Danielle szemszöge
Csöngettek. Ajtót nyitottam. Két
tükörhobbit állt előttem, igen csak kigyúrt fajták. Közöttük egy kiakasztóan
vigyorgó lány. Lena…
-
Vigyétek. – intett.
Felkaptak, befogták a szám, majd
leütöttek. Egy koszos pincében ébredtem, összekötözve, kómásan. A földön
feküdtem, mozdulni sem tudtam. Kába voltam, valószínűleg bedrogoztak. A fejem
kavarog, és hányingerem van. Szörnyű. Belépett a két majom, és Lena, arcán
gonosz mosoly. A két gorilla odajött hozzám, és megrugdosott, majd felemeltek,
és egy üveghez dobtak. A szilánkok beleálltak a testembe. A vér lassan buggyant
elő, és végigfolyt a bőrömön. Lena gonoszul vigyorogva megjegyezte:
-
Szánalom. – majd eltipegett. Gondolom Edwardhoz.
A két gorilla követte. Mikor kimentek,
megcsörrent a telefonom, ami még mindig a zsebemben volt. Lassan kicsúsztattam,
majd megnyomtam valahogy a felvesz gombot. John hívott. Megnyomtam még egy
gombot, majd kihangosította.
- Danielle! Danielle! Ott vagy? – kérdezte.
- S… segí…ts… - mondtam csöndesen.
- Danielle! Mi van? Danielle! – majd letette.
Végem. Egy apró könny folyt végig
az arcomon, majd vegyült a véremmel, és lecsöpögött a földre.
***
Elvesztettem az időérzékem. Itt
vagyok egy jó hosszú ideje. És még nem haltam meg. Nem tudom, miért, hiszen
bedrogozva, sok vért vesztve meg kellett volna halnom. Lépteket hallottam.
Gyors, ziláló lépteket. Berontottak a pincébe. Visszafojtott lélegzetek.
Kiáltások. Könnyek. Rendőrök. Orvosok. Valaki felemel. A kötelek lehullanak
rólam. Valaki rohan velem. Kétségbeesetten. Sír. Kiabál. Suttog. Könyörög.
Műszerek pittyegnek. Sebesség. Majd sötétség…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése