Drága, édes álmok...

Danielle szemszöge

Az eső viharba váltott át, és Katetel álmosan pillantottunk ki az ablakon.

-          Basszus. De jó lesz ilyen időben hazamenni.

-          Tudod mit? Meghálálom a segítséged, ma itt alszol, oké? – mosolyogtam rá.

-          De hát nincsenek is itt a cuccaim, még csak egy pizsim sincs.

-          Adok kölcsön. Úgy se használtam még! – rántottam meg a vállam.

-          Köszi, Dani! – nevetett.

-          Áh, ne már, nem akarok fiú lenni! – nevettem én is, és eszembe jutott Edward. A zöld szemei és…

-          Oké, akkor… Elli? – mosolygott továbbra is.

-          Az már jobb. – mosolyogtam én is. – Szóval, a vendégszoba arra van, a fürdőszoba mellett. Van ágynemű, meg minden, és adok törölközőt is.

-          Köszi, megint. Nagyon köszönöm, tényleg. Na, akkor én megyek is fürdeni, ha nem gond! – állt fel.

-          Dehogy! Adok neked egy laza, fehér pólót, meg egy rózsaszín hosszúnacit, oké?

-          Tökéletes! – vigyorgott.

-          És… - folytattam, miközben kutakodtam. – Itt a törölköző!

-          Köszi! – és már ment is fürdeni.

Amíg ő fürdött, addig én megágyaztam magamnak, és mivel rohadt álmos voltam, ittam egy kis kólát, hogy legalább egy kicsit kibírjam. A kávét nem szeretem. Keserű. Túlcukrozni meg nem akarom, mert akkor meg édes. Maradok a kólánál. Fogtam a poharam, és ledobtam magamat a babzsák fotelba. Pár perc múlva Kate jött ki, vidáman, és megkérdezte:

-          Mit iszol?

-          Kólát. Hogy ne aludjak el olyan hamar.

-          Én inkább kávés vagyok. – huppant le mellém.

-          Én nem szeretem a kávét. Keserű. – nevettem. – Szóval… - mondtam némi csönd után. – Akarsz nézni valamit? Vígjáték, musical, horror, dráma, romantikus vígjáték…

-          Vígjáték. Hogy szépeket álmodjunk. – mosolygott.

Beraktam egy vígjátékot, és elkezdtük nézni. A vicceknél hangosan nevettünk, és beszélgettünk a film közben. Úgy éjfél körül véget ért a film, és elmentünk lefeküdni. Az ágyam most puhábbnak tűnt, mint máskor. Lassan süppedtem az álmok világába, lassan és ragadósan az álmoktól, amik eszembe jutottak. A tegnapi álmom: Edward a nyakamba ugrik, amikor meglát, és megölel, minden happy. De most, most más félét álmodtam. A kedvenc fehér-lila pólómban, és a kedvenc melegítőnacimban, mezítláb sétáltam a tengerparton. A homok cirógatta a talpamat, és a hullámok néha megcsapták a lábfejemet. A tenger hűs és kellemes volt. Lágyan fújt a szél, éppen csak meglibegtette a hajamat. Apró kagylók és kövek szegélyezték a víz szélét – varázslatos volt. Tudtam, hogy ez valódi hely – hisz jártam már itt, amikor tizenhat voltam. Olaszország gyönyörű partjai. Csak céltalanul sétáltam a víz és a homok peremén, amikor egy szőke srác mellém lépett. Felé fordultam, Edward volt az. Ki más is lehetett volna? Megfogta a kezem, simogatni kezdte. Együtt andalogtunk a parton, néha egymásra mosolyogtunk, és én már elhittem, hogy való. Aztán a nap lemenőben volt, rózsaszínre és narancsra festette a felhőket. Edward magával szembefordított, és azt mondta: „Te vagy életem értelme, szeretlek!” Na, itt jöttem rá, hogy ez csak álom. Bár reménykedtem, de tudtam, hogy nem igaz. Viszont mégis belementem. Szemébe néztem, és azt mondtam. „Én is!” Aztán megcsókolt. Az illata bódító volt. Mintha rózsa, fahéj, vanília, csokoládé, és minden más finom illatot összekevertek volna, és Edwardra öntöttén volna. Amikor a csókunk véget ért, hozzábújtam, úgy sétálgattunk tovább. És hagytam, hogy az álom sodorjon tovább…