Vér

Edward szemszöge

Kijött egy orvos. Arcán aggodalom ült. Nem, ugye nem? Megtörölte homlokát, majd odajött hozzám. Időközben befutott John és Kate is.

-          Önök Danielle Carey hozzátartozói? – kérdezte.

-          Igen, mondhatni. – suttogtam.

-          Mi van vele? – kérdezte Kate könnyekkel küszködve.

-          Eltört néhány csontja, és nagyon sok vért vesztett. Éppen ezért jöttem. Vért kellene adni.

-          Milyen kell?

-          A pozitív. Viszont ha 0-s vérük van, az is megteszi.

-          Én megyek! Nekem A pozitív. – mondta gyorsan Kate.

-          Volt önnek vérátömlesztése korábban, bármikor?

-          Nos… sajnos volt… - éreztem, hogy Kate mindjárt elsírja magát.

-          Akkor én adom. – mondtam végül. – Nekem is A pozitív.

-          Jöjjön velem fiatalember.

Egy rendelőbe vezetett, ahol vért vettek tőlem, majd kiküldtek pihenni egy kockacukorral. Hát mondhatom ez sokat ér. Három órán keresztül vártam, mikor végre kitolták. Sápadt és élettelen volt, de még csipogott a gép. Szóval él. Ez egy maroknyi boldogsággal töltött el. De látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban meghalhat. Betolták az intenzívre, én pedig megkérdeztem az orvost, hogy bemehetek-e hozzá.

-          Igen, de csak rövid időre. Pihennie kell, és ne zaklassa fel. Ha pedig felébred, azonnal szóljon nekünk.

-          Persze, persze. – mondtam, és már bent is voltam.

Leültem az ágya mellé, és megfogtam a kezét. A könnyeim akaratlanul is előbuggyantak szemeimből. Sápadt bőre megrémisztett, és elszomorított. És mindez miatta van. Ezt meg kell oldanom… És akkor kinyitotta gyönyörű szemeit.