Felismert!

Mivel Edward része igen rövidre sikerült, ezért most egyben rakom fel Danielle részével. :)

Danielle szemszöge

Katherine felmutatta a belépőjét, és már bent is voltunk. Nagy nyüzsgés volt, minden kis rajongó sikítozott, és ugrált. Katherine megfogta a kezem, és a másik irányba húzott. Egy darabig még látszott a rajongók áradata, aztán eltűntek. Egy hosszú, kivilágított folyosóra értünk, ami nagyon hasonlított egy kórházi folyosóra. Itt elengedte a kezem, és mentem mögötte. Egy húsos ember állt elénk, akitől kissé megijedtem. Ez, ha megfog egy narancsot, abból narancslé lesz! De Kate csak felmutatta a belépőjét, és az ember félreállt. Egy újabb hosszú folyosó következett. Aztán nevetgélés, és egy halk ’Au, John!’. Megdobbant a szívem. Megérkeztünk. Kate bekopogott egy ajtón, amit Louis Walsh nyitott ki. Végigmért minket, én pedig nyeltem egyet. Aztán megkérdezte, mit akarunk. Kate felmutatta a belépőjét ismét, és elmondta, hogy találkozni szeretnénk az ikrekkel. Hirtelen arra gondoltam, hogy vissza kéne fordulni, elmenni innen, de gyorsan. De Louis megszólalt.

-          Sajnálom, most nem érnek rá. Hamarosan egy utolsó hangpróba lesz. És utána kezdődik a koncert. Jöjjenek vissza utána.

-          Amikor már rajongók hada fog itt állni? – kérdezte sértődötten Katherine.

-          Sajnálom, de most nem engedhetem be magukat. Talán majd máskor.

Ennyi, Kész, vége. A zseniális tervemnek annyi. Még utoljára ránéztem Walshra, és akkor megjelent mögötte Edward. Vagy John… nem tudom megkülönböztetni őket. Egy pillanatra felém nézett, és tudtam, hogy felismert. Vagyis ő Edward. Néztük volna egymást percekig, ha (valószínűleg) John nem dobja fejbe egy vizes palackkal. Ekkor Edward nekitámadott, és megjegyeztem:

-          Szép hangpróba.

Louis hátra nézett, és meg forgatta a szemét.

-          Kérem, most távozzanak!

-          Addig nem, amíg be nem enged minket! – emelte fel a hangját Kate.

-          Már mondtam, hogy most nem alkalmas!

-          Jaj, most két percet nem tudnak ránk szánni?

-          Hát… - nézett hátra Louis – Nem!

És bevágta az ajtót. Már majdnem sírtam. Nem jött be. Még csak egy szót sem válthattam velük. De legalább Edward felismert. Talán most már könnyebb lesz. Talán ő is keresni fog. Remélem…

Edward szemszöge

Ma lesz a koncert. Johnnal nagyon izgulunk, mintha csak először lépnénk színpadra. Ilyenkor általában baromkodással vezetjük le a feszültséget. Hosszú folyosókon mentünk végig, mire elértünk az öltözőnkbe.

-          Hangpróba, fiúk! – szólalt meg Louis.

-          Oké, egy pillanat! – szóltam, és az ásványvizes palackokra pillantottam. Megragadtam, és jól John fejéhez vágtam, ami aztán szétrepedt, és a víz kifolyt a padlóra.

Csak nevetni tudtam, és elkezdtem ösztönösen hátrálni. John ilyenkor mindig bedurvul. Közel voltam az ajtóhoz, és láttam, hogy Louis éppen beszélget valakivel. Egy lány volt ott, kb. 21 éves, zöld ruhában, és vörös hajjal, mögötte pedig egy gyönyörű, fekete ruhás lány. Néztem egy ideig, olyan ismerős volt. Várjunk csak! Ez Danie… John megdobott egy vizes palackkal. Rávetettem magam Johnra, hogy visszakapja. Közben viszont egészen máson járt az agyam. Danielle… itt van? Mit akarhat? Csalódottnak tűnt. Aztán egy ajtócsapódást hallottam.

-          Fiúk, hangpróba, most! – utasított Louis. Miért nem engedte be őket?

Csalódottan néztem az ajtóra, aztán megkezdtük a hangpróbát…