Akkor is pofátlan leszek!

Danielle szemszöge

-          Akkor megadjam John számát, hogy elkérhesd Edét?

-          Nem, az bunkóság lenne… különben is… ha a sors úgy akarja, összehoz minket… megint… - a térdeimre tettem a kezeim, és azokon támaszkodtam.

-          Hát, ha így gondolod… de szerintem a sorsnál is van egy határ… - kuncogott. – És szerintem nem lenne bunkóság. Ha akarod, felhívom Johnt, hogy adja meg Edward számát…

-          De most koncertjük van! – akadékoskodtam. Nem akarok kiszolgáltatottnak tűnni. Minden Kate tesz meg nekem, milyen már ez? Nem, ezt nekem kell megoldanom.

-          És? John nekem azt mondta, bármikor hívhatom…

-          Jah, szerintem is nagyon bírná, ha koncert közben elkezdene csörögni a telója…

-          Azt mondta, hogy tetszem neki… - áradozott Kate.

-          Szupi! – legalább neki összejön.

Mivel eléggé lelombozódtam, ezért kimentem sétálni. Az eső is kezdett szemerkélni, és hideg volt, de nem érdekelt. Most már bizony szerelmi bánatom van. Hogy lehet ilyen feledékeny? Csak tocsogtam a tócsákban, már mindenem szétázott, mert esernyő nélkül mentem. Aztán eszembe jutott, hogy hazamehetnék. Úgy is tettem. Mivel felhívni nem tudtam, Johntól elkérni pedig pofátlanság lenne, ezért csak feküdtem az ágyon. Kate beírta a telefonomba John számát, de nem hívhatom fel. Akkora bunkóság lenne. És mi van, ha koncert közben hívom? Fenébe a jó modorral, talán még nem kezdődött el. Megnyomtam a gombot, és vártam. Nagyon remélem, nem rosszkor hívom.

-          Haló? – szólt bele John.

-          Szia, Danielle vagyok, rosszkor hívlak?

-          Nem, dehogy, a koncert még nem kezdődött el. Mizu?

-          Edward elfelejtette megadni a számát. – nevettem.

-          Igen, ezt általában elfelejti. – kuncogott. – Akkor megadom! – és bediktálta.

-          Köszi, John, nagyon rendes vagy! Akkor szerinted most Edwarddal is beszélhetek? – kérdeztem reménnyel telve.

-          Persze, ő már teljesen kész van, csak a haját állítgatja. Ha egy szál félreáll, nyomba rohan a tükör elé.  – nevetett.

-          Oké, és még egyszer, köszi! Szia!

-          Szia!

Aztán tárcsáztam Edward számát. Istenem, vedd fel!

-          Tessék? – szólt bele flegmán Edward.

-          Szia, Ed, Danielle vagyok! – mikor kimondtam a nevem, vett egy nagy levegőt.

-          Szia! De miért nem jelezte ki, ki hív? – gondolkozott hangosan.

-          Mert elfelejtetted megadni, te! –nevettem. Végre, megvan a cél!

-          Ja, értem. Kitől kérted el? – érdeklődött.

-          Johntól. Az ő száma Kate-től van meg.

-          Értem. És hogy vagy? – hallottam, hogy belemosolygott a mondatba.

-          Jól, köszi. Mikor találkozhatunk legközelebb?

-          Holnap szabad vagyok.

-          Az szuper. Akkor… miért nem jössz át? – vetettem fel.

-          Rögtön házhoz viszel? Ó, Bad Behaviour! – nevetett.

-          Jaj, te, nem azért, csak beszélgetni. Honlap úgy is rossz idő lesz.

-          Rendben, merre laksz? – bemondtam a címem, és azt ígérte, hogy holnap háromra itt lesz.

Még beszélgettünk egy keveset, de utána kezdődött a koncert. Mondta, hogy nézzem, mert élő adás van.  Bekapcsoltam, pont kezdődött. John és Edward ugra-bugrált ide-oda, fel voltak pörögve. Aztán jött egy dal, amit Edward úgy konferált fel, hogy „Ismerek egy csajt, aki tök jó fej, meg minden, és ezt a dal neki küldöm! Nevet nem mondok, de ha nézi, tudni fogja!” és édesen mosolygott a kamerába. Elolvadtam. Ez biztos nekem szólt. Tuti. 

Sosem hittem volna...

Katherine szemszöge

Harry ment elöl, mi mögötte, és haladtunk a rajongók között. Aztán amikor odaértünk, Edward és Danielle elkezdett csevegni. Néztem őket egy darabig, amikor John megszólított.

-          Szia! Hova írhatom? – mosolygott.

-          Ó, én csak a barátnőmet kísértem el! – mentegetőztem, mivel nem voltam akkora rajongó.

-          Értem. – aztán Edwardékra nézett, akik között forrt a levegő. – Nem jönnél el velem… ide? – nyújtott át egy cetlit, amikor is Edward is átnyújtott egyet Daniellenek. – Olyan fél óra múlva.

-          De… miért is ne? – mosolyogtam.

És már mentünk is ki az épület elé Daniellevel. A nyakamba ugrott, és vagy százszor megköszönte, nevetett, sikongatott, szóval nagyon örült. Mivel volt még fél óránk, ezért hazamentünk, hozzám. Aztán, mivel nagyon nyaggatott, leültem, és elmondtam neki mindent.

-          Nah, szóval… Tetszik!

-          Gondoltam! – nevetett. – És miről dumáltatok?

-          Elhívott… pizzázni.

-          Gondolom ugyan oda. – lombozódott kicsit le.

-          Nem baj?

-          Nem, dehogy. Csak, ne dupla-randi legyen, mert azokat nem szeretem. Olyan kínosak.

-          Szerintem is. Na, akkor öltözz át, én is átöltözök, és lassan indulhatunk is.

És már mentünk is a bizonyos pizzázó elé, és vártunk. Nemsokára egy fekete kocsi hajtott be a pizzázó elé, és kiszálltak belől a fiúk. Napszemüveget viseltek, és kapucnis melegítő felsőt. John mellém lépett, és beinvitált a pizzázóba. Ő egy sonkás-gombás pizzát rendelt, én egy ananászost. Fél óra múlva kihozták, és elkezdtünk falatozni. John folyton nézett – ezt nem tudtam mire vélni. Mivel igen csak untam, hogy néz, ezért kicsúszott a számon.

-          Csak nem tetszem? – kacérkodtam.

-          De! – nevetett John. Na, erre nem számítottam. Azért így? Látta, hogy meglepődöm, ezért folytatta. – De most komolyan. – pirult el.

-          Fúh. – csak ennyit tudtam kinyögni.

Rám nézett a nagy, mély, zöld szemeivel, és akkor hirtelen… én is beleszerettem. Sosem hittem volna, hogy Harry után még lesz valaki, akiben megbízhatok, és aki tényleg tetszik. Úgy döntöttünk, felmegyünk hozzám… de nem azért! Csak beszélgetni. De tényleg! Csak beszélgetni. 

Akció indul!

Danielle szemszöge

Vasárnap, hétfő… és végre kedd! Reggel frissen és üdén ébredtem fel, ami nem szokásom. Elmentem zuhanyozni, miközben a Lipsticket énekeltem. Felkaptam egy pólót, és egy farmert, és leültem a reggeliző asztal elé. Mit is egyek? A gabonapehely mellett döntöttem, tejjel. Belapátoltam, aztán ledobtam magam a babzsák fotelba, és bekapcsoltam a tévét. Mindenhonnan a Jedward fiúk arca köszönt vissza. Egész délelőtt tévéztem, utána ebédet csináltam magamnak. Pontosabban akartam. Aztán, mivel odaégett a hús, csak salátát ettem, de azt sokat. Utána leültem a gép elé, és ordíttattam a zenét. Mrs. Wilson átkopogtatott a falon, hogy halkabban dübörögjek, de nem érdekelt. Ugráltam, énekeltem (meglepően fejlődött a hangom) és boldog voltam. Úgy kettő körül felhívott Kate, hogy háromkor találkozunk a helyszínen. Akkor besütöttem a hajam, és felvettem azt a csini pólót, amit Katetel vettünk. A táskámba belehajtogattam a fehér ruhát, és mellé az ékszereket. Felvettem egy rózsaszín karkötőt, meg egy fülbevalót, és már mentem is. Kate megint előbb odaért, mint én. Megöleltem, majd intett, hogy kövessem. Harry állt előttünk, aki meg kell, hogy mondjam, az évek alatt sármosabb lett. Na, de nekem Edward a befutó! Harry szájon puszilta Katet, és már értettem mindent. De nem szóltam egy szót se, csak mentem utánuk. Harry megjegyezte milyen jól áll a farmer, én meg kinyögtem egy ’Köszi, Harry!’-t. Aztán beléptünk egy zsongó terembe. Mindenki sikítozott, sírt vagy éppen nevetett, és középen pedig ott ültek ők. A szívem nagyot dobbant. Megpillantottam Edwardot. És ebben most biztos voltam. Ő Edward!

-         Az ott John, az pedig Edward! – mutatta Harry, mivel látta, hogy vizsgálom őket. Remek! Már megint összetévesztettem őket!

Harry átvezetett miket a tömegen, és éreztem, ahogy az arcom rákvörösbe vált. A kis rajongók méltatlankodtak ugyan, de amikor meglátták Harry-t, kicsit elbizonytalanodtak. Aztán már csak pár sornyi rajongó állt köztem, és Edward között. John és testvére készségesen osztotta az autogrammokat, és álltak be fotópózba. Edward az irányomba nézett, és megakadt a szeme. Tudtam, hogy felismert. Válaszul elmosolyodtam, mire, lepillantott a következő CD-re, amit dedikálnia kell. Amikor odaértünk, akkor aranyosan rám mosolygott, és megkérdezte.

-         Hova írhatom?

-         Bocs, elfelejtettem papírt hozni. – mosolyogtam.

-         Az kár. Pedig sokat ér az aláírásunk. Egy fotót? – vigyorgott tovább.

-         Fényképező gépem sincs. – most már egyre vigyorogtam.

-         Akkor tudod mit? A dedikálásnak fél óra múlva vége. Mit szólnál… ha elhívnálak pizzázni?

-         Tökéletes! – mosolyogtam.

-         Akkor fél óra múlva ’A PIZZÁZÓNÁL’! – gondolom a rajongók miatt nem mondta ki a nevét. Aztán átnyújtott egy cetlit, amin a pizzázó neve volt.

-         Okés! – kacsintottam, és Katetel odébbálltunk.

Amikor kiértünk, sóhajtottam egyet, majd Kate nyakába ugrottam. Vagy százszor megköszöntem, nagyon örültem. Fél óra múlva randi! Edwarddal. Istenkém, nem hiszem el!

-         Ez tök jó! – nevetett velem Kate.

-         És te? Úgy láttam, igen csak bámultad John, és utána dumáltatok is! Mesélj!

-         Oké… - mosoylgott. – De ne itt. Menjünk hozzám, oké? Ahhoz közel van ’A PIZZÁZÓ’! – nevetett.

-         Rendben.

Taxit fogtunk, és már ott is voltunk Katenél. Gyönyörű háza volt, mint egy apróbb palota. Le voltam nyűgözve!

-         Nah, szóval… - ült le. – Tetszik! – vigyorgott.

-         Gondoltam! – nevettem. – És miről dumáltatok?

-         Elhívott… pizzázni. – nevetett.

-         Gondolom ugyan oda. – mosolyogtam. Azért remélem nem dupla-randi lesz. Nem azért, de szeretnék kettesben lenni Edwarddal.

-         Nem baj?

-         Nem, dehogy. Csak, ne dupla-randi legyen, mert azokat nem szeretem. Olyan kínosak.

-         Szerintem is. Na, akkor öltözz át, én is átöltözök, és lassan indulhatunk is.

Úgyis lett. Fél négykor ott vártunk ’A PZZÁZÓ’ előtt, és vártuk Edwardékat. A Jedwardot. El sem hiszem! A Jedwarddal randizunk! Jaj, ez olyan rajongósan hangzott. Mindegy. És akkor egy fekete autó hajtott be a pizzázó elé, és kiléptek belőle Edwardék. Napszemüvegben, kapucniban, úgy, mint az első találkozásunkkor. John odament Katehez beszélni, Edward pedig mellém.

-         Hölgyem, mehetünk?

-         Persze! – nevettem.

-         Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos leszel, kiöltözök!

-         Nem baj. – mosolyogtam. És bementünk ’A PIZZÁZÓBA’.

Shopping túra

 Danielle szemszöge

Reggel gyűrötten keltem fel, és tántorogtam ki a nappaliba. Az álom még mindig bódító volt – csak az járt a fejemben. Edward, és én… lehetetlen… sajnos… Kate egy bögrével lépett elém. Tea volt benne. Mosolyogva megköszöntem, és leültünk a kanapé elé. Bekapcsoltuk a híreket. Naná, hogy a Jedward legutóbbi sikeres koncertjéről volt szó. Aztán egy tök hosszú interjú következett. Arra bezzeg volt idő! Ránk meg nem! Jaj, mit is képzelek! Egy tévét azért csak nagyobbra becsülnek, mint két csajt. Kate látta, hogy elgondolkozok, ezért megszólalt.

-          Ma megyünk vásárolni, oké? – mosolygott.

-          Rendben. Csak előbb lezuhanyoznék.

-          Természetesen. – bólintott.

A víz forró volt, éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír a hőtől. De jól esett. Aztán gyorsan megtörölköztem, és már mentem is a szobába felöltözni. Egy egyszerű pólót és egy farmert vettem fel, és kimentem a nappaliba. Kate már készen állt, abban a ruhában, amiben tegnap átjött.

 - Ne adjak ruhát? – kérdeztem.

 - Nem kell, köszi. Jó ez így. Mehetünk?

 - Igen. – bólintottam.

Fogtunk egy taxit, és egy szűk utcába mentünk. A sarkon egy pofás kis bolt állt, a kirakatában szebbnél szebb ruhák és kiegészítők.

-          Erre nekem pénzem nincs… - sóhajtottam elkeseredetten.

-          Én fizetem! – jelentette ki Kate.

-          Dehogy! – tiltakoztam.

-          Dehogy nem! – és már húzott is be.

Bent minden elegánsan el volt rendezve. Kate először a ruhák felé rángatott, felpróbáltatott velem egy piros hosszúruhát, egy lila koktélruhát, de a választásunk (vagy inkább csak az övé) egy fehér mini ruhára esett. Gyönyörű volt. Egyszerű, de mégis csodaszép. A mell részén apró strasszok voltak, alig láthatóak, de ha fény vetült rájuk csillogtak. Kate hatalmas vigyorral egy felfelé mutató hüvelykujjat mutatott. Körbefordultam, és tapsolt. Nagyon jó érzés volt, ebben a ruhában szépnek éreztem magamat. Hozott egy fehér, masnis cipőt, aminek kb. hat centis sarka volt, és egy ezüst nyakláncot.  Megint megpördültem, és elégedetten néztem a tükörbe.

-          Fájdalmas búcsú. – motyogtam.

-          Megvesszük! – jelentette ki Kate.

-          Ezeket? De ezek kerülnek vagy… nem is tudom.

-          Nyugi, a cég számlájára vesszük. – vigyorodott még jobban el. Ezután még felpróbáltunk egy-egy farmert és pólót, természetesen az is ment a kosárba. Amikor hazaértünk Kate már menni akart, de én nem engedtem. Azt mondtam, maradjon még itt. Belement. Elindítottam az mp3 lejátszómat, és éppen a Last Friday Night ment Katy Perrytől. Elkezdtünk ugrálni a kanapén, és énekeltünk (ő szuperül, és meg a fahangommal). Nagyon jó volt. Táncoltunk, és bepörögtünk. Olyan volt, mint a filmekben. Minden összejön, és happy end. De az még várat magára. Még Keddig várnom kell. 

Drága, édes álmok...

Danielle szemszöge

Az eső viharba váltott át, és Katetel álmosan pillantottunk ki az ablakon.

-          Basszus. De jó lesz ilyen időben hazamenni.

-          Tudod mit? Meghálálom a segítséged, ma itt alszol, oké? – mosolyogtam rá.

-          De hát nincsenek is itt a cuccaim, még csak egy pizsim sincs.

-          Adok kölcsön. Úgy se használtam még! – rántottam meg a vállam.

-          Köszi, Dani! – nevetett.

-          Áh, ne már, nem akarok fiú lenni! – nevettem én is, és eszembe jutott Edward. A zöld szemei és…

-          Oké, akkor… Elli? – mosolygott továbbra is.

-          Az már jobb. – mosolyogtam én is. – Szóval, a vendégszoba arra van, a fürdőszoba mellett. Van ágynemű, meg minden, és adok törölközőt is.

-          Köszi, megint. Nagyon köszönöm, tényleg. Na, akkor én megyek is fürdeni, ha nem gond! – állt fel.

-          Dehogy! Adok neked egy laza, fehér pólót, meg egy rózsaszín hosszúnacit, oké?

-          Tökéletes! – vigyorgott.

-          És… - folytattam, miközben kutakodtam. – Itt a törölköző!

-          Köszi! – és már ment is fürdeni.

Amíg ő fürdött, addig én megágyaztam magamnak, és mivel rohadt álmos voltam, ittam egy kis kólát, hogy legalább egy kicsit kibírjam. A kávét nem szeretem. Keserű. Túlcukrozni meg nem akarom, mert akkor meg édes. Maradok a kólánál. Fogtam a poharam, és ledobtam magamat a babzsák fotelba. Pár perc múlva Kate jött ki, vidáman, és megkérdezte:

-          Mit iszol?

-          Kólát. Hogy ne aludjak el olyan hamar.

-          Én inkább kávés vagyok. – huppant le mellém.

-          Én nem szeretem a kávét. Keserű. – nevettem. – Szóval… - mondtam némi csönd után. – Akarsz nézni valamit? Vígjáték, musical, horror, dráma, romantikus vígjáték…

-          Vígjáték. Hogy szépeket álmodjunk. – mosolygott.

Beraktam egy vígjátékot, és elkezdtük nézni. A vicceknél hangosan nevettünk, és beszélgettünk a film közben. Úgy éjfél körül véget ért a film, és elmentünk lefeküdni. Az ágyam most puhábbnak tűnt, mint máskor. Lassan süppedtem az álmok világába, lassan és ragadósan az álmoktól, amik eszembe jutottak. A tegnapi álmom: Edward a nyakamba ugrik, amikor meglát, és megölel, minden happy. De most, most más félét álmodtam. A kedvenc fehér-lila pólómban, és a kedvenc melegítőnacimban, mezítláb sétáltam a tengerparton. A homok cirógatta a talpamat, és a hullámok néha megcsapták a lábfejemet. A tenger hűs és kellemes volt. Lágyan fújt a szél, éppen csak meglibegtette a hajamat. Apró kagylók és kövek szegélyezték a víz szélét – varázslatos volt. Tudtam, hogy ez valódi hely – hisz jártam már itt, amikor tizenhat voltam. Olaszország gyönyörű partjai. Csak céltalanul sétáltam a víz és a homok peremén, amikor egy szőke srác mellém lépett. Felé fordultam, Edward volt az. Ki más is lehetett volna? Megfogta a kezem, simogatni kezdte. Együtt andalogtunk a parton, néha egymásra mosolyogtunk, és én már elhittem, hogy való. Aztán a nap lemenőben volt, rózsaszínre és narancsra festette a felhőket. Edward magával szembefordított, és azt mondta: „Te vagy életem értelme, szeretlek!” Na, itt jöttem rá, hogy ez csak álom. Bár reménykedtem, de tudtam, hogy nem igaz. Viszont mégis belementem. Szemébe néztem, és azt mondtam. „Én is!” Aztán megcsókolt. Az illata bódító volt. Mintha rózsa, fahéj, vanília, csokoládé, és minden más finom illatot összekevertek volna, és Edwardra öntöttén volna. Amikor a csókunk véget ért, hozzábújtam, úgy sétálgattunk tovább. És hagytam, hogy az álom sodorjon tovább…

Még egy próba...

Danielle szemszöge

Csöndben battyogtunk ki az épületből, nem vártuk meg a koncertet. Hívtunk egy-egy taxit, és vártunk. Amikor Kate taxija megjött, és felém bökött.

-          Elintézem, hogy találkozhass velük. Csak azért is! – mondta dacosan. Már nem igazán a szívesség miatt akarta, hanem megmutatni Louisnak, hogy igenis, találkozni fogunk a Jedwarddal. De én ezt egyre kevésbé hittem.

Megöleltem, aztán megjött az én taxim is. Otthon ledobtam a magas sarkúkat, és ledőltem az ágyra. A plafont bámultam, és nem gondoltam semmire. Semmire. Úgy negyed óra múlva elmentem lezuhanyozni, felvettem a pizsamám, és visszadőltem az ágyra, hogy bámuljam a plafont, és ne gondoljak semmire. De aztán megcsörrent a telefonom.

-          Haló? – szóltam bele mélabúsan.

-          Szia, Katherine vagyok! – hadarta a vonal túloldalán Kate. – Átmehetek?

Kinéztem az ablakon. Esett. Utána az órára pillantottam. Aztán végül kiböktem.

-          Gyere!

-          Tíz perc és ott vagyok!

Úgy gondoltam, össze kéne szedni magamat, szóval megmostam az arcom, és kifésültem a hajam. Két pohárban vizet melegítettem, hogy teát csinálhassak. Aztán már csöngetett is. Az ajtóban egy öleléssel fogadott, én meg próbáltam mosolyogni, végülis nem szakítottak velem vagy ilyesmi.

-          Teát?

-          Igen, kérek, köszi. – suttogta.

-          Epres?

-          Igen, sok cukorral. – elmosolyodtam. Jól ismertem Katet. És tudtam, hogy most eljött az ideje, hogy elmeséljem, mi a szitu.

Leültem mellé a másik babzsák fotelbe, és mély levegőt vettem. Odaadtam neki a teát, mire ő beleszürcsölt.

-          Tökéletes. – mosolygott. – Szóval, miért is akartál illetve akarsz találkozni a Jedwarddal?

-          Hát… - sóhajtottam. – Hosszú sztori.

-          Rendben. – tette le a teáját. – Időnk az van, és a kíváncsiságom is a megfelelő szinten van.  – nem fenyegetően hatott, inkább barátian. Rámosolyogtam.

-          Hát… - kezdtem bele. – Tudod, kirúgtak, és hát… - nem tudtam, hogyan öntsem szavakba, ami történt. – letört a cipőm sarka. És Edward éppen ott volt, és elkapott, hogy ne essek el. És… elbeszélgettünk. – Kate kerek szemekkel nézett. – Tényleg, csak beszélgettünk! Tartott vagy… öt percig? – Katherine megértően bólogatott. - És minden tök jó volt, aztán valaki – gondolom John – elhívta. És elment. Telószám, meg minden nélkül. Hát, ezért. És ma azt hiszem felismert.

-          Miből gondolod? – hajolt előrébb.

-          Olyan ’Hát te is itt vagy, Danielle?’ pillantása volt. Csak az a fafejű (itt nem fafejűt mondtam) nem engedett be minket.

-          Szemét! De erről jut eszembe. Van két jegyem a következő koncertjükre! – vigyorgott Kate.

-          Semmi kedvem elmenni! – nyöszörögtem.

-          Akkor sem, ha azt mondom, előtte dedikálás lesz?

-          És?

-          És… megvannak a kapcsolataim, hogy a sor elejére kerüljünk… - vigyorgott egyre jobban, kilátszottak tökéletesen fehér fogai.

-          Kate, te egy… zseni vagy! – ugrottam a nyakába. – Ott végre elbeszélgethetnék vele! Úristenem!

-          Oké, értem én, hogy boldog vagy, de éppen ezért nem kéne megfojtani! – nyögte.

-          Hoppá, bocsi, de… annyira örülök! – és elkezdtem ugrálni, meg táncikálni.

-          Azt látom! – nevetett Kate.

Mikor abbahagytam az örömtáncot, a második legfontosabb dologra koncentráltam.

-          Mikor lesz a koncert, és hol? És, mit vegyek fel? Úgy értem mit illik felvenni egy dedikálásra, ami után koncert lesz, és… - hadartam, de Katherine közbevágott.

-          Nyugi! Kedden lesz kétsaroknyira innen. A ruhád én elintézem, és minden egyén mást is. Neked csak az lesz a dolgod, hogy ne kukulj meg! Holnap elmegyünk bevásárolni, oké?

-          De hát holnap vasárnap lesz!

-          És? A kedvenc boltom mindig nyitva van, és… mindent lehet kapni benne!

-          Oké, akkor ezt megbeszéltük. – és még egyszer megöleltem drága jó barátnőmet – mert ezek után szerintem barátomnak mondhatom. 

Köszönöm, Katherine!

Danielle szemszöge

-          Igen!... Igen!.... Köszönöm Kate! Sokat segítesz…. Igen, kirúgtak. De még egyszer köszi, hogy elintézed! Hogy köszönhetném meg?... Ó, Kate, te egy angyal vagy… Rendben, akkor holnap hétkor az épület előtt… igen, kiöltözök… Szia!

Elintézve! Ez az! Holnap találkozok Edwarddal! Jaj, Istenem! De mit vegyek fel? Nincs semmi csinos göncöm! Sürgősen el kell mennem, venni egyet! Akkor megyek is! Dublin egy olcsóbb ruhaboltja felé vettem az irányt, remélve, hogy találok valami olcsó, csinos ruhát. Meg is találtam. Egy csinos, fekete koktélruha, apró, selyemszalaggal körbekötve a derekamon, vettem hozzá illő cipőt is (ugyanis a legutóbbinak ugye letört a sarka), és otthon majd átbogarászom az ékszereimet. Enyhe sminket teszek majd fel, és csinos leszek, hogy azért ne undorodjon tőlem. Fúh, most bepörögtem! Holnap találkozok Edwarddal. Tükörbe néztem. A hajam egy nagy gubanc, a bőröm nem igen szép. Szóval szépítő fürdőt kell vennem. Arcpakolás, habfürdő, körömápolás, stb. Fürdés közben a Lipsticket hallgattam. Megragadott, amikor rájuk kerestem. Az Ooo rész megvan. Mikor végeztem, ettem egy főtt tojást, és lefeküdtem aludni. Másnap korán ébredtem, és feltettem egy avokádópakolást, és kifestettem gyöngyház színűre a körmöm. Hajat mostam, és megszárítottam, és tornáztam egy kicsit, hogy fittebbnek tűnjek. Utána lezuhanyoztam (megint, én észlény) és máris dél volt. Ettem egy almát, és egy kis joghurtot, utána leültem tévét nézni. Pont a klipjük ment a tévében. Őrült, de nagyon vicces klip volt. Utána el voltam még egy darabig a tévén, majd lehuppantam a laptopom elé. Csináltam magamnak twittert, mert olvastam, hogy nekik is van. Nem követem őket, csak elolvastam, miket írtak. Olyan baromságokat, hogy mittomén hol találkoztak rajongókkal, és nagyon klassz volt, meg minden, és kaptak vattacukrot. Nézegettem a tweetjeiket, majd ránéztem az órára. Jesszusom, öt óra van! El kell kezdenem készülődni. Felvettem a fekete ruhát, átkötöttem a selyemszalagot. Kerestem egy szép fülbevalót, és egy nyakláncot. Jöhetett a smink. Halványszürke szemfestéket tettem fel, kispiráloztam a szempilláimat, és szájszínű szájfénnyel kifestettem a szám. Még egyszer kifésültem a hajamat, és belebújtam a cipőmbe. Ezúttal nem fogok mérgemben dobbantani, bár lehet, hogy megint elkapna… És elindultam taxival az épület felé. Hét előtt tíz perccel értem oda, Katherine már ott volt. Zöld, térdig érő ruhában volt, vörös haja – mint mindig – göndören omlott vállaira. Huncut, zöld szeme volt, szeplői pedig csak még jobban kihangsúlyozták azokat. Mosolyogva indult felém, és megölelt. Igen, jóban voltunk. És tudtam, hogy egyszer még el kell mesélnem neki, miért kértem a szívességet. Majd. Talán holnap, de nem ma.