a segédeknek,hogy vigyék fel a cuccot.Nina és Edward ment elől,karöltve.Én Johnnal hátramaradtam.Arcát az arcomhoz dörzsölte enyhén és megpuszilt.Utána felküldtem őt is Nináékhoz,én meg lent maradtam.Láttam,ahogy Eric ott ül lent a büfében.Csak abban  reménykedtem,hogy nem evett semmit.
-Szia!Hát te?Hogy-hogy itt vagy?
-Szia!Megmondom őszintén,félek a barátnődtől!Múltkor…elbánt velem.
-Tudom,mesélte…azt hitte hogy bepróbálkoztál nálam…vagy fordítva.De én John Grimes barátnője vagyok,és ezt mindenki nagyon jól tudja…vagy mégsem.-mondtam.
-Nekem is van barátnőm,a neve Molly Sandén.Több,mint 4 éve együtt vagyunk.Én nem teszem tönkre senkinek a kapcsolatát.Mi csak barátok vagyunk,nem?
-Persze!
-Azért…John féltékeny típus.-tette hozzá Eric.
-Az…de el tudnád intézni,hogy többet ne kelljen mennünk a zenetáborba?Az igazgatónő kinyírna ha mindig késnénk…és nekünk épp elég ez a kaland,aminek a részesei vagyunk.Az énektanár helyett profi énekeseket kaptunk.
-Hát persze,hogy elintézem!-egyezett bele Eric.-Már most szólhatsz a barátnődnek,hogy el van intézve minden.
-Ajj,Eric,annyira köszönöm!-öleltem meg szorosan.-Hogy hálálhatnám meg?
-Ha elintézed,hogy se a pasid,sem pedig Nina ne verjen meg…akkor nekem ez épp elég lesz.-mondta Eric majd nyelt egyet.
-Rendben.De most megyek,oké?Majd még találkozunk!Szia!
-Szia!
Szaladtam fel a lépcsőn és örvendve léptem be az ajtón.Mindenki úgy nézett rám,mint aki nem tudja,hogy ez a lány hülye-e vagy csak cukrot kér.
-Nagy hírem van!-szaladtam oda Ninához és megöleltem.
-Ne várakoztass,mondd már!
-Eric elintézi,hogy ne kelljen többet mennünk a zenetáborba!
Ott ugráltunk örömünkben.Nina odaszaladt Edwardhoz,és megölelte.Majd megcsókolta.
John húzta a száját,én odamentem hozzá és megnyugtattam:
-John…Eric csak a barátom…és van is barátnője,Molly Sandén.Ezért igazán nem kéne féltékenynek lenned!Ja és..kérlek többet ne bántsd őt…ő csak jót akar!Én téged szeretlek!Sőt…imádlak!Te vagy életem értelme!-mondtam.
Ekkor talán már leesett a tantusz neki.
-És…-még mondtam volna,még magyarázkodtam volna,de a csókjával elhallgattatott.Talán most végre minden jó lesz!Nem kell az igazgatónő szidásait hallgatni,és együtt lehetünk a Jedwarddal!A szerelmeinkkel!Az a tudat viszont elszomorít,hogy már csak 1 hónapig….

Nina szemszöge

Szúrósan néztem a kis Szádéra, mire nyelt egyet, mondott valamit Charnak, és elhúzta a csíkot. Én csak mosolyogni tudtam.
-          Ebbe meg mi ütött? – kérdezte csodálkozva Char.
-          Fél tőlem. – vágtam rá.
-          De miért?
-          Mert tökön rúgtam.
-          Micsoda? – képedt el barátnőm.
-          Nehogy már John idegeskedjen… mert te John barátnője vagy, bár tudom, hogy régebben szerelmes voltál Ericbe….
-          Honnan veszed? – kerekedtek ki a szemei.
-          Tudom. – mosolyogtam.
Aztán Edwardék jöttek ki felöltözve, a cuccaikkal, és már mentünk is. Char bepakolt a kocsiba, amit kölcsönzött,és indultunk. Nem is tudtam, hogy Charlette tud vezetni. Mentünk egy darabig, amikor John eldőlt, Char meg visszalökte egy halk bocsival. Mondjuk, igaza van. Hogy vezessen, ha alszanak rajta? Aztán megérkeztünk, Char mondta, hogy a csomagokat hagyjuk csak itt, menjünk fel. Edward megfogta a kezem, és úgy mentünk fel. Aztán megláttam a kis Eric-babát a büfében. Remélem, elrontja megint a gyomrát! Mikor meglátott kerek szemekkel nézett rám, mire gonoszul elvigyorodtam. Bementünk a liftbe, és felmentünk a szobába. Amikor beléptünk az ajtón, John elment a konyhába, Edward pedig nekinyomott a falnak, és elkezdett csókolni. Végre, nem zavar minket senki. Legalábbis azt hittük. John lépéseit hallottuk, ezért gyorsan szétváltunk. Nem mintha nem tudna róla, de akkor is. Ciki. Aztán Char rohant be az ajtón. A nyakamba ugrott.
-          Mi van?
-          Nagy hírem van!
-          Na, mi az, mondjad már! – siettettem.
-          Eric elintézi, hogy ne kelljen többet zenetáborba járnunk!

Olyan boldogok voltunk, hogy elkezdtünk ugrálni örömünkben. Aztán odaszaladtam Edwardhoz, és megöleltem, megcsókoltam. Johnék még beszéltek valamit, de arra már nem figyeltem. Számomra most csak Edward és én léteztünk. Két csók között megszólalt.
-          Nina… szeretlek…
-          Én… is
És tovább csókolóztunk. Johnék elmentek a másik szobába, így Edwarddal az ágyra dőltünk. De nem történt meg. Még nem. 

Charlette szemszöge

John egyre hevesebben csókolt,és attól féltem,több lesz.17 vagyok,és ez még gyereknek számít.Ő meg 19...
John véletlenül benyitott Nináékhoz,de utána mindjárt húzta vissza az ajtót.
-Mi az?-kérdeztem tőle.John meg csak vigyorgott.
-Talán...az...-válaszolt.
-Mi az az az?Az...az?Mi az?-kérdeztem.Megvallom ezek elég hülye kérdések voltak.
-Most mondjam ki?Mit csinál két szerelmes ember...amikor már igazán szeretik egymást?
-Csókolóznak?
-Tovább...
-Sz...ja jó!Mi?Most?Edward és Nina?Honnan tudod?
-Két szerelmes pár egy ágyon....
-Most akkor ha mi lennénk az ágyon,és csókolóznánk,akkor az AZ lenne?
-Nem...de ez nagyon úgy tűnt.Ne menjünk el,hogy ne...hogy ne zavarjuk őket?-kérdezte John.
-John!Már eleget szaladgáltunk,így is volt elég bajunk...és már különben is este van,holnap meg születésnapom lesz.
-Igazad van.De attól még jól is érezhetjük magunkat!
-John!Kérlek....inkább menjünk aludni!-javasoltam,majd elmentem zuhanyozni.John meg addig valamit matatott ott...de nem igazán érdekelt.Felvettem a hálóingemet,és bementem a szobába.Ninának és Edwardnak nyoma sem volt.Még biztosan a szobájukban voltak.John meg eltűnt.Hiába kerestem,nem találtam.Egyedül,és magányosan feküdtem le aludni.Furdalt a lelkiismeret.Talán nem kellett volna olyannak lennem...talán igaza van,tényleg mennünk kellett volna valahova kettesben.
Ahogy gondolkodtam,elnyomott az álom.Mintha egy lepke jött volna álmot szórni a szemeimre.Álmodtam és álmodoztam.Ez megnyugtatott.Az álmomban is Johnnal voltam,így kevésbé éreztem magamat magányosnak.
Reggel egy nagy zajra ébredtem.Mintha valami leesett volna a polcról.Felkeltem gyorsan,felvettem a papucsomat és kimentem a konyhába.Senki sem volt sehol.Mindenkinek nyoma veszett.Gondoltam benézek már Nináékhoz.Akkor meglepődtem.Nina volt ott Edwarddal.Szóval John még mindig nem tért haza.
Nináék kiabáltak egy "meglepetést" majd mindkettőjüket megöleltem.Először az,amit megláttam,az egy hatalmas torta volt.
-Ez..ez az enyém?-kérdeztem.
-Persze,csak vágd fel!-mondta Nina.
Hoztam a kést és vágtam volna fel,azonban a tortából hirtelen John ugrott ki.Annyira megilyedtem,hogy egy ideig ledermedtem majd röhögtem,jó hangosan.John meg csak vigyorgott.A kezében valami kis doboz volt.Odajött hozzám,és odaadta.Benne egy ezüst,gyémánt köves nyaklánc volt.Csak bámultam és bámultam.John feltette,majd megköszöntem.Edward és Nina is készült egy kis ajándékkal.Vettek nekem egy iPhone-t,ami a legújabb verzió volt,és már régóta is akartam.Megköszöntem nekik,majd megint megöleltem őket.
Aztán vendégek jöttek,és mindegyik felköszöntött egy kis aprósággal.Zene is volt,szóval minden cool volt.A parti közepén,odamentem Ninához.
-Nina!Bocsi,hogy így kérdezem,de nem bírom ki!Tényleg te és Edward...
-Mi van velünk?-kérdezte mosolyogva Nina.
-Tudod.....
-Mit?
-John azt mondta,hogy látott titeket...ö...tudod...

-Micsoda?Áh,ez nem igaz!Tudod...azért odáig nem fajult a helyzet.Még csak 17 vagyok!Te viszont már 18!-mosolygott.
Anyuéktól kaptam egy csomagot,abban egy bankkártyát kaptam.Jó zsíros egymillió euróval!
Aztán valaki csöngetett,ezért kinyittam.Eric volt az.Szóval ő sem feledkezett meg rólam!Behívtam,és ő is készült ajándékkal.Ő a nyakláncomhoz illő karkötőt adott.Megöleltem és megköszöntem.Johnt is láttam,és már nem húzta annyira a száját.Tudta,hogy csak barátok vagyunk.
Egész délután jó hangulat volt.Zenével meg mindennel.Egészen 10-ig nyomattuk a bulit,aztán mindeki elment,és csak négyen maradtunk.
-Köszönöm,hogy ilyen jó szülinapom lehetett!És a 18.!Felejthetetlen!-mondtam.
Majd Edward és Nina bement a szobájukban.Johnnal voltam,kettesben.Éppen mentem volna egy kis üdítőért,amikor megfogta a kezem,magához húzott és a falhoz szorított,és elkezdett csókolni.De most még jobban,mint eddig.Hagytam magamat.Majd az ágyra mentünk,és ott folytattuk.Nem volt póló rajta,így éreztem a teste melegét.Jobban megismertem őt.Eddig azt sem tudtam,milyen izmos.Aztán nem tudom,mi történt.Csak csókolóztunk...


Nina szemszöge

Hallottam a zár kattanását, majd susmusolást. Basszus. Ekkor kaptam észbe. Edward szemébe néztem, és annyit suttogtam.
-          Még ne…
-          Rendben. – nem akadékoskodott… ez mondjuk jó.
-          Tudod… - ültem az ölébe. – Holnap lesz Char szülinapja. Venni kéne neki valamit.
-          Már be van csomagolva egy iPhone 4. – mosolygott.
-          Mi? – nevettem. – És akkor én mit vegyek neki?
-          Együtt adjuk. – nevetett. Olyan édesen nevet!
-          De hát én nem is adtam bele pénzt!
-          Az… nem számít. – és megcsókolt. Emlékeztetőül megpöcköltem a tarkóját, hogy nem szabad messzire mennünk.
Aztán egyszer csak elnyomott az álom mindkettőnket. Reggel felkeltünk, és előkészítettük a meglepetést. Char meg fog lepődni. John belebújt a hatalmas tortába, és Char már jött is.
-          Meglepetés! – kiáltottuk Edwarddal egyszerre. Char csak mosolygott. Aztán hozott egy kést, és fel akarta vágni a tortát, de…
-          Meglepetés! – nevetett. Char meg csak röhögött.
Aztán indult a buli. Mindenki itt volt, a szülei, a szüleim, Edwardék szülei (az anyjuk nehezen törődött belénk…) szóval mindenki. Még az a kis pöcsös Eric is betolta a képét egy ajándékra, de amikor meglátott elhúzta a csíkot. Aztán a vendégek kezdtek hazaszállingózni, végül csak mi négyen maradtunk. Hál’ Istennek se én, se Edward nem ivott, bár Char legurított egy két pezsgőt nagykorúsága alkalmából. Mi elmentünk a szobánkba, hagytuk a szerelmeseket turbékolni. Bagoly mondja verébnek. Edwarddal lefeküdtünk egymás mellé az ágyra.
-          Két hét, és én is tizennyolc leszek. – sóhajtottam.
-          Mit kérsz? – nevetett Edward.
-          Nem tudom.
-          Valami… ilyesmit? – csókolt meg lágyan.
-          Talán. – nevettem, mikor szétváltunk. – De most álmos vagyok.
-          Rendben. Akkor… egy jó éjt puszi? – ült fel.
-          Az bármikor. – mosolyogtam, és megcsókoltam.
Aztán megfürödtünk, és mentünk aludni. Ő átkarolt, és a hátamat cirógatta, így aludtunk el. A másik szobából áthallatszott egykét dolog, de nem zavart. Az ő dolguk. 

Charlette szemszöge


Nagyjából tudtam,meddig hagyjam elfajulni a dolgot.Talán.Aztán egyre szenvedélyesebben csókolt,és onnantól elvesztettem az irányítást.Onnantól kezdve ő irányított,és azt csinált velem,amit akart.Olyan voltam,mint egy bábu,ami hagyja,hogy játsszanak vele.Ő sem bírt parancsolni magának.
-Szeretlek...-mondta a csókok közben.Halkan válaszoltam,hogy "Én is" majd folytattuk.
Nem gondoltam,hogy elmegyünk odáig.Csak hagytam,hogy hagy irányítsa az eszemet,a testemet és a lelkemet.És sikerült is neki.Talán túlságosan is.Megtörtént az,amit nem hittem volna.
Reggel volt.Lassan kinyitottam a szemeimet.John a karjával átölelve aludt velem.Óvatosan lecsúsztattam a kezét a derekamról majd felpattantam az ágyból.Felvettem egy köntöst és kimentem a konyhába.Furcsa dolgoknak voltam szemtanúja.Azt hiszem,nem volt ott semmi keresnivalóm. Edward és Nina csókolóztak,aztán Eddy hirtelen felkapta Ninát és az asztalon landolt.Én gyorsan kilopakodtam a fürdőbe és lezuhanyoztam,majd felöltöztem.Most óvatosan kinyitottam az ajtót,és szétnéztem a konyhában.Akkor már csak Johnt találtam ott.
-Jó reggelt!Látom felkeltél...-mondtam neki.
-Jó reggelt!Ja...mondjuk valahogy jobban szeretem az estét,mint a reggelt...tegnap óta.-mondta John és értettem,hogy mire célzott.
Kinyitottam a hűtőt,és szétnéztem,mik vannak benne.De a hűtő az ürességtől kongott,csak egy kis tej volt.A szekrényt is megnéztem,hogy van-e zabpehely,szerencsére az még volt.Gyorsan szedtem magamnak egy kicsit és folytattam a reggelit Johnnal.
Hirtelen aztán beállított Nina és Edward.A szobájukból jöttek ki.Johnnak röhögőgörcse támadt,mint anno múltkor.
-Talán baj van,tesó?-kérdezte Edward.
-Képzelődik.-mondtam neki és John már abbahagyta erre a röhögést.-Nina!Mennünk kéne vásárolni,mert nincs semmi kaja.Eljönnél velem?-kérdeztem.
-Persze!-egyezett bele.A srácok meg örültek,hogy nekik csak élvezniük kell a szabadságot.De nem sokáig.-De addig srácok...ti tegyetek rendet és takarítsatok ki!-mondta Nina.-Ja,és John...a nyakad tiszta..rúzsfoltos.
John azonnal odakapott a nyakához és gyorsan letörölte.Azok az én rúzsom nyomai voltak.Azt hiszem,talán rájött a dolgora az én barátnőm.
Elindultunk hát vásárolni.Nina útközben egy kérdést tett fel nekem:
-Na,mi történt?
-Mégis mire gondolsz?-kérdeztem értetlenül.
-Arra.-vágta rá.
-Mire?-kérdeztem mégegyszer.
-Most mondjam ki?Úgy is tudod,mire gondolok.Tudod este áthallatszott egy-két dolog a szobába.
-Remek!Szóval mindent tudsz!                                 
-Én nem akarok beleavatkozni a dolgotokba!A szerelem szép dolog…és a magánélet az magánélet.De bennem megbízhatsz!-mondta Nina.
-Persze,meg is bízok benned.És…azt hiszem,megtörtént.És te meg Edward?John már találgat nagyban…
Nina szemszöge

A konyhában készítettem a reggelit. Pardon. Készítettem volna. De Edward mögém sétált, és elkezdte a nyakamat csókolni.
 - Reggelit? – vigyorgott. Szembe fordultam vele.
 - Jöhet. – mosolyogtam. Aztán megcsókolt.
Edward átölelte a derekamat, és az asztalra döntött, ott folytattuk csókcsatánkat. Aztán amikor észrevettük, hogy valaki csoszog, rögtön abbahagytuk. Bementünk a szobába felöltözni, mert még köntösben voltunk. Aztán, mire visszaértünk a konyhába, John elkezdett röhögni.
-          Talán baj van, tesó? – kérdezte Edward.
-          Képzelődik. – terelte a témát Char. – Nina! El kéne mennünk vásárolni, mert nincs semmi kaja a hűtőben. Eljönnél velem?
-          Persze! – nevettem. A fiúk összenéztek, hogy végre szabadok lesznek, éppen ezért feladatot osztottam nekik. – De addig srácok… ti tegyetek rendet, és takarítsatok ki! – aztán Johnra pillantottam. – Ja, és John. A nyakad tiszta… rúzsfoltos…
John rögtön észbe kapott, és letörölte Charlette szájának nyomait. Szóval akkor valameddig biztosan elmentek tegnap éjjel. Aztán hallottam még John poénkodását, hogy ’Asszonyok…’ amire mindketten elnevették magukat, de mi már mentünk is. Mikor leértünk az utcára, megkérdeztem.
-          Na, mi történt?
-          Mégis mire gondolsz? – kérdezte Char értetlenül. Ennyire sülttök legyen!
-          Arra!
-          Mire? – nem igaz, hogy nem érti!
-          Most mondjam ki? Úgy is tudod, hogy mire gondolok! Tudod, az este áthallatszott egy-két dolog a szobából.
-          Remek. Szóval mindent tudsz. – szontyolodott el Char.
-          Én nem akarok beleavatkozni! A szerelem szép dolog… és a magánélet az magánélet… De bennem megbízhatsz! – mosolyogtam.
-          Persze, meg is bízok benned! És… azt hiszem megtörtént. És te meg Edward? John már találgat nagyban…
-          Semmi. Még. – nevettem. – Szóval nyugtasd meg John, hogy nem maradt le semmiről. – és már röhögtünk, mint a… nem is tudom mi.
-          Oké. Na, itt a bolt, menjünk be.

Bevásároltunk, aztán hazamentünk. Mire hazaértünk, minden rendben volt, ami elég fura volt. Lepakoltunk, és körülnéztünk. A fiúk sehol, de rend van. Mivel tudtam, mivel lehet előcsalni a fiúkat, elővettem az energia szeletet. Bár tudnám, hogy miért kell ez nekik? És jó hangosan rákezdtem.
-          Hát úgy látom, a fiúk nincsenek itt. Akkor megeszem én a csokit. – és már haraptam is volna bele, amikor Edward kivette a kezemből. – Megvagy! – nevettem, mire egy csokis puszit adott. Aztán megjött John is.
-          Mi van itt? Csak nem el akarjátok kobozni a csokit?
-          De. – nyújtotta ki a nyelvét Char.
-          Akkor büntetés jár. – és megcsókolta Charlettet.

Charlette szemszöge

Nina elmondta,hogy nem történt még köztük nagyobb dolog.Odaértünk a bolthoz,és bementünk vásárolni.Fél óra múlva hazamentünk,és sehol senki:de mégis rend.Nina tudta,hogy mivel lehet előcsalogatni a fiúkat.
- Hát úgy látom, a fiúk nincsenek itt. Akkor megeszem én a csokit.-mondta Nina és már harapott volna bele,amikor Edward hirtelen előjött és kivette a kezéből.– Megvagy!-nevetett és Edward egy csokis csókot adott neki.
- Mi van itt? Csak nem el akarjátok kobozni a csokit?-kérdezte John.
- De. – nyújtottam ki a nyelvem és ravaszul néztem rá.
- Akkor büntetés jár. – és megcsókolt.Hirtelen beindult és olyanokat csinált,amit más előtt nem kéne.Ezért suttogtam neki:
-John,most már elég lesz!Majd máskor és más helyen…
-Rendben.-mondta.-Edward gyere zabálni csokit!
Edward meg szaladt Johnnal a konyhába és nekiálltak a csokievésnek.Nina addig kipakolt,én meg megnéztem a gépet.Még be volt jelentkezve John és megnéztem,mit találok a gépen.Épp a videókat néztem,amikor egy furcsa dologra lettem figyelmes.A videó címe 300.000 követő volt és azonnal hajtott a kíváncsiság,hogy nézzem meg.Nem hittem a szememnek.John és Edward egy fekete alsónadrágban táncolt a Pop Rocket-re és eléggé durvának tűnt.Le is fagytam,majd szóltam Ninának,hogy jöjjön ide.
-De még ki sem pakoltam!-mondta Nina.-Ajánlom,hogy fontos legyen!
Aztán felé fordítottam a laptopot és ő is lefagyott.Értelmetlenül néztünk egymásra,majd bementünk a konyhába a fiúkhoz.A csokipapírok a földön hevertek,a srácok elégedetten néztek maguk elé,bár néha jajjgattak,mert fájt a hasuk.Nem csodálom.
-Magyarázatot kérünk!-mondta Nina.Edward és John kérdően néztek ránk.
-Mire?-kérdezte Edward.
-A 300.000 követős videóra!-mondtam.
-De ez csak egy kis hülyülés volt…és így több rajongónk lesz legalább!-magyarázkodott John.
-De nem tetszik,ha mások is látnak titeket…úgy.-mondta Nina.
Edward odament Ninához és kiskutyus szemekkel nézett rá,és megpróbált bocsánatot kérni.
-Csak nem féltékeny vagy?-kérdezte John majd odajött hozzám és megfogta a derekamat.Én elfordítottam a fejemet.
-És ha az vagyok?-kérdeztem.
-Akkor megnyugtathatlak,hogy senki más sem kell rajtad kívül.-mondta John és a kezét az arcomra tette.A szemébe néztem és elvesztem benne.Bármit csinál,rá sosem lehet haragudni.
-És ezt higgyem is el?-kérdeztem.

-Majd este bizonyítok…-mondta John és kacsintott.Tudtam,mire céloz.Bár nem biztos,hogy pont azt szeretném,amit ő.-Sőt,tudod mit?
-Mit?-kérdeztem erre John bevonszolt a fürdőszobába és Edward is Ninát.
Edward megengedte a csapot mindkét zuhanyzónál és alátolta Ninát és John is engem.Tök vizesek lettünk.Ott csatáztunk.Megpróbáltam Johnt jól eláztatni,de a végén mégis ő győzött.Majd szenvedélyesen csókolt a zuhany alatt.Edward ugyanezt tette Ninával.Csak nevettünk.Aztán hirtelen elfogyott a víz,és nem jött több a csapból.Ezért javasoltam,hogy öltözzünk át,és együnk valamit.Ninával a boltban vettünk egy epertortát is,ezért gondoltam jó lesz ez is.
Épp vettem ki a hűtőből,amikor Nina súgott a fülembe:
-Tréfáljuk meg a fiúkat!
-Hogyan?-kérdeztem.
-Ebből a tortából egy kis darabot Edwardhoz hajítanék,ha nem gond.
-Persze,csak csináld!-mondtam.
Nina belemarkolt a tortába és odahajította Edwardra.Csak hirtelen Johnt találta el.A torta pont eltalálta az arcát.Letörölte,majd egy salátástálat vett magához és idehajította.De az engem talált.Nem hagytam annyiban.Elkezdtünk dobálózni,kajacsatát rendeztünk.Jól elfajult a dolog,mert mindenki a kajában úszott.Valaki meg csöngetett,én mentem kinyitni az ajtót. Ahogy kinyitottam egy jó nagy tortadarab landolt a srácok szüleinek a fején. Ők voltak azok.
-John!-kiabált az idősebbik John,a srácok apja.Azonnal leállt mindenki és nem szóltunk semmit.Mrs. Grimes meg csak értetlenül nézett ránk.
-Hupsz…-nyögtem ki halkan.Grimes apa meg a felmosóra mutatott,és Edward szaladt is oda,és fogta a kezében a felmosót.
-Sziasztok!Hogy ityeg a fityeg?-kérdezte John a szüleitől.Kedvem lett volna nevetni.

Nina szemszöge

John eléggé bevadult, mire mi Edwarddal csak néztünk. Le sem tagadhatták volna, hogy valami nagy van köztük… aztán abbahagyták. Szerencsére. Az kéne még, hogy pont itt… Aztán Charlette kiment megnézni a gépet, ameddig a fiúk ették a csokit, és én pakoltam. Charlette kiszólt, hogy menjek be. Lefagyva ült a gép előtt, mikor odaértem felém fordította. John és Edward egy szál fecskében táncikált a Pop Rocketre. Charlette megindult a konyha felé, ahol a fiúk már az összes csokit megették. Komolyan mondom, mint a gyerekek.
 - Magyarázatot kérünk! – mentem Edward elé.
 - Mire? – néztek ránk értetlenül a fiúk.
 - A 300.000 követős videóra! – világosította fel őket Char.
 - De ez csak egy kis hülyülés volt… és így több rajongónk lesz legalább!
 - De nem tetszik, ha mások is látnak titeket… úgy. – oké, alaptalan volt ez az egész, de akkor is… zavar.
Aztán Edward odajött, és olyan szép szemekkel nézett rám, hogy minden mérgem elszállt. Lassan megcsókolt. John rákacsintott Edre, mire Edward meg húzott engem a fürdőbe, ahol már John és Charlette ott voltak. Edward kinyitotta a csapot, és alálökött engem. Csupa víz lettem, és ráadásul még fehér póló is volt rajtam. Szuper. Aztán vízi csatába kezdtünk, csak John úszta meg viszonylag szárazon. Aztán mikor már alig folyt a víz, Edward átölelt, és megcsókolt. Aztán visszamentünk a konyhába, mert Char felvetette, hogy együnk epertortát. Aztán nekem az az ötletem támadt, hogy megdobom Edwardot, büntetésből. Belemarkoltam a tortába, és Edward felé dobtam, de ő elhajolt, és John találtam el. Ő megfogta a salátás tálat, amiben öntetes saláta volt, és felém dobta, de kicsit mellé célzott – Charlettet találta el. Aztán ebből nagy kajacsata kezdődött. Annyira belemelegedtünk, hogy észre se vettük, hogy csöngetnek. Charlette ment kinyitni, viszont John még eldobott egy szeelt tortát, amivel Charlettet akarta eltalálni, de mellé ment – és az apját találta el. Mindenki leállt, és lefagyottam nézett.
-          John! – kiabált az idősebbik. Ajaj, ebből baj lesz! A felmosóra mutatott, mire Edward odaszaladt, és elkezdett felmosni. Segítettem neki, összeszedtem a nagyobb darabokat. Aztán megszólalt John.
-          Sziasztok! Hogy ityeg a fityeg? – kérdezte könnyedén. Azt hittem, hogy ott helyben elsüllyedek, helyette is.
-          Nos… - kezdte Mrs. Grimes. – látogatóba jöttünk, de… akkor jövünk máskor.  – És elmentek.
-          Ez, de égő volt! – suttogtam.
-          Az. – értett egyet Charlette. John meg elkezdett röhögni, mind a hárman furán néztünk rá.
-          Jól vagy? – kérdezte Edward.
-          Ja…

Charlette szemszöge


Meglepődtem,hogy John ilyen könnyedséggel kezeli a szüleit.Susanna meg mondta,hogy látogatóba jöttek,de akkor majd máskor jönnek-és távoztak.
-Ez,de égő volt!-suttogta Nina.
-Az.-mondtam.
Edward meg szerényen takarított,majd nemsokára észhez tért,és abbahagyta.John meg csak állt,és bámult.
-Mi az,csak nem félsz?-kérdeztem.
-De,féltem.De most már végre megszabadultunk a veszélytől.Tudod,nálunk kötelező a rend...otthon...
-Jajj,te kis rossz fiú!-szóltam neki és megöleltem.
-Nem vigasztalsz meg?-kérdezte és az arcomat simította.
-Mivel?És miért,kéne?-kérdeztem.
-Ezzel...-mondta és lágyan megcsókolt.Szerettem,hogy olyan édes tudott lenni olykor,és akárhányszor is vele voltam,elvette az eszemet.
-Lenne kedved vacsorázni?-kérdezte az édes csókok után.
-Persze.-egyeztem bele,majd mindketten elmentünk készülődni.
A kedvenc pink-fekete színű selyemszoknyámat vettem fel,fekete magassarkúval.Aztán ahogy kiballagtam,láttam,hogy már ő is kész.Testhez simuló nadrág volt,és egy egyszerűbb ing,fekete mellénnyel.Viszont egyszer olvastam,hogy ők azt tanácsolták,hogy egy pasi a randin feszes nadrágot vegyen fel,mert a csajok a pasi...öö...seggét nézik.Na ez rám nem vallt,de mindegy.Én közelebbről ismerem Johnt,mint akárki.Azt hiszem ezt tudja Nina.
Belekaroltam Johnba és elindultunk.Az étterem nem volt messze,csak pár méterre,így hamar odaértünk.
Már előre volt foglalva hely,gyorsan leültünk és nézegettük,mit rendeljünk.Épp szóltunk volna,amikor egy nagy zajt hallottunk.Az emberek elkezdtek sikítozni.Egy 5 tagos rablóbanda állt a terem közepén,pisztollyal a kezükben.Megijedtem.Elkezdtek lövöldözni,de csak megfélemlítésből.John szorosan átölelt és az asztal alá másztunk.A terítő egészen a földig ért,úgyhogy talán szerencsénk lesz,és nem gyilkolnak meg...
-Ékszereket,pénzt tegye ki mindenki!-kiabálta az egyik-Különben meghalnak!
És már mentek is kéregetni egy nagy zsákkal.Én még kukucskáltam,de John gyorsan megfogta a kezem és elengedtem a terítőt.Ijedten néztem rá,majd elkezdtem remegni.Majdnem kiszaladt a számon valami,de John rögtön észrevette,ezért befogta a számat.Amikor a közelünkben hallottam a lépteket,egyszerűen reszkettem.John meg azon törte a fejét,hogy nyugtasson meg,mire gyorsan elengedte a számat és megcsókolt.De erősen,és jó hosszan.Ez egy kicsit megnyugtatott,majd eszembe jutott valami.Előkaptam az iPhone-omat és írtam SMS-t Ninának,hogy hívja ki a rendőrséget,de nagyon vigyázzanak.Most már csak várni kellett,hogy megtalálnak-e előbb a tolvajok,vagy a rendőrség még időben ér-e ide.
Éppen amikor küldtem az SMS-t fény támadt,mert az egyikük felhajtotta a terítőt.
-Itt van kettő!-kiabált és kiráncigáltak minket.
-Engedjenek el!-kiabáltam,erre az egyik befogta a számat és a másik John felé tartotta a pisztolyát.
-Adjon ide minden pénzt és értéket,különben meghal a barátja...-fenyegetett.
Akkor aztán bejött a rendőrség és azonnal rájuk támadtak,sikerült is mind a 4-et elejteni,csak az utolsó,az ötödik,aki fogta Johnra a pisztolyt,az maradt utoljára...s amikor elfogták meghúzta a ravaszt,és Johnt találta el,közel a szívéhez.Azonnal összeesett.Én rohantam hozzá,már Nina és Edward is itt voltak és odaszaladtak hozzám.
-John...-sírtam és a vérző sebre tettem a kezemet.-Ne hagyj itt.....
-Charlette....-szólított.-Hívj...hívj...-és itt elájult.Azonnal elkezdtem remegni,és kiabáltam Ninának,hogy hívjon mentőt.Nyomban itt voltak a mentősök,és gyorsan feltették Johnt.Én ott reszkettem,majd hirtelen összecsuklottam,és...se kép,se hang-elájultam.Semmit sem tudtam,nem tudtam gondolkodni...csak egy sötétséget láttam magam előtt,egy aprócska fénnyel.

Nina szemszöge

John elvitte Charlettet egy étterembe, Edward pedig elkezdett csókolni. Nekinyomott a falnak, és vadul csókolt, amikor elkezdett a zsebemben rezegni a telefonom. Intettem Edwardnak, hogy felveszem. Charlette-től jött egy SMS. Azonnal tárcsáztam.
-          Kit hívsz? – kérdezte Edward.
-          A rendőrséget.
-          Miért?
-          Mert az bűnözők vannak az étteremben.
Felhívtam a rendőrséget, és már mentünk is. Mire odaértünk a zsaruk már ott voltak, és eldörrent egy pisztoly. A hang irányába néztem, és John esett össze. Charlette meg csak sírt. Odarohantunk hozzá, és hallottuk, ahogy John mentőket kér. Azonnal hívtam őket. Mikor megjöttek, Charlette elájult. Na, ne! Megismétlődik megint? Edward bement Johnnal, és meg Charlettevel. Edward egész úton sírt, én meg csak meredtem magam elé. Miért? Egy hete jöttünk ki a kórházból, és megint megyünk be? Miért? Miért büntet Isten? Bocsásd meg, hogy ötéves koromban elloptam az akkor 2 éves kistestvérem nyalókáját! Mit tettem még? Ráborítottam Stephaniera a suliban a teámat… de az véletlen volt! mIt tettem még, ami miatt bűnhődnöm kell. Akkor azt vettem észre, hogy sírok. A könnyeim Charlette kajára potyogtak, mire felébredt.
-          John! – suttogta.
-          Nina… - válaszoltam sírva.
-          Hol van John?
-          Nem tudom… - sírtam. Aztán megöleltem, amilyen óvatosan csak tudtam.

Charlettet bevitték megvizsgálni, John műtötték, Edward pedig teljesen össze volt törve. Próbáltam segíteni neki, de nem hagyta, így hazamentem. Most már tudom, mit érezhetett Charlette. Könnyekkel küszködve vezettem. Aztán hazaértem. Ledőltem az ágyunkra, és bőgtem. Keservesen. Miért érdemeltem ki ezt? Megrezzent a mobilom. Edward. Nem vettem fel. Túl szomorú, túl összetört voltam ahhoz, hogy beszéljek vele. Csak bőgtem, és bőgtem, és akkor az ablak felé pillantottam. Nem! Nem lehetek öngyilkos! Ott van Edward! Teljesen összetörne. De mintha a testem nem hallgatott volna a fejemre. Mentem az ablak felé. Kinyitottam. Hatalmas ablak volt. Kiálltam a szélére. Néztem a távolban lévő épületeket. Gondolataim elszálltak. Csak egy báb voltam. Egy érzelmek nélküli baba. És akkor lábamból elfogyott az erő, és elindultam lefelé…

Charlette szemszöge

Nem tudtam,mi történik.Csak a sötétségben álltam,és a fény is nagyobbodott előttem.Bár onnan hideg szél fújt.Nem tudtam merre menjen,úgyhogy inkább maradtam...majd mintha egy könnycseppet éreztem volna a karomon.Felébredtem,kivilágosodott minden.
-John!-suttogtam.
-Nina...-válaszolta Nina.Azt hittem,hogy csak álom volt az,ami Johnnal történt.
-Hol van John?-kérdeztem.
-Nem tudom...-válaszolta Nina és sírt.
Beértünk a kórházba,engem valami terembe vittek vizsgálni.Az ablakon keresztül viszont láttam,hogy mi történik.Edward valamit mondott Ninának(valószínűleg kiborult) és Nina meg elment.Később Edward próbálta felhívni őt telefonon,de ez nem sikerült.
Mellettem az orvos mérte a vérnyomásomat.Megszólaltam:
-Doktorúr,kérem szóljon a kint ülő srácnak,hogy azonnal menjen haza!
-Na de miért?-kérdezte az orvos kikerekedett szemekkel.
-Mert valami baj lesz...én tudom...mondja hogy Nina miatt!
-Rendben.-mondta a doki majd levette a vérnyomásmérőt a karomról.
-Na,mire vár?Menjen már!-zavartam ki,és már itt sem volt.Edward meg kétségbeesetten nézett rám egy pillanatra,utána szaladt is.
-Jajj...csak ne csinálj hülyeséget,csak ne...-suttogtam magamnak,a nővér meg biztos azt gondolta,hülye vagyok.
-Menjen már ki!-zavartam őt is ki,és azonnal eltűnt.
Lassan felálltam,és kilopakodtam a teremből.Azonnal az intenzívre mentem,ahol Johnt műtötték.Épp akkor jött ki az orvos a műtőből fáradtan,vizes hajjal.Ugyanez az orvos műtötte őt múltkor is.
-Hogy van John?-támadtam le gyorsan.
-Már megint maga?Esküszöm,hogy magának mindenhol ott kell lennie...de ne aggódjon,túl van az életveszélyen...vagyis...majdnem meghalt.De tudja John olyan erős,mint a vas!
-És mikor lehet bemenni hozzá?Vagy mikor lesz jobban?
-Hamarosan...de most hagyjuk,mert alszik...hagy pihenjen...-mondta az orvos és elment.
Megcsörrent a telefonom,Edward volt az.
-Szia Charlette!
-Szia!Na,mi történt?-kérdeztem.
-Majdnem szörnyűség.De nyugi,már nincs semmi.Igazad volt...
-Én már csak ismerem a barátnőmet,hogy mikre képes...de mondd,mi történt...volna?
-Le akart ugrani az ablakon...épphogy sikerült visszahúznom őt.
-Ne...jajj,Edward,te hős!És most mit csinál?
-Itt alszik mellettem...olyan szépen alszik.
-Oké,a részletekbe ne avass be...az a lényeg hogy jól vagytok.
-És John?
-Nos...hát...majdnem meghalt..-kezdtem sírni.-De már jobban van,túl van az életveszélyen.
-És nem akarsz hazajönni,kimenjek eléd?
-Nem kell,máma a kórházban töltöm az éjszakát...nem fogok aludni addig,amíg John jobban nem lesz,és nem mehetek be hozzá.
-Oké,ahogy akarod.Most viszont leteszem,nem akarom,hogy megtudja,hogy mi itt beszélünk.Szia!
-Oké,szia!-mondtam majd letette.
Én addig ott ültem a széken,idegeskedve.Hajnali 2-kor már alig bírtam ébren maradni,ezért az automatához mentem,és egy kávét fizettem ki magamnak.
Leültem,és ott ittam a habos kávémat.Az orvosom meg épp felém jött,és furcsa tekintettel nézett rám.
-Maga meg mit keres itt?Magának pihennie kéne!
-Nem,doktorúr,én nem tudok.Már jól vagyok,higgye el...
-Hát jó.De vigyázzon magára!-mondta a szemembe és távozott.
Kb. hajnali 4-kor már nem bírtam ébren lenni,és elaludtam.Reggel arra ébredtem,hogy Nina rázza a karomat,hogy ébredjek fel.



Nina szemszöge

Vártam a kemény földet. De nem jött. Kinyitottam szemem, és Edward aggódó arcát pillantottam meg.
-         Edward, én… én… - dadogtam. Könnyeim önkéntelenül előbuggyantak.
-         Semmi baj – és megölelt. Inge csupa víz volt már a könnyeimtől.
-         Sajnálom... de… nem bírtam már… - hüppögtem.
-         Semmi baj – ismételte, és elkezdte simogatni a hátamat. – Szerintem most feküdj le, oké?
-         Oké… - suttogtam. Megpuszilta a homlokom, és segített lefeküdni.
Aztán elnyomott az álom. De nem volt jó. Újraálmodtam a napot. Az eleje jó volt, aztán jött a tragédia. Csakhogy álmomban mindenkit lelőttek, akit szeretek – Edwardot, Charlettet, John… És akkor felébredtem. Éreztem, hogy patakzanak a könnyeim, és Edward meleg érintését is az arcomon.
-         Rosszat álmodtál? – suttogta. Válaszul bólogattam.
-         Charlették… hogy vannak? – kérdeztem, amikor már meg tudtam szólalni.
-         Charlette tökéletesen van. John is jobban van. Ne félj.
Aztán csak meredtem magam elé. Gondolatok kavarogtak a fejemben, de nem tudtam mire vélni őket.
-         Késő van, próbálj meg visszaaludni. – cirógatta meg a hajamat Edward.
Ledőltem, de nem mertem behunyni a szemem. Mi van, ha a rémálmok visszajönnek?
-         Nem merek. – vallottam be.
-         Aludni csak kell. – mosolygott.
-         Nem akarom még egyszer azt álmodni… - suttogtam.
Ekkor egyik karját alá tettem, és magához húzott, a másikkal átölelt.
-         Akkor majd megvédelek. – és mélyen a szemembe nézett. Hirtelen már nem is féltem annyira, így elaludtam.
Reggel Edward még mindig a karjaiban tartott, és már ébren volt.
-         Be akarsz menni hozzájuk?
-         Persze!
Felöltöztünk, és elmentünk a kórházba. Char még aludt, de mivel meg lehetett látogatni Johnt, ezért a fülébe ordítottam.
-         CHARLETTE! ÉBRESZTŐ!
-         MI? HOL? MIKOR? KI? – ugrott fel komásan.
-         Meglátogatjuk Johnt!
Felugrott, és már mentünk is Johnhoz. Mosolyogva feküdt az ágyán, mintha mi sem történt volna… Pedig majdnem meghalt… Istenemre mondom, valakin le kell vezetnem az ideget… De előbb John.
-         John! – sipította Charlette.
-         Nyugi, kicsi lány. – nevetett. Mi van? Kicserélték az agyát? Nem így szokott viselkedni, meg beszélni. De nem úgy tűnt, mint ha ez zavarná Charlettet.
-         Annyira örülök, hogy jól vagy! – sírta tele John kórházi cuccát. De ja vu…
-         Még bent kell maradnom egy darabig, de nm akarom, hogy csak miattam itt maradjatok! – tért a lényegre John.
-         Én maradok! – jelentette ki Charlette. John nézte egy darabig, aztán felénk fordult.
-         De nektek nem kell maradni. Komolyan. Menjetek csak haza! Nem mintha zavarnátok! Csak gondolom eléggé kimerültetek. – majd rám pillantott, és nem tudtam, mit láthatott a szememben.
Edwarddal hazamentünk, kicsit feszülten. Nyilván ő is észrevette, hogy valami nem stimmel Johnnal. Mióta ilyen figyelmes? Edwarddal leültünk a kanapéra, és bekapcsoltuk a híreket. Naná, hogy benne volt, hogy Johnt meglőtték… ez lelomboz… Aztán mellékesen benne volt a mi románcunk is, amit úgy írtak le „Rövid életű, de forró lesz”. Gyűlölöm a médiát… Edward, mint ha itt se lett volna, csak bámult ki a fejéből. 

Charlette szemszöge

- CHARLETTE! ÉBRESZTŐ!-kiáltotta Nina.
- MI? HOL? MIKOR? KI?-ugrottam fel.
- Meglátogatjuk Johnt!
Mentünk Johnhoz,már ébren volt.Vigyorgott,mint a tejbe tök.
- John!-kiáltottam örömömben.

- Nyugi, kicsi lány.-mondta John.Ez egy kicsit váratlan mondat volt.

- Annyira örülök, hogy jól vagy!-mentem oda Johnhoz és csak sírtam.

- Még bent kell maradnom egy darabig, de nem akarom, hogy csak miattam itt maradjatok!-szólalt meg John.
- Én maradok!-jelentettem ki és John csak nézett.Majd Nináékhoz fordult,és megszólalt:
- De nektek nem kell maradni. Komolyan. Menjetek csak haza! Nem mintha zavarnátok! Csak gondolom eléggé kimerültetek.
Nina Edwarddal hazament,én ott maradtam az én egyetlen Johnommal.Egy kicsit furcsán viselkedett.
-Hogy vagy?Mizu?-kérdezte könnyedén.Régebben már ilyenkor megcsókolt,vagy mit tudom én...
-Ööö..jól.Te?
-Jobban.
-Szeretsz még?-kérdeztem és közben a gyomrom összeszorult.
-Mért ne szeretnélek?-kérdezte.
Akartam egy puszit adni az arcára,de elfordult.
-Mi a baj?-kérdeztem szomorúan.
-Nem,ne csináld,nem akarom!-tiltakozott John.
-Szóval...ennyi?-kérdeztem.
-Ennyi?Mi ennyi?Hagyj már békén!Menj el!
-Hát...jó.-jelentettem ki és kimentem.Leültem gyorsan a székre,és csak sírtam,és sírtam.
-Mi történt?-kérdezte az egyik nővér,aki Johnhoz tartott.
-Semmi,maga nem tudhatja!
-De mondja csak el!
Sírás,sírás,nagy levegő.
-Nem szeret már,másképp viselkedik,gyűlöl!-mondtam és a kezeimet a szemeimre helyeztem,és sírtam tovább.
-Ez sajnos...így lesz egy darabig.
-Micsoda?-vettem el a kezeimet a szemem elől.-Hogy...hogy mondta?
-A szívénél sérült meg..a golyó ott érte.Nos a viselkedésváltozás ilyenkor szinte természetes.Beletelik egy pici időbe,hogy meggyógyuljon.
-De ugye meg fog gyógyulni,ugye nem tart majd örökké?
-Persze,hogy nem!De most ha megbocsájt...-kelt fel és bement Johnhoz.
Én csak sírtam.A nagy sírás közben valaki a vállamra helyezte a kezét,és köszönt.Eric volt az.
-E...Eric?Te vagy az?-kérdeztem.
-Igen.Hallottam Johnról,ezért bejöttem...hozzátok.Hogy van?
-Jajj,Eric...-sírtam jobban és a mellkasára helyeztem a fejemet és átöleltem.
-Ne aggódj,minden jobb lesz...de most szerintem menjünk el.
-Igen,az jó lenne.-mondtam neki.
-Gyerünk el a cukrászdába!-javasolta Eric.
-Oké.-keltem fel és megfogtam a kezét.Elhagytuk a kórházat,még egy utolsó pillantást vetettem Johnra,majd újra magam elé néztem.
-Te mindig is jó voltál hozzám...-szólaltam meg a séta közben.
-Te is.
-Tudod...ha nem lett volna barátnőd,és nem ismertem volna Johnt,szívesen lettem volna a csajod,ha úgy alakult volna.
-Én is a pasid.
Megérkeztünk a cukrászdába,kiszúrtam egy jó kis helyet,és leültem,míg Eric választ valami sütit.Közben szétnéztem,hátha látok ismerős arcokat,de nem.
-Meghoztam!-szólt Eric és francia krémessel,meg Rákóczi túrossal jött felém.Másik kezében pisztáciás süti.Mindig is tudtam,hogy szereti a pisztáciát.
Mindegyik sütiből kettő volt,egy neki,egy nekem.
-Köszi!
És nekifogtunk enni.Közben beszélgettünk és nevetgéltünk,ő meg rendelt még pezsgőket is.
Bevallom egy kicsit berúgtunk.Épp,már meg akartam csókolni,de megláttam Ninát és Edwardot,ezért csak egy szájra puszi sikeredett Erickel.
-Charlette!-kiáltott Nina és odajött hozzám Edwarddal.
-Ne értsétek félre...-mondtam majd csuklani kezdtem.
-Te...Eric...ti be vagytok rúgva?-kérdezte Nina és úgy nézett Ericre,mint egy gyilkos.

Nina szemszöge

-          Menjünk el a cukrászdába, oké? – javasoltam Ednek. Kissé le volt törve…
-          Rendben. – és kézen fogva elsétáltunk első randink helyszínére.
Éreztem, hogy Edward kezd megnyugodni, ezért a vállára hajtottam a fejem, ő meg megpuszilta. Mikor odaértünk, Charlette éppen megcsókolta (ha nem is olyan igazi csókkal, de meg) Ericet. Hirtelen lefagytam. Ez már több volt a soknál. Sokkal! Odasétáltunk, belőlem csak úgy szikrázott az ideg, amikor kedvesen megkérdeztem.
-          Te… Eric… ti be vagytok rúgva? – és a következő tettem már nagyon kívánkozott. Épp csak egy szó kellett, hogy kiváltsa ezt belőlem.
-          Be… - csuklotta Charlette.
Akkor odaugrottam Eric mellé, megfogtam a grabancát, és egy jó nagy jobbost adtam neki, majd elkezdtem ütni-verni, ahol értem. Edward ugyan rögtön elkapott, de sikerült jó párszor megpofoznom. Eric sajgó pofával röhögött, miközben megpróbálta átkarolni Charlettet. Remegtem az idegtől, miközben Edward átölelt, nehogy megint nekimenjek Ericnek. Nem vagyok verekedős típus, de ha valaki feldühít, akkor annak annyi.
-          Szerintem most menjünk innen. – mondta Edward.
-          Hagyjuk, hogy a tesód barátnője itt hetyegjen ezzel a hülyegyerekkel?! – akadtam ki.
-          Mióta vagy ilyen erőszakos? – kérdezte erősebb hangon.
-          Nem vagyok erőszakos, csak a mostani történések ezt váltják ki belőlem! – vágtam vissza.
-          Charlette saját lelkiismerete dönti el, hogy kit választ… nem te. – fogta meg megnyugtatásul a vállam. Aztán megcsókolt.
-          De ez nem helyes… - suttogtam a csókba.
Aztán hazamentünk, de még egyszer felpofoztam Ericet, csak hogy tudja, nem viccből vertem péppé. Otthon nekinyomott a falnak, és úgy csókolt. Aztán a nyakamat csókolta, én pedig beletúrtam a hajába. Azt hiszem, el is fajultak volna a dolgok, ha nem csörög Charlette kulcsa a zárban. Edward gyorsan elhúzódott, de még előtte hevesen megcsókolt. Aztán Charlette mellém lépett, és megölelt.
-          Sajnálom!
-          Fúj! – fintorodtam el. – Te bűzlesz, Char! – erre mindenki nevetett, kivéve én. – Nem tőlem kell bocsánatot kérned! – vetettem a szemére.
-          John teljesen össze van zavarodva… - ingatta a fejét Char.
-          Tessék? – kérdezte Edward.
-          Mivel a szívéhez közel lőtték meg, egy darabig… másképp fog viselkedni… - gyűltek könnyek Char szemébe.

Charlette szemszöge

Válaszoltam Ninának,hogy igen:be vagyunk rúgva.Erre fogta Ericet és elkezdte verni.Még jó,hogy Edward le tudta állítani.Eric is használta volna az öklét,de tudta,hogy egy nőt nem illik bántani.Én megöleltem őt és letöröltem a vért az arcáról.Edward beszélt Ninával,majd elmentek,de akkor még egy utolsó pofon elcsattant.Kezdtem ideges lenni.
-Eric,kérlek,bocsáss meg!
-Semmi baj!De szerintem jobban teszed most,ha mész...így jobb lesz...
-Szeretlek.-mondtam neki.
-Én is.-válaszolta majd szétváltunk.
Persze nem úgy szeretem,mint férfit,hanem mint barátot vagy egy testvért.
Elindultam haza.Kinyitottam az ajtót és odaszaladtam Ninához.
-Sajnálom!-öleltem meg.
-Fúj!Te bűzlesz,Char!-ment tőlem távolabb.-Nem tőlem kell bocsánatot kérned!
-John teljesen össze van zavarodva...-újságoltam a helyzetet.
- Tessék? – kérdezte Edward.
- Mivel a szívéhez közel lőtték meg, egy darabig… másképp fog viselkedni…-mondtam és könnyeztem.
-Azért még nem kell a kis hülye Széddel összeszűrnöd a levet!-szólt rám Nina.
-Száde.-helyeselt Edward,de Nina egyre mérgesebben festett-Ja..nem szóltam semmit.
-Az viszont érdekes,hogy megverted a drága kis "Szádét" amikor ő intézte el,hogy ne kelljen a zenetáborban maradnunk...vagy ő hozott helyre engem...-mondtam.
-Az neked helyrehozás,ha leitat és csókolózásra kényszerültök?-kérdezte Nina.
-Hagyjuk...-mondtam.-Megyek zuhanyozni,utána meg alszok.Ti csak...szórakozzatok jól!-és már léptem is.Átmentem a másik szobába,egyedül feküdtem le a Johnnal közös ágyba,és próbáltam elaludni.Egy-két dolog hallatszódott a másik szobából,de nem érdekelt.
Korán reggel 6-kor csörgött az óra...
-Halló,igen,tessék?-kérdeztem álmosan és felültem.
-Halló...maga John Grimes rokona?
-A barátnője...-mondtam.
-A barátja...megszökött a kórházból.
-Micsoda?-kérdeztem feljebb emelve a hangot.
-Egy lánnyal látták távozni...de semmi hír sincs róla.
-Oké,rendben,azonnal megyek!-vágtam rá és letettem a telefont.Az asztalra csak úgy csattant.
Gyorsan benyitottam Nináékhoz,bár ha mondhatom,nem valami alkalmas pillanat volt.
-Öltözzetek,most!
-Mi van?-kérdezte Edward.
-A drága testvéred egy lánnyal megszökött a kórházból.
-Oké,mindjárt készen leszünk!Csak...menj ki!-mondta Edward.
10 perc múlva indultunk is,de nem a kórházba,hanem szétnézni,hogy hol van John.Aztán az utcán végre megláttuk 6 km-re,egy lánnyal sétált.
-Én ismerem ezt a lányt!-jelentette ki Edward.
-És?Ki ez?
-Amy Childs...-vágta rá.
Azonnal kiszálltunk a kocsiból,és egyenesen Johnhoz tartottam.Egy méterre voltam tőle,amikor hirtelen meg kellett állnom.John megcsókolta azt a bizonyos Amyt.Én csak lefagytam,és meredten néztem őket.
Ahogy befejezték a csókolózást,John rám nézett értetlenül,de én azonnal észhez kaptam,és elrohantam.
-Charlette!-kiáltott utánam Nina,de már visszafordulni nem mertem.A szívem ott helyben összetört.
Ahogy szaladtam,és befordultam a saroknál,nekiütköztem egy srácnak...aki megint csak Eric volt.
A szemeibe néztem,és sírni kezdtem.De aztán hallottam hangokat,mintha valaki futna,ezért gyorsan elkaptam Ericet és magamhoz húztam...majd jó erősen megcsókoltam.Nem szerelemből-bánatból.
Aztán akik futtak utánunk megálltak,és minket néztek.Amikor abbahagytuk Erickel a csókolózást odanéztünk,kik futhattak utánunk...
Nina,John és Edward volt az,Amy nélkül.

Nina szemszöge

Charlette elment, miután jól átkiabáltam a fejét, hogy mit kavar a kis Széddel… Edward pedig megölelt. Aztán megcsörrent a telefonja. Kínosan nézett rám. Nem értettem.
-          Szia… Amy. – mondta vonakodva. Én meg csak olyan ’kiazazamy?’ fejet vágtam, és rögtön jött az ösztön. A féltékenység…
-          Ki? – tátogtam. Edward csak kelletlenül mosolygott.
-          Igen... igazak. – aztán őszintén elmosolyodott. – Van barátnőm. Most mennem kell. Szia! – és letette.
-          Ki az az Amy? – mondtam lassan.
-          Egy… régi ismerősöm. – mondta izzadva Ed.
-          Ha így lenne, miért izgulnál ennyire? – kérdeztem gyanakodva.
-          Én? Izgulok? Neeem… - füllentett.
-          Edward! Elég! Mondd el az igazat!
-          De nem itt… - suttogta, és berángatott a szobánkba.
-          Szóval?  - kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél.
-          Amy… régen tetszett… és el akart hívni valahová… - mondta bűnbánóan. – De én elmondtam, hogy barátnőm van. És… tényleg szeretlek. – mosolyodott el. – Nem hitted tán, hogy mással kavarok?
-          Ösztön. – vágtam rá.
Aztán átölelt, és megcsókolt. Ledőltünk az ágyra, mire csak nevettem. Kérdőn nézett rám.
-          Szerintem aludjunk…
-          Oké.
Reggel Charlette rontott be hozzánk, hogy öltözzünk fel, gyorsan, mert John megszökött. A városban keresgéltük is, és meg is találtuk… egy vörös csajjal.
-          Én ismerem ezt a lányt… - motyogta Ed.
-          Ki ez?
-          Amy Childs. – Amy… szóval neki tök mindegy, melyikük, csak egy a Jedwardból?
Mentünk volna hozzájuk, amikor John megcsókolta Amyt. Charlette lefagyott, és elszaladt. Én utána futottam, majd pár másodperccel később a fiúk is kapcsoltak. Eléggé lehagytam őket, és mire megtaláltam Chart, már Eric Saade szájában turkált… Fúj! Edward, mikor odaértek, készülve, hogy megint kiborulok, megfogta  a karjaimat. John meg csak nézett. Oké, ő tényleg nincs magánál. Máskor már azért megverte volna Ericet, mert ránézett Charra.
-          Á, sziasztok! – mondta kedvesen Char. – Mizu?
-          Mi a franc bajod van? – fakadtam ki. John csak nézett rám, aztán Charra.
-          Semmi. Én tökéletesen vagyok. Eric megért, nem úgy, mint egyesek… - fintorgott.
-          Hahó! Föld hívja Charlettet! Eric nem normális! Nem szeret téged, csak tetszik neki, hogy epekedsz utána! John szeret, és te is őt!
-          John már nem szeret… csak azt a kis Amyt… apropó… miért nem éppen vele csókolózol?
John nem válaszolt, csak nézett.


Charlette szemszöge


- Á, sziasztok! –köszöntem.
- Mi a franc bajod van?-kiáltott rám dühösen Nina.
- Semmi. Én tökéletesen vagyok. Eric megért, nem úgy, mint egyesek…
- Hahó! Föld hívja Charlettet! Eric nem normális! Nem szeret téged, csak tetszik neki, hogy epekedsz utána! John szeret, és te is őt!
- John már nem szeret… csak azt a kis Amyt… apropó… miért nem éppen vele csókolózol?
John nem válaszolt, csak nézett.Mit is várnék tőle?Nem tudok már meglepődni semmin.
-Char,John most beteg állapotban van!Te meg józan vagy!Az istenért,hát te megcsalod Johnt?
-Charlette...-szólalt meg Eric.
-Most mennénk,ha nem baj.Sziasztok!-köszöntem el és elmentem Erickel.
-Bocsi,hogy miattam kell szenvedned!-mondtam neki.
-Nem baj,így is jól megvagyunk együtt,és meg is leszünk,hidd el!
Hát,ő tudja.Egy mozi felé vettük az irányt,megnézni egy romantikus filmet.Bár egy kis horrort is írt benne.A leghátsó sorba helyezkedtünk el.A film megkezdődött,és ismerős hangokat hallottam,meg szöszmötöléseket.Jobbra néztem,majd balra és megláttam Johnt Amyvel,mellettük meg Edward jött Ninával.Nina épp eltalálta a pillantásomat,és tök pipa volt rám.De én csak sutyiban elfordultam és néztem a mozivásznat.A félelmetes résznél hirtelen a kezem Ericére csúszott.Ő rám nézett,én meg rá.Előtte azonban Johnt láttam Amy szájában kutatva ismét.Nina meg még mindig figyelt titokban.Eric arcához közeledtem,és megcsókoltam.De valahogy nem,valahogy....nem bírtam hosszú távon csinálni ezt a dolgot.Talán mégis igaza van Ninának!
-Eric,ne!-szóltam.
-Miért?
-Én...nem csalhatom meg Johnt!És te sem Mollyt!
-Ő már megcsalt egyszer...én mért ne tehetném?
-De Eric!Mi nem is szeretjük egymást!Ezt csak azért csináljuk,hogy a szerelmünket büntessük!Ez egy hülye ötlet volt tőlünk!-jelentettem ki.
-Hallod...talán igazad van!Menj oda Johnhoz,és intézkedj!
-Naná!-vágtam rá és mentem oda Johnhoz.Nina értetlen tekintetét láttam.John még mindig csókolózott.
-Amy!-szóltam a csajszinak.Mire idenézett,egy nagy pofon landolt az arcán.-És most megtéplek!-jelentettem ki és elkezdtem püfölni,de Nina lefogott.John épp állt fel,amikor hirtelen elesett,és beverte a székbe a fejét.
-Jól vagy,tesó?-kérdezte Edward.
-Hol vagyok?Mit keresek a moziban?Miért van itt Amy?És Charlette...szerelmem!Mit akarsz csinálni?-kérdezte egyfolytában John.Talán megjött volna az esze?
-Te enyelegtél Amyvel!Én meg Erickel!-válaszoltam.
-Eric?-emelte fel a hangját.-Amy?Úristen!De...én...én nem tudtam!-nyögte John.
-Persze...de mondd csak,már megjött az eszed?-kérdeztem.
-Sajnálom...sajnálom!Kérlek bocsáss meg!Most már...mindent tudok!
-Mindent?
-Bebizonyítsam?
-Ugyan mivel,te kis...-és abban a pillanatban megcsókolt.Ez már tetszett.Hiányzott az én régi Johnom.
Nina csak mosolygott.Edward meg csak ült,és ette a pattogatott kukoricát,a filmen izgulva.
-Hát akkor...ennyi.-jelentette ki Eric.-Sziasztok!
-Várj!-marasztaltam.-Legyünk barátok továbbra is!Legyél a legjobb fiúbarátom!És soha,de soha ne hagyd el Mollyt!
-Meglesz!-mondta Eric majd tényleg elment.
-Hát akkor...hogyan tovább?-kérdeztem Johnt.
-Ülj le,és nézzük tovább a mozit!-válaszolt.
Az egész film alatt a kezét fogtam,és jóformán alig értettem a történetet,mert a legtöbb részben csak csókolóztunk.Akár mellettünk Nina,és Edward.

Nina szemszöge


-          Char, John most beteg állapotban van! Te meg józan vagy! Az istenért, hát te megcsalod Johnt?
-          Charlette… - szólalt meg ’dejóképűEricSaadevagyok”.
-          Most mennénk, ha nem baj. Sziasztok! – azzal elhúzták a csíkot.
-          Buzi Eric Saade! – ordítottam.
-          Nyugi… - csitított Edward.
-          Nem akarsz tenni valamit? – fordultam hisztérikusan John felé.
-          Mit? – kérdezte hetykén John.
-          Ugyan mit? Mondjuk utána menni?
-          Oké. De előbb üljünk be egy moziba… - tanácsolta Edward.
Bementünk a moziba, és na lám! A kis galamb-pár csücsült ott, nézték a reklámokat. Charlette körülnézett, mire megtaláltam a tekintetés, elkapta azt. Mérgesen leültünk két sorral arrébb, és elindult a film. Amy is csatlakozott hozzánk, nagy bosszankodásomra, de John szerint „nem lehet csak úgy otthagyni”. Hát néztük egy darabig a filmet, amíg Eric meg Charlette el nem kezdtek csókolózni. Na, ekkor nagyon betelt a pohár, fújtattam, meg nyöszörögtem, de Edward visszatartott. Aztán Char felállt, odajött mellénk, és felpofozta Amyt. Ezen nagyot derültem, és beszálltam volna, ha Edward nem fog vissza. Istenem, mit gondolhat rólam? Hogy valami erőszakos liba vagyok? Mivel kötelességem volt, lefogtam Chart, Amy pedig nyöszörögve távozott. Aztán John, elesett, mikor felállt, és beverte a fejét. Visszajött az emlékezete, Happy End. Edwardhoz bújtam, mire popcorn rakott a hajamba.
-          Holnap lesz a születésnapom. – vigyorogtam.
-          És mit kérsz? – vigyorgott Edward.
-          Még nem tudom.
Majd megcsókolt, hosszan és szenvedélyesen. Charlették is ugyan ezt tették. Én mondom, őrültek vagyunk. De élvezem. Nagyon is.



Charlette szemszöge



Lassan hazatántorogtunk éjszaka,és lefeküdtünk aludni.John óvatosan bújt hozzám,és a karomat kezdte simogatni,nekem viszont eszembe jutott valami.

-John!Holnap van Nina születésnapja!Csinálni kéne neki valami meglepetést,de még Edet sem vontuk be!-mondtam.

-Ne aggódj,mi már kitaláltuk!A Benjamin Franklin utcába egy étterembe csaljuk őt...elhitetjük vele,hogy elraboltak minket,és jöjjön oda.-mesélte John.

-Ez nem lesz egy picit durva?-kérdeztem.-És mi lesz az ajándéka?

-Eddy nem tudom mit ad neki,de mi közösen adunk neki egy márkás laptopot!

-Hát rendben.-mondtam és nyugodtan hunytam le a szememet.Erre a nyakamhoz tette a száját és óvatosan elkezdett csókolni.

-Charlette...mondanom kell valamit!-szólalt meg hirtelen.
-És mi az?
-Ez a ruha nem neked való!-mutatott a hálóingemre.
-És akkor most mi lesz?-kérdeztem meglepődve.
-Szépen levesszük...-mondta és a pántot a hálóingen elkezdte lefelé csúsztatni.Közben csókolt.Már csak a fehérneműk maradtak.Kezdtem sejteni,mit akar.Lassan minden a földön hevert,és újra az övé lettem...
-CHARLETTE!-kiabált hajnalban John.
-Ki?Mi?Hol?-pattantam fel az ágyból.
-Mennünk kell!Ed épp most teszi az asztalra a levelet,és sietnünk kell!Öltözz fel!-kiabált John.
Kirohantam az ágyból,gyorsan összeszedtem magamat és már indultunk is.
-Jo...o..ohn!-lihegtem futás közben.Edward és John előttem futottak.-Lassabban!
-Mindjárt ott vagyunk,húzz bele!-mondta Edward.
Összeszedtem a maradék erőmet,és gyorsabbra vettem a tempót.Végre aztán ott voltunk az étteremben,és akkor lehuppantam a bőrkanapéra.
-Belehaltál?-kérdezte vigyorogva John.
-Nem...nem...-mondtam.
Egy óra hosszáig díszítettünk,majd zajokat hallottunk,és elbújtunk.Szerencse,hogy minden kész volt,még a torta is.Eszeveszetten rohant be Nina az étterembe,majd amint belépett kiáltottunk egy nagy "MEGLEPETÉST"!
Utána már csak mosolygott mindenen.Odaadtuk az ajándékot neki,és minden vendég elhalmozta őt még további aprósággal.Aztán következett a tortavágás,majd zene és tánc.Zúztunk egész nap,egyenesen az éjszakába.Mikor már nem volt senki,hazamentünk,és ott folytattuk a bulit éjfélig.Majd Edward és Nina kettesben bevonultak a szobába.Bezárkóztak,és én Johnnal maradtam.
-Szerinted mi jöhet még?-kérdeztem kíváncsian Johnt.
-Bármi,csak nem 18 év alattinak való.-mondta John röhögve.
-Mindegy!De gyerünk aludni,mert holnap úgyis mennetek kell koncertre!-ajánlottam figyelmébe Johnnak és így is cselekedtünk.Aztán az éjszaka sok mindent megváltoztathatott,de egyenlőre elég,ha csak az tudja,akit érint.
Reggel eléggé későn keltem,Nina már munkálkodott a konyhában.Széles mosollyal készítette elő a sütéshez való dolgokat.Ránéztem az órára:10:00.Szuper!Edward és John sehol,már elhúzták a csíkot a koncertre.
-Regg'!-mondtam és a fél szót elásítottam.
-Jó reggelt neked is!-mondta Nina.
-Mit sütünk?-kérdeztem és elővettem a hűtőből a gyümölcsös joghurtot.
-Palacsinta,francia krémes,kókuszos keksztekercs,epertorta,bécsi szelet...-sorolta de én közbeszóltam:
-Wát á fákk?(WTF?)Mi történt veled,hogy most ennyi mindent akarsz sütni?Netán a születésnapod hatása alatt állsz még mindig?
-Az élet olyan szép...-jelentette ki Nina.Hát belé meg mi ütött?
-Már csak egy pap hiányzik ide,aki még imádkozik...most már tényleg mondd el,mi történt,mert kezdesz egy kicsit furcsa lenni!-mondtam majd felém fordult,és csak mosolygott.



Nina szemszöge



Reggel arra ébredtem, hogy bevágódik az ajtó. Álmosan kikecmeregtem, és még azt sem vettem észre, hogy senki sincs sehol. Csak egy cetli nem kerülte el a figyelmemet, ami a fekete kanapénkon békésen ült. Gyors kézírással a következő sorokat firkantotta rá valaki: „Gyere 10-re a Benjamin Franklin utcai étterembe! A többieket ne keresd, nálunk vannak!”  Úgy éreztem, mintha kiütötték volna a lábam alól a talajt. Miért, miért? Kilenc óra. Ha hamarabb megyek, talán bajuk esik… ezért felöltöztem, és csak járkáltam idegesen körbe-körbe a szobában, amíg az óra tíz órát nem mutatott. Akkor elindult, tudván, hogy a B. F. utca nincs messze. Idegesen caplattam végig az utcán, és az étterem sötét ablaka fogadott. Zaklatottan benyitottam, és akkor hatalmas ordibálás tört ki, amiből a „Meglepetés!” szót tudtam kivenni. Egy pillanatig csak álltam lefagyva, amikor odajött hozzám Char, Edward és John. Csak akkor tértem magamhoz, mikor Char megölelt, és „Boldog Szülinapot!” kívánt. Johnnal egy fehér laptopot adtak nekem, gyönyörű volt. Aztán odajött Edward, és megölelt, megcsókolt, ő is felköszöntött, majd kézről kézre mentem, és nyomták a karjaimba az ajándékokat. Bár a kezdeti sokk még mindig megvolt, letettem egy asztalra az ajándékokat, és odasétáltam Edward mellé.

-          Köszönöm. – suttogtam.

-          Tőlem még nem is kaptál ajándékot! – mosolygott kajánul.

-          Nem? – lepődtem meg. Tényleg…

-          Nem… - nevetett szórakozottan. – Majd este… megkapod a magadét! – viccelődött.

-          Arra gondolsz? – célozgattam.

-          Talán igen, talán nem.

Aztán a vendégek lassan hazaszállingóztak, és mi is hazamentünk. Edward behúzott a szobába, ahol elkezdett csókolni, majd áttért a nyakamra, és a kulcscsontomra. Mennyire vártam már ezt a pillanatot! Teljesen átadtam magam az érzéseimnek, mikor megcsörrent a telefonom. Odaugrottam mellé, kiügyeskedve magam Edward öleléséből.
-          Halló?
-          Szia, Georg vagyok!
-          Szia!
-          Nagyon boldog születésnapot kívánok neked! – nevetett. Georg a mostohaapám. Szeretem, bár nem úgy, mint apát szerettem.
-          Köszönöm! Mi a szitu otthon?
-          Nina, lett egy kistesód! Jimmy.
-          Úristen! – sikkantottam fel. Erre Edward közelebb jött. – Jaj, biztos nagyon szép. Alig várom, hogy láthassam! Anyu hogy van?
-          Tökéletesen. Egy hét múlva hazamehetnek, pont, mire te is hazaérsz. – erre eszembe jutott, hogy hányadika van. Kissé csalódottan elköszöntem, és Edwardhoz fordultam.
-          Lett egy kistesóm! – nevettem.
-          Egy csodás! – ölelt meg Edward. – KisJed, vagy KisNina? – kérdezte játékosan.
-          KisJed… Jimmy.
Reggel Edwardék elmentek koncertezni, és mi egyedül maradtunk Charral. Sütit akartam sütni az útra… Charlette is besegített, majd elpanaszoltam, hogy már csak egy hétig vagyunk itt, mit kéne tenni?



Charlette szemszöge



John és Edward korán elhúztak otthonról,mi meg ketten maradtunk.Sütni akartunk,hát neki is álltunk.Aztán Nina emlékeztetett arra,hogy már csak egy hétig maradhatunk,utána gó haza!Na...pff...akkor mi lesz velünk?

Hirtelen azonban megcsörrent a telefon.Nina anyukája volt.Csak azt hallottam,hogy:"szia!ne már!könyörgök!itt van Edward!mi?ne,anyu!oké.Haragszok,igen.Oké,adom." és már adta is a kezembe a telefont.Most az én mutterem.

-Szia kislányom!Holnap hazajöttök,mert ugye megszületett Nina kisöccse,Jimmy és vigyázni kellene rá,meg gondoskodni,segíteni Nina anyukájának.

-De anya,ezt nem teheted!És mi lesz velünk?Itt van nekem John és...Edward!

-Szívem,ami muszáj,az muszáj. Most viszont megyek,mert odaég a babának a főzelék...szia kicsim!

-Szia...-köszöntem el hűvösen és letettem a telefont.
Nina a díványon feküdt,és az idegesség szinte átjárta a testét.Hirtelen megindultam,amikor émelyegni kezdtem,és elájultam.Kb. 5 percig feküdtem a padlón,aztán minden stimmelt:nem volt semmi sem homályos.Amikor felkeltem,John és Edward is itt volt.Nina már sírt,Edward próbálta vigasztalni,de hiába...
-Jól vagy?-kérdezte John.
-Persze,jó....-a szám elé tettem a kezemet,és majdnem elkezdtem hányni.John felsegített,és kiszaladtam a WC-be.Aztán csak jött belőlem minden...
Mikor már úgy éreztem,hogy vége,akkor kivánszorogtam.Már az orvos ácsorgott az ajtó mellett,rám várva.Leültetett a fotelbe,és megmérte a vérnyomásomat,majd levett tőlem vért,aztán közölte,hogy fél óra,és visszajön.Gyorsan kilaborozza,aztán hozza az eredményt.
-Valami rosszat ettél,vagy mi?-kérdezte Edward.
-Nem,dehogy is!-válaszoltam.
-Szinte nem is ettél!-mondta Nina.
John aggodalmasan nézett,és mindvégig fogta a kezemet.
Az orvos nemsokára jött az eredménnyel.John hirtelen letámadta már az ajtóban,az orvos meg mondta:
-Legalább hagy jöjjek már be,és hagy kapjak levegőt!Minden rendben van,bár egy dolog még van...
Bejött,és leült mellém.John velem szemben.Nina és Edward állva hallgatták a dokit.
-Szóval...maga makk egészséges.Nincs mitől tartania.
-Ez szuper!-mondta John.-Akkor nincs semmi.
-De,van még.-szólt közbe az orvos.-Nem tudom,hogy tudják-e,de Charlette...ön terhes.Kisbabát vár...a 2.hétben van.
WTF?Én?
A skacok meglepődtek,és én magam is.Azt hittem,hogy védekeztünk.Ja de az utóbbi alkalom...talán...meglehet...vagyis most már biztos.
A dokit Edward kikísérte,majd 4-en maradtunk.
Azt hittem,hogy John nem örül a babának.Kezdtem megijedni,ezért gyorsan felrohantam a szobába.Elkezdtem sírni.Aztán hirtelen beállított John,és leült mellém.Átölelt,majd a szemeimbe nézett:
-Miért sírsz?
-Mert te nem örülsz....és akkor...
-Ugyan már!Csak meglepődtem!Ez fantasztikus hír!Ez azt jelenti,hogy hamarosan össze is kell házasodnunk mielőbb.És ez a gyerek fog minket összekötni.
-De John!Holnap indulnunk kell Ninával repülővel,mert megszületett a kisöccse!-magyaráztam neki.
-Én nem engedlek el!Te itt maradsz,és Nina is.Max. a szülők jöhetnek,de ti nem mehettek.Ismétlem:NEM.
-John!-sóhajtottam.-Szeretlek!
-Én is téged,én is!-csókolt meg.
-Ezek után hogy lesz?
-Vigyáznom kell rád,és nem járok majd gyakran koncertekre Edwarddal.Mindent meg fogsz kapni,amire csak szükséged van!-mondta.
Aztán kimentünk,lent már Edward és Nina várt minket.Gratuláltak nekünk,aztán John elmondta,hogy sehova sem megyünk...

Nina szemszöge

Elindultam csomagolni, mikor Charlette egyszerűen elájult. Felhívtam gyorsan a fiúkat, és azonnal jöttek is. Hívtak orvost, majd ahogy Char felkelt, rohant a vécéhez. Akkor megjött az orvos is, vizsgálta, vért vett, és elment, kilaborozni az eredményt. Fél óra múlva visszajött, és kijelentette, hogy Char terhes. Mire a doki elment, Char már felrohant a szobájába, utána meg John. Elindultam a szobám felé, de Edward megfogta a kezem.
-          Hová-hová?
-          Csomagolni.
-          Nem mész te sehová! – nevetett.
-          Anyu nem engedi, hogy itt maradjak…
-          Dehogynem! – nevetett.
-          Tessék?
-          Lezsírozva! Anyuddal megbeszéltük, hogy itt maradsz. Örökre! – ölelt meg.
-          Jaj, Edward… - kezdtem el sírni örömömben. – Szeretlek!
-          Én is.
Később Charék lejöttek, hogy összeházasodnak, minél hamarabb, és hogy lemondják a koncerteket másfél évre.
-          Szegény rajongók! – nevettem.
-          Majd kapnak mást. – mondta Ed, és megcsókolt.
Pár nap múlva, mivel az a kétemeletes „hotelház” nem lenne elég nekünk, plusz Johnék gyerekének, ezért külön-külön házakat fogunk nézni. Edwarddal kettesben mentünk, és rögtön az első házba úgy beleszerettem, hogy azonnal megvettük. Fehérfalú, kétemeletes családi ház, rózsaszín lonccal felfuttatva, kertjében orgonákkal, nárciszokkal és rózsákkal, hátul pedig egy nagy, füves terület. Belülről is gyönyörű volt. Hatalmas, fehér-karamell barna nappali, amerikai konyha, egy vendégszoba, és egy zöld fürdőszoba, az emeleten pedig, egy hálószoba, két gyerekszoba és egy kék fürdőszoba. Gyönyörű volt, és mint mondtam, megvettük. Felhívtuk Johnékat, hogy nézzék meg. Mikor ideértek, csak ámuldoztak, majd elvittek minket ahhoz a házhoz, amit ők kinéztek. Gyönyörű volt az is, bár nem annyira az én ízlésem. Este, mikor már hivatalosan is külön éltünk, Edward behúzott a hálóba. Megsimogatta a hajamat, és a fülembe suttogott.
-          Új élethez más is dukál.
-          Mégis mi? – kérdeztem kacéran.
Elengedett, majd előkotort valamit a zsebéből.
-          Nina Stewart. Hozzám jönnél?





Charlette szemszöge

John és én felrohantunk a szobába,bár azért néha rám szólt,hogy ez túl gyors tempó.Leültem az ágyra,ő a hasamat megsimogatta,majd letérdelt elém.Egy kis dobozkát tartott a kezében,piros szalaggal.Kinyitotta,melyben egy gyémántgyűrű volt.Megfogta a kezemet,és szerelmes szemekkel nézett.
-Charlette...hozzám jönnél feleségül?-kérdezte.Rögtön egy igent vágtam rá,és erre heves csókcsatába keveredtünk,majd ennél több is lett...de mindent óvatosan kellett csinálni,nehogy a babának baja essen...
Aztán pár nap múlva vettünk külön házat,és Nináék is.Én kék színű házat néztem ki,egy gyerekszobával,2 fürdővel,egy bazi nagy nappalival,egy nagy hálószobával,stúdiószoba,étkező,londoni konyha,munkaszoba...stb.Persze a virágokat rögtön be is ültettük,főleg rózsákat kértem.A babaszobát halványsárgára festettük,de nem rendeztük be,mert nem tudtuk,hogy lány lesz-e vagy pedig fiú.Aztán elmentünk Nináékhoz,gyönyörű házat vettek.Majd meghívtuk magunkhoz őket.Folyton csak nevettek,és mintha még csak ma ismerkedtek volna meg,úgy viselkedtek.Emlékszem én még a régi szép időkre...mikor még csak úgy nyaltam a padlókat sorra...Edward meg magyarázkodott Ninának,és bele volt bolondulva...Így van ez mai napig is!
-Közölnünk kell valamit,John!-szólt testvéréhez Edward.
-Nekünk is!-mondta John.
-Nina és én...hát...szóval...összeházasodunk!-mesélte.
-De jó!Mi is!Lehetne kettős esküvő!-ajánlotta John.
-Tényleg!Az időpontokat viszont nemsokára egyeztethetjük,és tudod koncertek is csak nagyon ritkán lesznek!-mondta Edward.
-Mi addig elmehetnénk babaruhákat nézni!-mondta Nina.
-De még azt sem tudjuk,hogy fiú lesz-e,vagy lány!
-Nem baj!Veszünk fiú ruhákat is,meg lány ruhákat is!-mondta Nina és már húzott is kifelé az ajtón.A fél szám meg még Johnon csüngött.
Ahogy mentünk a bolt felé,egy ismerős alak rajzolódott ki.Ahogy odaértem,megláttam,hogy Eric az.Nina mindjárt mérges szemekkel nézett Ericre,de Eric maradt,nem félemlítette meg semmi.
-Szia Eric!-mentem hozzá és öleltem meg.Egy-egy puszit is adtam neki.
-Szia!Hogy vagy?Egy kicsit megváltoztál...-mondta.
-Ja...hát igen,jól vagyunk...mindketten.-mutattam a hasamra.Kezdett leesni neki a szitu.
-Gyereket vársz?-kérdezte meglepődve.
-Igen,és össze is fogunk házasodni Johnnal...-jelentettem ki.
-Gratulálok!-mondta mű mosollyal a száján.
-...és Nina is.-fejeztem be a mondatot.
Eric nyelt egyet,majd kinyögött még egy "Gratulálok"-ot.
-És...hova mentek?-kérdezte Eric.
-Venni cuccot a babának...és nekem is kéne pár,mert már kezd a hasam nőni...-mondtam.
-Elkísérhetlek titeket?-kérdezte.
-Persze!-mondtam,ekkor Nina lökött enyhén oldalba.Ideges volt.-Semmi baj nem lesz!-súgtam oda neki,és úgy mentünk be a boltba.Valami viszont történt Eric és Nina között,mert Eric tartotta az 1 m távolságot.
Ahogy a ruhákat nézegettem,valaki keze az enyémre akadt...egy női kéz,ismerős érintés.Még egy ismerős hang...
Megfordultam,és az anyám állt ott apámmal...és Nina szülei Ninával...
Anyám úgy nézett rám,mint egy gyilkosra.Kiböktem egy "Helló"-t és vártam a következményeket...
Nina szemszöge

Johnék meghívtak minket magukhoz, megint. Edwarddal pedig bejelentjük, hogy összeházasodunk, ugyanis igent mondtam neki. Még szép! Leültünk a tágas étkezőjükbe, ahol is Edward elmondta, hogy mi a szitu. Kiderült, hogy Johnék is összeházasodnak, ezért majd kettősesküvőt tartunk. Charral, amíg a fiúk a részleteket beszélték (ilyen se nagyon szokott lenni) elmentünk babaruhákat venni. Alighogy odaértünk, a drága kis Száde is felütötte a fejét. Charlette nagy kedvesen ölelgette, puszilgatta, amit a kiscsávó nagyon is élvezett. Egyszer még úgy leütöm, de le ám! Charlette elmesélte, hogy terhes, és összeházasodnak Johnnal, meg hogy mi is Eddel. Természetesen el akart jönni velünk, amire az én válaszom az lett volna: „Majd sohanapján, te utolsó hülyegyerek!” de Charlette természetesen megengedte, hogy velünk jöjjön. Gyűlölöm a kis Ericecskét! Szerencsére, mikor látta, hogy milyen ideges vagyok, Eric lelépett, Char meg elment magának ruhát nézni. Én addig elmentem egy cipőboltba, ahol is olyan cuki cipőket találtam, hogy majd elolvadtam. Akkor egy erős férfikéz ragadta meg a karom.
-          Hé! – kiáltottam.
-          Szép üdvözlés, mondhatom! – hörgött egy női hang.
-          Anya?! Mit keresel te itt? Hol van Jimmy?
-          Nagyanyádnál. – morogta anya. Még sosem láttam ilyen dühösnek. Georg pedig úgy nézett ki, mint akit halálosan megfenyegettek… mondjuk, el tudom képzelni… - És ha nem jössz haza azonnal, téged is odaküldelek, és ott is maradsz!
-          Tessék?! Nem egyek én sehova!
-          Dehogy nem jössz!
-          Anya, nekem már itt van az életem, könyörgök, elmúltam 18, had legyek a magam ura!
-          Attól, hogy felnőtt korba léptél még nem vagy képes ellátni magad. Most pedig szépen hazajössz velünk!
-          Nem!
-          Nina, ne húzd ki a gyufát!
-          De én akkor sem megyek, én itt akarok lenni, Edwarddal!
-          Kincsem (ja, most már kincsem vagyok…), szükségünk van rád!
-          De anya, én itt élek! Most már itt élek, Edwarddal… nem hagyom itt… soha! Itt maradok, vele!
Aztán meghallottam Charlette hangját. Szóval összefogtak a szüleink… szép… Elindultam Char felé, nem törődve anya fenyegető „Nina, gyere vissza!” kiáltozásaival, megragadtam Chart, és elrohantunk, egyenesen haza.

Charlette szemszöge

Szóval nyakig a nemmondommiben voltunk.Nina megragadott,és rohantunk haza.Én John karjaiban kötöttem ki,Nina pedig Edwardéiban.Sírtam,és csak szorítottam a pólót Johnon.
-Hé,mi van csajok?-kérdezte John.
-John,kérlek vigyél el innen,el akarok menni!Messze akarok lenni a szüleimtől,mindenkitől!Menjünk el,könyörgök!-és könyörgésem hisztérikába ment át,és majdnem összecsuklottam,de John időben magához tért,és elkapott.
-Nyugodj le,nyugodj le!-próbálta visszaadni a nyugalmamat.
Nina pedig ugyancsak hasonló esetben volt,mint én.
-Jó.Én azt hiszem elszaladok repülőjegyeket venni Londonba.Ti addig maradjatok itt!-mondta Edward és egy perc alatt készen volt,már rohant is ki az ajtón.
-Gyerünk lányok,pakoljatok!-szólt ránk John,miközben vigasztaltuk egymást Ninával.
Gyorsan bedobtunk minden használható cuccot,és a bőröndre ugrálva gyömöszöltük bele.10 perc múlva már a szüleink a ház előtt voltak,Edward is megjött,csak ő előbb.Nina szinte remegett,én megpróbáltam lenyugodni.
-Gyertek!-szólt Edward és megfogta Nina kezét,én Johnnal szaladtam.Az ablak felé vitt minket Edward.
-Itt vannak,még a rendőrség is itt van.Ugorjatok ki,ez az egyetlen út!-mondta és mivel mást nem tehettünk,muszáj volt.John,engem kímélve óvatosan leemelt,majd újra futnunk kellett.Viszont én majdnem elestem a fáradtságban,akkor aztán John felkapott,és úgy futott velem.Mikor a teret elértük letett,onnantól úgy futtunk.Szálltunk fel már a repülőgépre,és a szüleink észrevettek minket.Azonban előbb becsukták az ajtót,és már szálltunk fel,a szüleinket ott hagyva.
-Huh...ez meleg volt!-mondta Edward és Ninát ölelgette.
-Még nincs vége...-mondtam elkeseredve.Johnhoz fordultam,és könnyek szöktek a szemembe.Ő letörölte azt,és megcsókolt.
Az álmok útján vándoroltam,és ketten voltunk.A baba már megszületett...vagyis a babák.Ikrek voltak.Két lány.Aztán egy kisfiú...talán Nináé...odaszaladt hozzánk.Igen.Edward és Nina közeledtek.Már kezdtem elérni mindegyikőjüket,mikor egy nagy folyó elmosott mindent....és egyedül maradtam.Hirtelen felébredtem,majd kinyitottam lassan a szemeimet.John simogatott,úgy aludhattam el.Viszont volt egy tény,ami megnyugtatott:most együtt vagyunk.És már Londonban...
Mellénk néztem.Nina már nyugodtabb volt,és Edward is.Rájuk mosolyogtam,majd fogtam a cuccainkat,és vettem volna le.Megfeledkeztem a babáról hirtelen,de még jó hogy ott volt a hátam mögött egy ember,aki levette a cuccot helyettem.Mikor megfordultam,nagyon meglepődtem.Az az ember Eric Saade volt.
-Szia Eric!-mondtam még mindig meglepődve.-Te...mit keresel itt?
-Sajnálom,Charlette!-mondta és megfogta a kezemet és vitt a reptérre.
-Mit jelentsen ez,Eric?-kérdeztem.
-A szüleid felbéreltek...én most hazaviszlek!-jelentette ki könnyedén.A többiek sehol sem voltak a láthatáron.
Anyu és apu a reptéren vártak minket.
-Szia,édesem!-köszöntek.
-Mit akartok?-kérdeztem felemelve a hangomat.
-Gyere velünk...-mondták és Eric vitt is.
Egy sötét házba értünk.Tele fával a kert...
Ahogy a nappaliba értünk,leültettek maguk elé.
-Szóval...a gyermeket elvetetjük.És Ericnek szülsz majd gyereket...és még máma elvesz téged feleségül!-avatott be apám.
-És ha nem egyezem bele?-kérdeztem flegmán.
-Akkor a gyereknek annyi.A másik lehetőség....elvesz téged Eric,és megtarthatod ugyan a gyereket...csak nem te fogod nevelni!Kizárólag majd a közöseket...-mondta anyám.
-Hogy lehettek ilyen szörnyűek?-kérdeztem sírva.
-Ott a ruha,vedd fel!Már minden kész az esküvőre...csak a ruhát kell felvenned!-mondta apa.
Indultam hát felvenni az esküvői ruhát.A hátam mögött Eric állt.Gyorsan odafordultam,és egy pofont adtam neki.
-Hogy lehetsz ilyen?
-Nem én akartam...a szüleid.Megfenyegettek.De hidd el,én segítek neked...nem lesznek közös gyerekeink!Én Mollyt szeretem...és ne haragudj,kérlek!-magyarázkodott.
-Hát jó.De viszont akkor...segíts megszökni!Hívd fel Johnt...és akkor majd jönnek!
-Ez kockázatos.
-Könyörgök!-mondtam és elé borultam.
-Rendben.-mondta és máris hívta.
Addig felöltöztem,és már minden készen volt.Eric a templomba ment,és meg legutoljára,apámmal.A bevonulás nem volt valami fényes.Mindenki majdnem ismeretlen volt.
A pap folyamatosan beszélt,és amikor ott tartottunk,hogy ha valaki ellenzi a házasságot,az lépjen elő,hirtelen berontott John,hátul Nina Edwarddal.

Nina szemszöge

Még mindig folytak a könnyeim, és rázkódtam a zokogástól. Edward próbált megnyugtatni, de nem tudott. Aztán, mikor már majdnem leszálltunk, végre sikerül lenyugodnom. Arcom még forró volt a sírástól, de már nem bőgtem. Most már inkább dühös voltam. Leszállt a gép. Lekapkodtuk a cuccainkat, és leszálltunk a repülőről. Mikor kiértünk az ajtóhoz észrevettem valamit.
-          Hol van Char?
-          Basszus. – suttogta John. Charlette ugyanis sehol sem volt. - Most mit csináljunk? Mi van, ha lemaradt? Vagy elájult? – hátha Char nem is, John már a határán volt az ájulásnak a félelemtől.
És akkor megláttam a kis szívtipró Ericet beszállni egy kocsiba. Rögtön felordítottam.
-          Ő! – mire John és Edward felé fordultak, már beszállt.
-          Ki? – nézett értetlenül John.
-          Eric beszállt a kocsiba. Nem különös, hogy mindig ott van, ahol Char is?
Fogtunk egy taxit, és bemondtuk, hogy kövesse az autót. Egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Mintha a föld nyelte volna el, ezért indulatosan a kocsi ajtajához csaptam. A sofőr rám nézett, mire kinyögtem egy bocsit. Aztán csörgött John telefonja.
-          Tess’? – szólt bele.
-          Csá, John, Eric vagyok. – hallottam a telefonból. John színe hirtelen vörösbe váltott, annyira ideges volt.
-          Hol van Charlette? – minden szót megnyomott, hogy az a kis nyomi is értse.
-          Itt… Gyertek a kis piac melletti faházikóba, most rögtön!
-          Kösz… - suttogta John, és letette. – Kis piac, kérem! – mondta a sofőrnek.
Pár perc múlva odaértünk. Zene hallatszott ki a házból. Esküvői zene… John be akart rohanni, de mondtam, hogy csak akkor mehetünk be, hogyha a pap azt mondja: „Ha bárki ellenzi ezt a házasságot, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!” Így hát vártunk. És a pap egyszer csak kimondta. Szabályosan betörtük az ajtót.
-          Tiltakozom! – ordítottam.
-          Tiltakozom! – kiabált John és Edward is.
Mindenki megszeppent, mire én, mivel mindig is tönkre akartam tenni egy esküvőt, átrohantam a padok között, ellöktem Ericet, aki nekiesett a papnak, és elvonszoltam Chart.
-          Bocs atyám, de itt ma nem lesz esküvő! – nevettem.
-          Rendőrök! – visította egy nő.
Hirtelen két alak fogott meg hátulról, aminek az eredménye az lett, hogy sikongatva elkezdtem rugdalózni.  Sikerült eltalálnom a két pasi gyengepontját, mire azok elengedtek, és négyen kirohantunk az útra.
-          Az én jegyesem! – ölelt meg Edward, nyilván a pontos célzásra gondolva.
De az emberek csak nem adták fel. Futottak utánunk, mire mi is elkezdtünk futni. Csakhogy Char hosszú ruhájában ÉN botlottam meg, nem ő. Ezt sajna a többiek későn vették észre, és az emberek elkezdtek bevonszolni engem.
-          Ha viszont akarjátok látni, akkor hozzátok vissza Charlettet, hogy összeházasodhasson Ericcel! – visította a nő. Aztán behúztak a sötét házba, és megkötöztek. Ezek tényleg kicsinálnak.
Special Jedition

Nina szemszöge

A sötétből egy nő lépett elő. A szeme zöld volt, ugyan olyan, mint Charé. Szőke haja lágyan omlott a vállára, és ha nem lettek volna igencsak nagy ráncai, azt mondanám, hogy milyen szép. De így?! Fúj! Mellesleg rögtön felismertem benne valakit…
 - Mrs. … ööö… Charlette anyukája? – hebegtem. És tényleg, nem jutott eszembe a neve hirtelen, pedig már elmondta… egy jó párszor…
 - Igen, Nina drágám. Én szerveztem mindent így. Hogy idejöhessetek, hogy találkozzatok Ericcel, mindent! Még azt is, hogy ne kelljen a táborba járnotok, az csak álca volt. És minden jól is alakult, amíg össze nem jöttetek azzal a két ficsúr majommal! – erre felmordultam, és megrúgtam a bokáját, mire sipított egyet. – Igazából az volt a tervünk – folytatta a mesélést. – hogy itt legyetek, és beszálljatok a bizniszbe.
 - A mibe?!
 - Maffiózók vagyunk, drágám. Mindig is azok voltunk, a szüleiddel együtt. Csak ők kiszálltak. Azért akartak hazavinni, hogy ne legyen bajod. – ekkor elszorult a szívem. Anya csak jót akart nekem… nem gondoltam volna… mekkora egy hülye voltam! – Mindvégig az volt a terv, hogy Char összejön Ericcel. Összeházasodnak, és folytatják a tiszta vér útját, a családi hagyományt…
 - A mit?
 - A Saadek és a Blackek mindig is összedolgoztak, és csak egymással házasodtak. Fattyaknak nincs helye!
 - És én miért kellettem ide?
 - Char csak veled lett volna hajlandó eljönni. Ezt megelőztük, és téged is beszerveztünk. Az volt a terv, hogy az esküvő után feláldozunk…
 - Mi van?!
 - … és minden tökéletes lesz. Aztán a két kis ecset bezavart. Megpróbáltuk eltenni őket láb alól…
 - Maguk ütötték el őket?!
 - Igen… aztán lelövettük az egyiket… - Te jó ég! – Mikor az sem vált be, hát úgy döntöttünk, hogy személyesen vesszük kezünkbe az ügyet. Ezért hát elraboltuk a reptérről Charlettet, és hozzá akartuk adni Erichez. De ti ezt meghiúsítottátok, és… - emelt fel egy kést. – ha nem hozzák minél hamarabb vissza a lányomat, akkor meg-kell-hogy-öljelek. – mondta ki szépen lassan.
Csak meresztettem a szemem, mire elvette a kést, és kiment a kis helyiségből. Kezem-lábam össze volt kötözve, így hát nem tudta mást tenni, mint hogy rángattam a köteleket. Nem értem el túl sok mindent. Mivel más választásom nem volt, könyörögni meg nem fogok, eldöntöttem magam a székkel. Puff! Kicsit fájt, de nem érdekelt. Oda kúsztam a késhez, és valahogy a kezemhez ügyeskedtem. Elvágtam a köteleket, majd óvatosan kimentem a helységből. Mindenhol sötét volt, csak egy ici-pici ablakot láttam. Mivel nem láttam rajta ki, mert magasan volt, odatoltam egy széken. Kint a távolban Edwardék tanácskoztak. Csendben kinyitottam az ablakot, és éppen kiabáltam volna rájuk, mire valaki megragadta a kezem.
-          SEGÍTSÉG! – ordítottam ki.
A hangra az ablak felé fordultak, és csak azt láthatták, hogy egy magas fazon megpróbál elkapni. Kerülgettem egy darabig, majd felemeltem a széket, és a fejéhez vágtam. Rögtön elájult. Felugrottam a hátára, és kikiabáltam az ablakon.
 - Minden rendben!
Vagy mégse. De ez most nem fontos. Mentem, pontosabban futottam egy darabon, majd egy nagyobb ablakot pillantottam meg. Pont kiférnék… kinyitottam, és kiugrottam rajta. Csak hogy a ház egy dombon volt, és én a másik felére ugrottam ki, nem arra, amerről Edwardék vannak. Legurultam a domb aljáig, ott egy bozótosba zuhantam. Egy ideig mozdulni se tudtam, annyira szúrtak a tüskék. Aztán óvatosan kikászálódtam. A ruhám tere tüskékkel, és szakadásokkal, sáros vagyok mindenütt, de élek, és kiszabadultam. Fú, de menő vagyok! Elindultam a másik irányba, és már majdnem ott voltam Edéknél, mikor hangokat hallottam.
-          Ott van! Utána!
Elkezdtem lóhalálában futni, és meg sem álltam, még Edwardéknál sem. Elrohantam mellettük, mire elkezdtek követni. Hirtelen nagyon gyors lettem. Csak futottam, és futottam, és akkor elértem a legközelebbi rendőrséget. Fú, de gyors vagyok!
-          Be szeretnék jelenteni valamit! – lihegtem a rendőr arcába.
-          Mit? – mondta unottan.
-          Engem elraboltak, most sikerült megszöknöm!
-          És mégis ki? – sóhajtotta fáradtan a rendőr.
-         A Blackek és a svéd Saade família!
-          Persze-persze, kihallgatjuk őket, meg minden… - hantázott a zsaru.
-          Tényleg? – derültem fel.
-          Nem! – nevetett gúnyosan. – Még hogy a Saadek és a Blackek, sosem tennének ilyet. Menj vissza a homokozóba, kicsi lány!
Azzal kivánszorogtam a rendőrség elé. Megpillantottam Edwardékat, lihegve kerestek mindenütt.
-          Nina! – ugrott a nyakamba Edward. – Te jó ég, hogy sikerült megszöknöd?
-          Akció filmek bámulásával, a mostoha bátyámmal, akiről négy éve semmit se hallani. – nevettem.
-          Úr Isten! Nina! – rohant hozzám Charlette, immáron széttépett fehér ruhában. – Csak azt láttuk, hogy az egyik pillanatban elkap valaki az ablakban, aztán meg már rohansz el! De miért vagy csupa sár meg tüske?
-          Mondjuk úgy, hogy kaszkadőrt játszottam. – fintorogtam. – Majd elmesélem, ha lesz időnk, de most nagyon gyorsan le kell lépnünk innen!
-          Miért? – értetlenkedett Char.
-          Anyád a maffia tagja. Sőt, az egész családod!
-          Tessék?!
-          Elmondott mindent, hogy miket csináltak. Ők ütötték el a fiúkat, ők lövették le Johnt – az emlékbe beleborzongott. – Sőt, mi több, ők küldtek minket ide! A cél végig az volt, hogy összeházasodj Ericcel, mert csak akkor marad tiszta a vérvonal, vagy mi.
-          Mi van? És akkor te?
-          Én csak úgy voltam… azt mondta, hogy miután összeházasodtatok volna, feláldoztatok volna… - sütöttem le a szemem, mire Edward erősebben megszorította a kezem. – Meg is akart ölni, hogyha nem ment volna vissza Char. De mikor kiment, én megszöktem, így ez ugye nem valósult meg… De most meneküljünk, mert bármikor itt lehetnek!
-          És a rendőrség?
-          Próbáltam… - ingattam a fejem. – Nem hisznek nekünk…
-          Akkor irány a reptér! – mondta John.
Futottunk, ahogy csak tudtunk, nem vártunk taxira. Mikor odaértünk, Edward elment megvenni a jegyeket, addig mi Johnnal és Charral vártunk a csarnokban. Hirtelen valaki megfogta a hajam, és egy kést szegezett a nyakamnak. John és Char egyszerre indult el felém, mire a mögöttem lévő nő megszólalt.
-          Á-á-á… ne olyan hevesen, drágám. Előbb szépen idejössz, utána mehet el a lány. – morogta Char anyja.
-          Nem, anya! Elengeded, és hagysz élni minket!
-          Soha! – nevetett gúnyosan. Most nem mertem semmit se lépni, mert ha az a kés megcsúszik a kezében, nekem annyi.
Nagyon féltem. Char csak megrendülve nézett. John szerintem még fel se fogta. A nő közelebb húzta a kést. Összeszorítottam a szemem. Nekem végem! A kés éle karcolta a bőrömet. Ez a nő őrült! Még közelebb tartotta a kést, ami megsértette a bőrömet, és kifojt rajta a vér.
-          ELÉG! – ordíttta Char. – Engedd el! És tűnj innen! Adj hozzá valami p/csát Erichez, és minket hagyj békén!
-          Nem! Vagy jössz, vagy lerepül a feje! – emelte még közelebb a kést, a vér tovább folyt a nyakamon. Aztán hirtelen a nő is megdermedt.
Edward állt ott a rendőrséggel felfegyverkezve, és kivették a nő kezéből a kést. Fáradtan rogytam össze, vérző nyakamra téve a kezem. John azonnal fogott egy sálat, és rákötötte a nyakamra, hogy ne fojjon a világba a vérem. Mikor a rendőrök elvezették Mrs.  . . . .  Edward rohant hozzám, hogy ölelgessen, és elvittek egy orvoshoz. Az lefertőtlenítette a sebet, majd adott egy fájdalomcsillapítót, mivel azért eléggé fájt. Aztán hazarepültünk Dublinba, ahol anya mindent elmondott, és megbocsátottam neki, és megengedte, hogy itt maradjak. Egy feltéltellel. Sok szép unokája lesz. Erre Edwarddal elnevettük magunkat. Hazamentünk, és elkezdtük tervezgetni az esküvőt…

Charlette szemszöge

Miután rájöttem,hogy anyámék maffiózók és gyilkolásznak,valami ott legbelül összetört.Az életemnek nem lett hirtelen értelme.Aztán közbeavatkozott a rendőrség,és lecsukták a szüleimet.John segített Ninának,ahogy Edward is,és mindannyian eltűntek.Otthagytak engem a terem kellős közepén.Az esküvői ruhámban ácsorogtam,tőlem 5 m-re Eric állt.Lassan ő is észbe kapott,és elvándorolt valahova.Én ott helyben rogytam össze,és le voltam sokkolva.Még sírni sem tudtam.A levegőt szaporán szedtem,és úgy éreztem,hogy most nem a Földön vagyok.Nem.Mintha a semmiség vett volna körül.És ez a csepp gyermek itt növekszik bennem...Még a végén elveszítem.
Úgy éreztem magamat,mint akinek se kutyája,se macskája.És 2 hónapos terhes vagyok.Rájöttem hogy az életem egy nagy hazugság volt,és már Johnt sem izgatja sem a baba,sem én.
Leszakítottam a ruhám alsó részéből pár darabot,hogy ne tűnjön fel,hogy esküvőn voltam.Levettem a fátylat,és sikerült a menyasszony szoknyából egy partyszoknyát készítenem.Felvettem egy fekete bőrdzsekit,és egy fekete hosszú szárú csizmát,és én is összeszedtem minden erőmet,és kiballagtam a házból.Próbáltam kivenni az alakokat a tájból,de sehol sem találtam őket....Ninát,Edwardot,és...Johnt.
Elmentem a sarki kocsmába,és beültem.Sokáig nézegettem,hogy mi lenne az ideális ital,míg egy jó erős gintonicot választottam.Aztán ahogy a számhoz emeltem,azonnal letettem,mert eszembe jutott a baba.Gyorsan kiszaladtam a mosdóba,és ki is öntöttem a pohárból.Visszamentem,majd leültem az asztalhoz.Egy szőkés hajú,zöld szemű srác odajött hozzám,és leült mellém.Hasonlított a srácokra,csak ez huszonévesnek nézett ki.
-Szia,Charlette!-köszönt."Jé-gondoltam-ez meg honnan tudja a nevemet?"
-Szia....
-Kevin!Kevin J. Grimes.-fejezte be elkezdett mondatomat,és mosolygott rám.
-John és Edward idősebbik testvére?-kérdeztem meglepődve.A sírástól a sminkem már szét volt kenődve,és egy zsebkendőt nyújtott válasza előtt nekem.
-Igen.Mondd csak,te tényleg terhes vagy?
-I..i..igen.-nyögtem ki.
-És most hol van John?Hogy hogy nem vigyáz rád?-kérdezte Kevin értetlenül.
-Kevin,nézd...ez hosszú.
-Van időnk.-mondta és ezzel elkezdtem mesélni mindent a kezdetektől mostanáig.Mindvégig nagyon türelmesen figyelt,és helyeselte a cselekedeteimet.Bár amikor Eric Saade is a történetbe "pottyant" akkor ő is fintorgott.
-Hát nem semmi!-mondta a történetemre.-De honnan vagy benne biztos,hogy John már nem szeret?
-Kevin,én már...nekem...nekem nincs értelmem,én csak egy senki vagyok a Földön.
-Charlette,szedd már magadat össze!-szólt rám erélyesen.
-Kevin...inkább menjünk ki!-javasoltam.
Belé karoltam,és úgy sétáltunk a folyó mellett.Naplemente volt,a hűvös szellő kellemesen fújta az arcunkat.A folyó közelsége lehűtötte a levegőt,és Kevin átölelt,hogy ne fázzak.
Én csak értelmetlenül néztem az ujjamon lévő eljegyzési gyűrűre,majd egy mozdulattal lerántottam,és bedobtam a folyóba.
-Ez mi volt?-kérdezte Kevin.
-Semmi....-válaszoltam sóhajtva.-most lettem újra egyedülálló.Egy egyedülálló kismama...
-És?-kérdezte-Most mi lesz?
-Találni kéne egy lakást,jó messze,ahol lakhatok.Amíg meg nem születik a gyerek.-mondtam.
-Hát azt megoldhatjuk.-állt meg Kevin és odafordult hozzám.-Lakhatsz nálam,viszont nem nagyon tudok rád vigyázni.Egyetemre járok,és jogot tanulok.De ígérem,itt leszek,ha baj van!Rám mindig számíthatsz!De...mi lesz Johnnal?
-Ha hiányzom neki,majd megtalál.-mondtam és egyenesen a buszra szálltunk fel.
Fél óra alatt odaértünk Kevin lakására.Egy emeletes házban bérelt lakást,ami 2 szobás volt,+ egy vendégszoba.Minden rendben,szépen volt.Megmutatta a szobámat,és vett nekem pár cuccot.És ott laktam.
6 hónap azóta eltelt,vagyis fél év.Semmi híre Johnéknak.
Éppen a konyhába tartottam,és a hűtőt nyitottam,amikor egyszerűen összecsuklottam,és elestem.Kevin épp menni akart az egyetemre,de még ott volt,így el tudott kapni.Azonnal bevitt kocsival a helyi kórházba,mindeközben én nem is tudtam,mi történik.Bevittek a műtőbe,és tájékoztatást kértem az orvostól.
-Koraszülés...-mondta.
-Micsoda?-kérdeztem.-Most?-estem kétségbe.Még azt sem tudtam,fiam lesz-e,vagy lányom.
Beadtak valami injekciót,és lefektettek.Aztán elnyomott az álom.Szóval valószínű,hogy altató volt.Semmi fájdalmat nem éreztem,és nem tudtam,mi folyik most.Mintha gyermek nélkül,egyedül lettem volna a világban.Aztán minden homályosodni kezdett,majd a világosság bukkant fel a szemem előtt.Az orvos ott mosolygott rám.
-Mi,mi történt?-kérdeztem suttogva.
-A gyerekek épek,és egészségesek.-mondta az orvos.
-Hogyhogy?-kérdeztem.
-Mért?Ez igenis jó hír.
-De én nem úgy értettem.-mondtam.-Miért beszél többesszámban?
-Mert ikreket szült.Két fiút.-válaszolt az orvos.
-És most hol vannak?-kérdeztem félve.
-Inkubátorban.Itt kell tartanunk pár hétig őket,mert ugyebár koraszülöttek.De legalább 8 hónaposak.Még mindig jobb,mintha csak 7-ek lennének.
-Megnézhetem őket?-kérdeztem.
-Maga csak pihenjen.-marasztalt az orvos.-Szüksége van az erejére.
Kinéztem az ablakon,és megláttam Kevint.Behívattam az orvossal,és mondtam neki,hogy nézze meg a kicsiket.Utána nemsokára visszajött,és megkérdeztem,hogy néznek ki.
-Olyanok,mint John volt és Edward.TELJESEN olyanok.-mondta Kevin.Ahogy elhagyta ez a mondat a száját,a könnycseppek egyre gyűltek a szemeimben,és síráshoz folyamodtam.
-Mi a baj?-kérdezte Kevin,és a zsebkendővel megtörölte a szememet.
-5 hónap.Kerek ÖT hónapja nem láttam őket...azóta biztosan van egy másik csaja,vagy már nős,vagy ki tudja...-sírtam.-Mindenről lemaradtam,csak egy senki vagyok.EZ LETT BELŐLEM.
-Arra gondolj,hogy a gyerekek egészségesek,és élnek.Neked meg fel kell őket nevelni!-magyarázta Kevin,és ebben teljes mértékben igaza volt.
-Kevin...-suttogtam-most alszok,ha nem baj.
-Persze,aludj csak!-mondta és kiment.
Behunytam a szememet,és csak az alvásra összpontosítottam.Elnyomott az a fránya álom,méghozzá nem is milyen...aztán olyan élethűen történt minden.Kinyitottam a szememet,és egy másik kéz tévedt az enyémre.Ezt a kezet már majdnem fél éve éreztem utoljára.Ránéztem az arcára,és John volt az.Sírt,és én is sírni kezdtem.Megrándult a kezem,erre ő elkezdte simogatni,és egyre csak azt ismételgette,hogy:"Semmi baj,most már itt vagyok".Aztán újra lecsuktam a szememet.
Másnap reggel felébredtem.Még ki sem nyitottam a szememet,de már észrevettem,hogy valaki tényleg fogja a kezemet.Óvatosan nyitottam ki a szememet,és azt hittem,csak hallucinálok.Mintha John lett volna mellettem,és ő fogta volna a kezemet.Óvatosan kicsusszantottam a kezemet a kezéből,és felültem.A tenyeremet az arcára helyeztem,majd végigsimítottam rajta,hogy meggyőződjek,hogy most ez tényleg ő.Kinyitotta a szemeit,és érdekesen nézett rám.Hirtelen megijedtem,és megremegtem.Aztán ismét közelebb hajoltam hozzá,míg ajkunk összeért,és csókban forrtak össze.
-John?-kérdeztem sírva.
-Igen,Charlette.Itt vagyok.-válaszolta.
-Hol voltál eddig,hol?-kérdeztem.
-Majd mindent elmondok...vagyis inkább mindent elmond Nina.-mondta és az ablakon túlra nézett.Intett,hogy jöhet be egy ismerős kinézetű lány.
-Szia,Char!-köszönt.
-Szia!-köszöntem csodálkozva.Észrevettem,hogy az a megváltozott lány valószínűleg Nina.-Nina?
-Igen,Charlette,én vagyok.
-Mi történt veled?-kérdeztem és értelmetlenül ráztam a fejemet.
-Hát....-sóhajtott....

Nina szemszöge

Az örömből John hangja vonszolt el.
-          Hol van Char?
-          Azt hittük, veled van! – mondta Edward.
-          B*sszus! – kiáltottam, és kirohantam a házból, egyenesen a reptérre, semmivel sem törődve.
Egyszer majdnem elcsapott egy kocsi, de kikerültem, és csak futottam, futottam. A reptérre érve Char sehol. Pedig alig fél órája jöttünk el. Körülrohangásztam az egész várost. A testem már kifáradt, de csak azért is futkostam. Minden helyet kétszer ellenőriztem, minden sarkot átellenőriztem, nem számított, hogy nincsen nálam telefon, se semmi. Már a hisztéria táján voltam, mikor elfogyott az erőm, és leroskadtam a padkára, ott zokogtam. Nem! Az nem lehet, hogy eltűnt. Csak sírtam ot az út szélén, majd felkeltem és hazasétáltam. Csendesen benyitottam. John és Edward összetörve meredtek maguk elé a konyhaasztalon. Mikor odamentem Edward a nyakmba ugrott, én meg csak könnyezve ennyit mondtam.
-          Nem találtam meg…

Hat hónap múlva

Csörög John telefonja. De nem szólhatok neki, interjún van. Megnéztem a számot. Kevin. Akkor gondolom, felvehetem. Beleszóltam.
-          Szia Kev!
-          Szia! Öm… hogy is mondjam… Charlette itt van, a gyermekeivel…
-          Tessék?! – ordítottam. Hirtelen megijedtem, hogy bent is hallották-e.
-          Most alszik. Ikrei lettek. Szakasztott olyanok, mint a fiúk.
-          Jézusom! – lihegtem.
-          Állj! Miért nem John vette fel?
-          Interjún van. De pár perc és végeznek, és azonnal indulunk!
-          Oké, szia!
-          Kevin!
-          Tessék?
-          Kösz, hogy szóltál… - gyűltek könnyek a szemebe.
-          Nincsmit! Szia!
El sem hiszem. Rég eltűnt barátnőm, aki miatt mindhárman szomorúságban éltünk, most meglett! Ezt nem hiszem el! Könnyek szöktek a szemembe, és hirtelen zokogni kezdtem. A fiúk hamarosan kijöttek az interjúról.
-          Most azonnal irány a kórház! Charlette bent van! – ordítottam.
-          Mi?! – mondták hajszál egyszerre a fiúk.
Beszálltunk a kocsiba, és villámsebesen odaértünk. Villámsebes alatt értsd azt, hogy este tízre értünk oda. Mivel az én drága Charlettem nem Dublinban, hanem Londonban volt. Ezért elmentünk a reptérre, majd onnan Londonba. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak ültünk. Aztán taxit fogtunk, és elmentünk a kórházba. John azonnal berohant Charlettehoz, aki mélyen aldut. Megfogta a kezét, mi meg leültünk Eddel a váróba. Egyszer csak azt veszem észre, hogy eldőlök, és alszok. Reggel Edward simogatására ébredtem, és azt láttam, hog Char is felébredt, John arcát fogdossa. John intett, hogy menjek be.
-          Szia, Char! – köszöntem.
-          Szia! Nina?
-          Igen, én vagyok.
-          Mi történt veled?
-          Hát… - és belekezdtem a mesébe. Hogy mikor eltűnt, és semmi életjelet nem adott magáról, mi mindhárman egyszerűen kiborultunk. Minden este néztük a híreket, és ha csak egy olyan halálesetről is szóltak, aminél nem ismerték fel a halottat, mi fél napig aggódtunk, hogy ő-e az. Hogy én minden este csak sírtam, mert miattam tűnt el a legjobb barátnőm. És hogy mennyire aggódtunk. A végén megszólalt.
-          Azért mentem el, mert John már nem szeret…
-          Hülye… - suttogtam.
-          Tessék?
-          Hogy lehetsz ennyire hülye, hogy ezt hitted? Normális vagy te? Most komolyan? Mit hittél? Hogy úgy hirtelen elment a kedve tőled, vagy mi?
Char csak lehorgasztotta a fejét, én meg kimentem. Edward valószínűleg éppen a mosdóban volt, mivel sehol sem találtam. Dühösen és levertem lecammogtam a kórház elé, és leültem a lépcsőre. Mélyeket sóhajtottam, és átöleltem magamat. Aztán egy harmadik kéz is feltűnt a karomon. Hátra fordultam, mire Edward ajkaiba ütköztem. Fél éve nem csókolt meg a bánat miatt… ez most olyan volt, mintha eddig víz alatt éltem volna, és kijöttem volna a levegőre. Hirtelen megint szükségem lett rá. Aztán elhajolt tőlem, és édesen a szemebe nézett.
-          Jobb? – mosolygott.
-          Igen… - suttogtam, és hozzábújtam.
Másnap reggel mi Eddel hazamentünk, mivel ez nem igen tartozik ránk. Egész úton csak a karjaiban voltam, és elhatároztuk, hogy egy hét múlva összeházasodunk, nagy lagzival, meg mindennel. Mikor leszálltunk, hazamentünk, és egy ínycsiklandó vacsorát csináltam. Pont, mikor tálaltam, csöngettek. Kinyitottam, és valaki a nyakamba ugrott.
-          Jézusom! – nyögtem ki.
Char volt az, teljes életnagyságban. Mögötte John, egy babakocsival.
-          Irreálisan hamar kiengedtek! – nevettem.
-          Saját felelősségre hazajöttem! – ölelt szorosan Char.
-          De szépek! – mentem a picikhez. Ikrek voltak, és mindketten szunyókáltak.
-          Azta! Nagybácsi lettem! – nevetett Ed.
Végre visszaállt minden a régi kerékvégésba. Tervezgettük az esküvőt, megint, és visszatértünk a dupla-házasság tervre. Addig is segítettem Charnak a kicsik felnevelésében. Én Davet kedveltem meg jobban, mert ő mindig rötyögött, és olyan cuki volt. Richard inkább pörgősebb volt, folyton rugdalózott össze-vissza. Szóval én mindig a kicsi Davidet foglaltam el. Edward mindig megjegyezte ilyenkor, hogy mennyire jól bánok a picikkel. Közben persze Charral minden elterveztünk, az esküvőt illetően. A ruhát, a helyszínt, a kaját és a dekorációt is kiválaszottuk, szóval elviekben minden tökéletes lesz.


Charlette szemszöge

Nina mindent elmondott,és másnap már saját felelősségre távoztam.John jött értem,és a gyerekek nevét is letisztáztuk.
-Richard és David Grimes.-mondtam a jegyzőnek.
Aztán mivel túl egyformák voltak,az egyikre zöld,a másikra kék ruhát adtam.Legalább most már tudom,hogy a szoba színe kék lesz,és sorra vehetjük a kisautókat.
Ninával visszatértünk a duplaesküvőre.John a kezében dörzsölgette a bankkártyáját és felém közeledett.Épp a kicsiket etettem,de Richard mindig kapálózott.
-Ezt neked adom.-nyújtotta felém a bankkártyát.-Annyit költötök el,amennyit akartok.De azért a határokat tartsátok be!-mondta határozottan majd az ikreket a karjaiba vette.
Nina és az én szemembe az öröm fénye szökött.Ki tudja milyen jó dolgokat vehetünk,és mennyi,de mennyi zsíros dollár van a kártyán!Kerestünk a neten ruhákat,tortákat,csokrokat stb.,úgyhogy azt hiszem mindent elintéztünk.
Edward besegített Johnnak,mert Richard már kiköpte rá a bébiételt,Edet meg szinte imádta.Dave persze Nina nagy kedvence volt.
A fáradtság mindenkin eluralkodott,így hát korán mentünk aludni.Jóformán a nap még le sem ment.
Másnap is nagy intézkedésekbe fogtunk,mivel holnap lesz az esküvő.A ruhák is megjöttek,és azokat próbálgattuk.Viszont most hamarabb kifáradtam,úgyhogy megint mehettem pihenni haza.John az ágy szélén üldögélt,búsan.
Ledőltem az ágyra,és mellékúsztam.Megöleltem hátulról.
-Mi a baj?-kérdeztem.Éreztem,hogy valami gond van.
-Semmi...csak hiányoztál.-mondta.-Két gyerekkel nem semmi az élet!-mutatott a bölcsőkre.
-De szépek,akár csak az apjuk.És Richard igazán hasonlít rád!-mondtam.
-Mért,én is kiköpöm a bébiételt?-kérdezte röhögve John.
-Nem.De te is folyton pörögsz!És a koncertekkel mi lesz?
-Amíg távol voltál koncerteztünk,most viszont még több helyre kell mennünk,különben se pénz,se rajongók!De te hiányoztál a legjobban!-mondta és végigsimította a karomat.
-Mit szeretnél?-kérdeztem,de ő csak föl-és lenézett.
-Khmm...-köhintett.
-Arra gondolsz?-kérdeztem.Elpirult,majd a takarót a fejére húzta.-John,most ez a műtét egy kissé megviselt...most valahogy nem megy.Holnap viszont ígérem,hogy többet törődhetünk egymással!Itt lesznek anyámék,majd vigyáznak a gyerekekre!-mondtam.
Felém fordult,és csak nézett.Majd lágyan megcsókolt.Már kezdett más irányba fordulni,de David sírása felriasztott.
-Megyek,megnézem mi baja van Davenek!-mondtam és távoztam.Megetettem,megszoptattam,és visszamentem Johnhoz.Már javában aludt.Megsimogattam őt is,és aludni mentünk.
Másnap 6-kor csörgött az óra,és gyorsan szaladtam kávét főzni.Reggelit is csináltam,mégpedig tojásrántottát.Felkeltettem Johnt és a mosakodás és kajálás után felöltöztünk,és megbeszéltük Ninával,hogy a templom előtti téren találkozunk.Úgy is volt.
-Nézd!-mondta Nina.-Itt vannak a torták!-mutatott a nagy emeletes tortákra,amik ehető virágokkal voltak kirakva.A miénk türkiz színű volt,az övék pedig halványsárga.
Körülöttünk az emberek csak pörögtek,mi meg felvettük ruháinkat...
Az idő csak telt,s mikor már a harangokat húzták,tudtuk,hogy mennünk kell....

Nina szemszöge

Nagyon ideges vagyok. Charlette itt állunk egy szobában, teljesen készen, mindkét értelemben. Edwradék persze nem jöhetnek be, a hagyományok szerint, bár néha megpróbáltak már leselkedni. Aztán bejött anya, hogy mehetünk ki. A gyomrom kb. 1 centisre zsugorodott, annyira izgultam. Kiléptünk a hatalmas ruháinkban a kertbe. Charlettel egymás kezét fogtuk. A vendégsereg az én és a fiúk családjából állt (mert ugye nem akartuk nagydobra verni a sajtónak, Charlette családja meg…), ott volt Susan, John, Kevin, Georg és Jimmy is. Aztán megpillantottam Edwardot. A haja most le volt nyalva, ki volt fésülve, azért egy esküvőn csak ne felállított hajjal jelenjen meg. Mikor odaértem hozzá, és megfogta a kezem, egyszerűen minden félelmem elpárolgott. Két pap volt, ugye, hogy ne kelljen sokat várni. Az esküt úgy is csak nekünk kell hallani.
-          Edward Peter Anthony Kevin Patrick Grimes, feleségül veszed-e az itt jelen álló Nina Stewartot, mellette leszel egészségben, betegségben, jóban, rosszban, míg a halál el nem választ?
-          Igen. – mondta Edward mosolyogva. Mellette egy visszhangzó ’Igen’ Johntól.
-          Nina Stewart, férjedül fogadod az itt jelenlévő Edward Grimes, mellette leszel egészségben, betegségben, jóban, rosszban, míg a halál el nem választ?
-          Igen. – mondtam. Közben végig Edward szemébe néztem. Ez erőt adott.
-          Ezennel házastársakká nyilvánítom önöket, megcsókolhatja a menyasszont.
Edward ajkai puhán tapadtak az enyémhez. Kis családunk tapsolt. Charlettékre néztem. Ők is csókolóztak. Aztán átvonultunk egy sátorba, ahol két nagy torta várt minket. Felvágtuk a tortát, és egymás szájába tömködtük. A lagzi nem volt nagy szám, viszont rögtön elindultunk nászútra. Mi Eddel Görögországba megyünk. Kibérelt egy tengerparti kis házikót. Mikor odaértünk eltátottam a számat. Gyönyörű volt. A homok, a tenger, a ház – minden! Edward odakísért a kapuhoz, majd felkapott, és régi jó szokás szerint bevitt az ajtón. A berendezés valami gyönyörű volt. Edward megfogott hátulról, és a hálóba vonszolt. Ledobott az ágyra és fölém mászott. Mélyen a szemembe nézett.
-          Mehet a menet? – kérdezte.
-          Mehet… - suttogtam, és megcsókolt.
És végre megtörtént az, amire mindkettőnk teste vágyott. Teljesen átadtuk magunkat az érzelmeknek. Csodálatos éjszaka volt. Reggel a nap lágyan cirógatta meztelen testemet. Meg más is. Edward puha keze.
-          Jól aludtál, te szexi csaj? – mosolygott.
-          És te? – fordultam felé.
-          Tökéletesen, mert rólad álmodtam. – vigyorgott.
-          Álmodtál? – nevettem.
Felöltöztünk, és kisétáltünk a tengerhez. Edward felkapott, és begázolt velem a vízbe. Én meg csak sikongattam és nevettem. Aztán lemerült velem a víz alá. Nagyon hideg volt! Mikor feljöttünk lelocsoltam, amiből egy hatalmas vízicsata kerekedett. Aztán már csak csókolóztunk, és elmondhattuk magunkról, hogy a vízben is csináltuk. Estefelé elmentünk a városba sétálni, hála istennek elkerültek minket az emberek. Egész héten semmi mást sem csináltunk, csak élveztük a napsütést és egymást.

Charlette szemszöge

A boldogító igen után megcsókoltuk egymást és a gyerekeket is vittük magunkkal.Egy nagy sátor várt minket,tortákkal,zenészekkel.Egy darabig táncoltunk,utána eszünkbe jutott a nászút.A gyerekeket is vinnünk kellene magunkkal,és jóformán nem is lenne értelme így ennek.
Amikor megfordultam,James bácsikámat láttam magam előtt.Ő az egyetlen rokon,aki maradt nekem.Mert ugye a szüleim...nos inkább nem részletezném.
-Jameees!-kiabáltam és jó szorosan átöleltem.John értetlenül elvigyorodott,hogy valamit mutasson.
-Hogy vagy?Már vagy két éve nem láttalak!Jó hogy értesültem Nina szüleitől...-mondta James bácsi.-Látom gyerekeitek is vannak...nagyon szépek!
-Köszönöm,jól vagyok,és te?Úgy örülök,hogy láthatlak!
-Én is.Mikor mentek nászútra?-kérdezte James.
John és én összenéztünk,és válaszoltam:
-Nem megyünk.
-De az nem is igazi buli!-mondta.-Miért nem?
-A gyerekek...-sóhajtottam.-Nem tudjuk őket rábízni senkire.Gondolom tudod,mi történt a...anyámékkal...
-Igen,és sajnálom.De..figyelj!Rám nyugodtan bízhatod a gyerekeket,amíg ti távol vagytok!-ajánlotta fel.
-Igazán megtennéd?-kérdeztem.
-Persze!Nekem olyan vagy,mintha a lányom lennél!-mondta és újra megöleltem.
-Köszönöm.-mondtam és adtam az arcára egy puszit.
-Na,mire vártok?-nézett rám meg Johnra.-Menjetek!-kiáltott és egy gyors öleléssel és puszival el is váltunk.John is megölelte,és kezet fogtak.
John megfogta a kezemet,és egyből egy kocsiba ültünk.Egy arany Mercedes volt.Nagyon nagyot néztem,amikor megláttam,John vette,direkt erre az alkalomra.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Majd meglátod!-mondta John.-Még most egyenlőre egy szép helyre viszlek,ahol még régen jártam egyszer.
Beindította a kocsit,és csak száguldottunk.Én bekapcsoltam Britney Spears I wanna go című számát,szóval izgalmas volt.Aztán egy kilátóra értünk,ahol a tengert lehet látni,és a csillagokat.Csak mi ketten voltunk ott.Gyönyörű kilátás volt.
-Holnap elmegyünk Horvátországba a tengerhez!-mondta John.
A szemeimbe nézett és csókolózni kezdtünk.Újra a réginek éreztem magam,akinek nincs gyereke,és csak a barátjával van együtt.De tudom,hogy ez már nem lehet így,és nem is lesz.
Lassan elkezdte lecsúsztatni rólam a ruhát,én viszonoztam.Átadtuk magunknak egymást,ott,a kocsiban.Senki nem látta,csak kettesben voltunk.Aztán reggel indultunk a reptérre,majd másnap már Horvátországban voltunk.A tengerpart közelében kibéreltünk egy házat,és semmi más dolgunk nem volt,csak élvezni a tengert,és törődni egymással.
Egy hétig így ment ez,vígan elvoltunk.Gyerekek nélkül,csak ketten.Utána ismét vissza kellett térnünk a régi kerékvágásba.
John ment Edwarddal koncertezni,én meg átmentem Nináékhoz a gyerekekkel.

Nina szemszöge

Átjött Charlette a bébikkel. Még mindig nagyon cukik. Játszottunk velük, elvoltunk, míg a fiúk koncerteztek. Éppen Davevel játszottam, mikor görcsbe rándult a gyomrom, és rosszul lettem, leültettem Davet, és rohantam a vécébe. Már csak pár lépés! Épp, hogy elértem, máris jött ki belőlem minden. Char aggódva jött utánam.
-          Minden rendben? – gondoltam, fölösleges hazudni neki.
-          Nem. – mondtam, két köhögés között.
Bejött. Felsegített, és elküldtem a patikába. Fél óra múlva könnyezve ültem a kanapén. Na, de nem mert azomorú voltam, nem. Terhes vagyok. Char rögtön értesíteni akarta a fiúkat, de én mondtam, hogy ne tegye. Majd én, ha hazaértek. Hagy koncertezzenek. Este felhívtam Edet a szobába, mire a szám után kapott.
-          Egész nap az adagomra vártam. – mosolygott.
-          Van egy hírem. – mosolyogtam kajánul.
-          Rossz? – nézett boci szemekkel.
-          Nem, dehogy. Legalábbis remélem. Terhes vagyok! – mosolyogtam.
-          Jézusom! – kerekedett el a szeme. – Jézusom! – ismételte magát, és a nyakamba ugrott. – Nina! Jézusom! Terhes vagy! Terhes vagy! – még mindig nem fogta fel. Felemelt, forgott velem, nevetett, ugrált, már teljesen elszédültem. – Te terhes vagy! Terhes!
-          Igen, tudom, képzeld. – csókoltam meg, mikor végre megállt.
-          Akarsz valamit? Bármit. Csak egy szó, és hozom. – pattogott Edward.
-          Igen. – epekedve nézett. – Téged. – majd megcsókoltam.
Az éjszakát pedig nem részletezném. Lényeg a lényeg, reggel Ed karjaiban keltem. Csodálatos volt. Hirtelen a gyomrom görcsbe rándult, megint, kiugrottam a védelmező karok közül, és berohantam a fürdőbe. Igen, a terhesség árnyoldala. Edward aggódva kopogott.
-          Jól vagy? – kérdezte álmosan.
-          Persze. – suttogtam, majd fogatmostam és kimentem.
Edward a karjaiba húzott, dölöngélt velem.
-          Gyönyörű gyerekünk lesz. Mivel hát ilyen szép anyukája van. – mosolygott le rám.
-          Az apjára sem panaszkodhat. – vigyorogtam, és újra megcsókoltam. Remélem nem érezte a hányás ízét. Fúj.
-          Nem megyünk enni?
-          Menjünk.
Indultam volna, de Edward felemelt, és kézben vitt le. Óvatosan letett a kanapéra, majd hozott nekem tojást. Lábaimat az ölébe vette, és masszírozta.
-          Hé! Még nem vagyok tehetetlen! Egy darabig még nem… - nevettem.
-          Nem érdekel, hercegnőm. – mosolygott.


Charlette szemszöge

Nina terhes.Edward szemmel láthatóan odavolt ezért a hírért,hogy apa lesz.John és én csak mosolyogtunk egymásra,mert emlékek törtek fel a múltból.
Másnap gondoltam egy kicsit később átmehetnénk Nináékhoz,úgyhogy addig megetetni készültem a gyerekeket.Épp a konyhába surrantam ki,amikor megláttam,hogy a gyerekeket John eteti.
-Mi az,rád tört az apai ösztön?-kérdeztem mosolyogva és adtam neki egy puszit.
-Gondoltam,hogy ha előbb megetetem őket,akkor utána marad idő egy kis reggeli tornára...-nézett rám ravasz szemekkel.
-Akkor siess!-kacsintottam rá és ledőltem az ágyra.Elővettem egy könyvet,ami a terhességről szólt.Úgy terveztem,hogy Ninának adom,neki úgyis nagyobb szüksége lehet rá.Nekem már úgysem hiszem,hogy gyerekem születne.
Amíg elkészítettem egy mindennel teli csomagot Ninának,John vitte a szobába a gyerekeket.
-Rég volt már egy szabad percünk is...-mondta John és a karját nyújtotta.
Megkapaszkodtam benne és felhúzott.
-Mire készülsz?-kérdeztem.
-Ssssh...-hallgattatott el és megcsókolt.Máris felkapott és az ágyra dőltünk.
Kezdett volna alakulni a dolog,de Richard felsírt.
-Ez nem igaz!-mérgeskedett John és felpattant Richért menni.
Én addig összegomboltam magamon az inget és utána mentem.
-Most mondd meg!-mutatta felém Davet.Be volt tojva...
-Add ide,majd tisztába rakom!-vettem át tőle és intézkedtem.
Mikor készen voltam,visszatettem.Mindketten aludtak,és olyan tündériek voltak,hogy az nem igaz.
-John,mi szülők vagyunk.A gyerekeinket kell nevelnünk,már nem vagyunk olyan éretlenek.-magyaráztam,de szomorú volt.
-Tudom,de nem csak a gyerekeknek van szüksége rád,hanem nekem is.-hűűű,ez úgy hangzott,mintha féltékeny lenne.Mint egy kisgyerek,akit meg kéne vigasztalni.
-Hát...végül is van pár percünk...20 perc legalábbis,mert utána meg Richard fog hangoskodni.-mondtam neki és a haját simítgattam.
Bementünk a hálószobánkba és csókolóztunk.Majd amint csak lehetett,megtörtént az,amire mindketten már egy jó ideje vágytunk.
John szorosan átölelte testemet,minden porcikám érezte.
-Szeretlek.-suttogta fülembe.
-Én is.-mondtam és megcsókoltam.-De most jobb lesz,ha megyünk.Persze előbb elmegyek zuhanyozni.
-Zuhanyozzunk együtt!-mondta és tovább simogatott.
-Jó ötlet ez?-kérdeztem felé fordulva.Ekkor azonban Richard kezdett visítani.
-Jó,megyek...-mondta és felkelt mellőlem.
-John!-szóltam neki,mielőtt elment volna.
-Tessék?
-Itt a boxered!-hajítottam neki és vigyorgott.Nevetséges szitu volt,az biztos.
Elmentem zuhanyozni,utánam meg John.Felváltva vigyáztunk a gyerekekre.Felöltöztettem őket,majd én is készülődtem.Utána elindultunk Nináékhoz.
Csengettünk.Nina nyitott ajtót,de le volt dermedve.Nem tudom miért,de le volt fagyva.
-Muszáj mindenkinek ennyire törődnie velem?Sziasztok!-mondta és átölelt.
Átadtam neki azt a csomó cuccot,meg kaját amit hoztam.Már vitte volna a konyhába,ám rászóltam:
-Nem,Nina,ezt te nem viszed sehova!Edward!-kiabáltam,mire meghallotta és jött.-Nesze,vidd fel!
-Nem vagyok tehetetlen.-mondta duzzogva Nina.
-Nem baj,akkor is vigyáznunk kell rád!-mondtam és bementünk.
Richard és Dave mászkálni kezdtek,méghozzá a konnektorok felé.Még szerencse,hogy volt vakdugó.
Én elkezdtem oktatni a drága barátnőmet:
-A lényeg,hogy ne sírj,ne idegeskedj ééés:ne csinálj őrültséget!Ja!És hagyd,hogy segítsenek!
-Így van.-helyeselt John.
-Hagyjatok már!Ember vagyok vagy mi,nem egy mozgássérült!-borult ki Nina és felszaladt az emeletre.
-Na,ezt jól megcsináltuk!-mondta John.
Edward meglepődve állt elénk,mi meg eléggé szégyenkeztünk.
-Hát Nina meg hova tűnt?-kérdezte Edward ET-fejjel.
-Föl...-válaszoltam,ő meg utána sietett.
Könnyek kezdtek gyűlni a szememben és lelkiismeret furdalásom támadt.
-Ne okold magad!Nem tettél semmi rosszat!Csak most ilyen hangulatban van!-nyugtatott John.Azonban a másik pillanatban megláttam,hogy Nina a WC-hez szalad,valószínűleg hányni.
Utána szaladtam,de amikor odaértem,ájulva találtam a földön.A WC körül apró vércseppek fénylettek...

Nina szemszöge

Megint elkapott a hányinger. Rohantam a WC-be. Kiadtam magamból, amit ki kell, de ez most valamiért más volt. Majd megfulladtam. Hallottam, hogy Char utánam jön, de mielőtt ideért volna, egyszerűen elsötétült minden.

***

Megint kómába kerültem. Mindent érzékelek magam körül, de felébredni nem tudok. Patt-helyzet. Ráadásul a gyermekem… Nem, Nina, erre most nem gondolsz! Akkor lesz a legjobb! Hallottam, hogy nyílik és csukódik az ajtó. Pár lépés, majd csönd.
-          Edward, pihenned kéne, már öt napja folyamatosan virrasztasz. Ennek nem lesz jó vége! – mondta Charlette. És valóban, éjjel-nappal itt van, beszél hozzám. Bár tudnék válaszolni neki!
-          Nem! Nem megyek innen. Fel fog ébredni! Hamarosan! Fel fog… - csuklott el a hangja.
-          Edward! Tudod, hogy mit mondtak! Ha fel is ébred, az még nem most lesz! Legalább annak örülj, hogy a baba jól van, és Nina is fel fog épülni! Csak pihennie kell!
-          De majdnem mindketten meghaltak…
-          Ott a majdnem! Az orvosok megmentették őket… Menj haza, és pihenj, én itt leszek, és ha véletlenül felébred, szólok neked!
-          Hát… rendben. De azonnal szólsz, ha felébred! – és lassan kisétált.
Hallottam, hogy a szék csikorog, ahogy Char közelebb húzódik az ágyamhoz. Sóhajt egyet.
-          Nina… kérlek, ébredj fel, mindenki vár téged! Ne aggódj, a babának semmi baja! Csak kelj fel! Edwardot, és minket is az őrületbe kergetsz! Nincs már semmi baj, csak ébredj fel!
Felkelt, és felém lépkedett. Megölelt. Nem tudom, mitől, de hirtelen uraltam karjaimat, szemeimet, és én visszaöleltem. Char meglepetten ugrott hátra. Aztán hirtelen újra megölelt, miközben tárcsázott.
-          John! John! Felkelt! Nina felébredt! Szólj Edwardnak is! Gyertek gyorsan! – majd letette, és szólt az orvosoknak.
Megvizsgáltak, majd megállapították, hogy még bent kell maradnom egy hétig, nehogy valami baj történjen. Pár pillanattal később Edwaqrd rontott be az ajtón, hozzám rohant, és megölelt, miközben a nevemet sírta.


Charlette szemszöge

Miután Nina jobban lett,kiengedték a kórházból.Pont karácsony előtt.Mekkora szerencse...nélküle nagyon nehéz lenne eltölteni a karácsonyt. Edward az egész héten,minden nap csak rohangált a kórházba,most már legalább megnyugodhattunk.
24.-e reggelén John kávéval keltett fel. A gyerekek végre nem sírnak...jajj de jó és egyben szokatlan a csendet hallani...Azonban gyorsan kellett iparkodnunk,mert vásárolni kellett mennünk. Még délig nyitva vannak a boltok,úgyhogy sietnünk kell. Beszálltunk a kocsiba és elmentünk a közeli ajándékboltba. Pár óráig bóklásztam és úsztam a csodálatos tárgyakban,míg végre John visszarángatott a mennyekből a földre. Mindenkinek kiválasztottuk az ajándékát és a kasszánál jókora összegtől búcsúztunk el.
Gyorsan összepakoltunk és vártuk Nináékat,hogy jöjjenek. Már elővettem az alapanyagokat a sütéshez,pár óra múlva már itt is voltak.
- Nina! - szaladtam felé és olyan szorosan öleltem,ahogy csak tudtam. - Úgy hiányoztál!
- Te is nekem,Char,de azért meg ne fojts,ha kérhetem. - mondta és elengedtem.
- Persze,persze,bocsi. - szégyelltem el magam és utána Edet is megöleltem.
- Na,mit sütünk? - jött be utánam a konyhába Nina.
- SüTÜNK? Te édesem nem sütsz semmit,egy kismama nem süthet! - mondtam.
- De...
- Nincs de! Foglaljatok helyet! - mondtam és kiküldtem a konyhából.
Hozzáfogtam a sütéshez,addig Nináék beszélgettek.
- Itt az ebéd. - tálaltam. Karácsonyi sütik tömkelege várt még rám a konyhában,addig ki tudja,hogy ezek mit beszéltek,meg csináltak.
Tulajdonképpen estéig nem szabadultam a konyhából,ráadásul a gyerekek is felügyelet nélkül lettek hagyva,és Richard bemászott a konyhába,majd magára borította a csokikrémes tálat. Mondanom sem kellett,mekkora takarítás várt rám...
Aztán végre estére kész lettem mindennel,és csak az ajándékok odaadása várt ránk.
- Lányok... - léptek elő Edék.
- Ez a tiétek. - adta nekem az ajándékát John,Ed pedig Ninának.
Egy szív alakú aranynyaklánc volt,zafír kövekkel kirakva,benne a neveink kezdőbetűivel.
- Köszönöm,John. - csókoltam meg őt.
- Char...-fordult felém Edward.- Boldog karácsonyt! - adta át az ő ajándékát,ami egy új S'up?-os telefon volt. Legalább imádatom tárgyait a telómon is nézhettem.
- Köszi-öleltem meg.
John átadta Ninának a könyvet,amit ő már nagyon régen akart,csak kár,hogy nem olyan a memóriám,hogy megjegyezzem egy kínai írásos könyv címét...
Nina is átadta nekem az ajándékát,ami egy csillogós buggyos aljú felső volt,meg egy fehér kristályos nyaklánc. Valami eszméletlen gyönyörű volt!
- Köszi! - öleltem meg ugyanolyan szorosan,mint érkezésekor.
- Ez pedig a tiéd. - nyújtottam át neki a 18 karátos gyémántnyakéket. Mondanom sem kell,hogy bazi drága volt,de érte mindent.
- Jajj Char... köszi! - mondta és viszonozta az előbbi szoros ölelésemet.
John Ninától egy nyakkendőt,egy dedikált Britney képet és egy márkás inget kapott,Ed pedig valami különleges meglepetést...egy boxert és egy Britney Spears koncertturné DVD-t dedikálva.
Ednek adtam egy ajándékkosarat mindenfélékkel és egy Britney-s WC ülőkét dedikálva.John pedig kapott tőlem egy élő malacot,amit Britney dedikált,meg egy Alkonyatos DVD-t.
A gyerekek pedig kaptak Nináéktól játékokat,meg tőlünk is. Persze ki nem maradhatott a szokásos kajacsata,amibe a gyerekek rángattak bele minket. Ninát Richard megdobta egy tortával,én pedig bezártam őt egy 5 percre a szobába,büntibe.Aztán amikor kiengedtem,már tudott viselkedni.
A kedvenc számainkat játszottuk,a DJ John volt. Őrültségeket csináltunk és éjfélig táncoltunk. Mikor már a gyerekek kókadoztak az álmosságtól,mi is elvonultunk aludni.
- Jó éjt Nina,jó éjt Ed! - köszöntem el tőlük öleléssel.
- Jó éjt! - mondták egyszerre és bevonultak a vendégszobába.
Johnnal lefektettük a kicsiket és mi is a hálóba vonultunk.
- Kérhetek még valamit,ha már karácsony van? - csókolta meg a nyakamat. Beleborzongtam.
- Mit? - fordultam felé.
- Olyan rég voltunk már így,kettesben...-simította végig a derekamat.
- Biztos,hogy ez jó ötlet? - kérdeztem mélyen a szemeibe nézve.
- Szerinted? - kerekedett felém.
- Mondjuk...miért is ne? - helyezkedtem felé és megcsókoltam. Majd hagytam,hogy a ruhák lassan leomoljanak rólunk és a szerelem kibontakozzon köztünk az éjszakában....









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)