Az igazság

Danielle szemszöge

Na, jó, ez tényleg nem szokásom, de mégis. Nyálas zenéket bömböltetek, és csokit zabálok. Aztán majd jó kövér leszek, és azért fogok csokit enni... Ez egy ördögi kör… Edward naponta vagy 20-szor hív. De nem érdekel. Magyarázhat, a nyilvánvalón nincs mit. Gondoltam, bekapcsolom a tévét, mert nem árt tudni, mi folyik odakint. Nem kellett volna. Pont az ment a hírekben, hogy Lena és Edward most már hivatalosan is egy pár, és milyen boldogok. Rögtön lekapcsoltam a tévét, és zokogva az ágyamra feküdtem. Ez nem lehet igaz! Végre, amikor minden jónak tűnik. Pont akkor. Gyomorszájba. Ilyen az én sorsom. Egyedül fogok meghalni. Megint csörgött a telefonom. Meg sem néztem, ki az, tudtam.

-          Nincs mit megmagyarázni! – mondtam.

-          Tessék?! – szólt bele Kate…

-          Kate! Jaj, bocsi, én csak…

-          Figyelj! Gyere át hozzánk, és ott mindenre fény derül!

-          Hozzánk?

-          Összeköltöztem Johnnal. – nem gyors ez egy kicsit?! – Háromra gyere, és válts emberi formát!

Letette. Az a jó, hogy nem tudom merre laknak… De mindegy is. Úgy se mennék el. Csak azt akarják, hogy megértsem, hogy Lenát szereti, és Lena milyen kedves, meg minden… Csak a szokásos. De engem nem érdekel. Háromkor aztán egy kocsi dudált a ház előtt. Kinyitottam az ablakot, és kinéztem. John és Kate állt ott, egy kocsival.

-          Gondoltuk, nem találsz oda, így hát eljöttünk érted! – ordította Kate.

-          Nem kellett volna fáradni… - motyogtam, de azért felöltöztem, és lementem.

-          Tényleg elég ijesztően festesz. – monda John.

-          Kösz! Egy lány ettől érzi a legjobban magát! – mondtam szarkasztikusan.

-          Befelé! – intett a kocsira Kate.

-          Mi az, amit itt nem lehet elmondani?

-          Valami fontosat, ami miatt egy érfelvagdosós emó lettél.

-          ÉN NEM VAGDOSOM AZ EREIM, JÓ?? – ordítottam.

-          Ha beülsz, elhiszem. – ajánlotta fel Kate.

Nem tehettem mást. Beültem az ablak mellé. Kate ült mellém, John pedig a másik oldalra. Elmentünk egy házig, ahol kiszálltunk, és bevonszoltak. Leültettek a kanapéra, és Kate egy fotelre ült velem szembe, John a karfájára. Megforgattam a szemeimet, és sóhajtottam egyet. Mondják már végre el, amit el akarnak, hogy hazamehessek!

-          Lena és Ed csak barátok. – tért a lényegre Kate.

-          Ja, persze, azért ugrott Lena a pékségben Ed nyakába, hogy „Eddy!”.

-          Lena egy kis girnyó. – szólt közbe John. – Csak rámászik Edre, féltékennyé akar tenni, megkeseríteni az életed. Minden csajjal ezt csinálja, aki bármiben is jobb nála.

-          És ÉN mégis miben vagyok jobb NÁLA? Oké, én nem vagyok bunkó, de ezt szerintem ő nem így látja.

-          Hát… látott titeket múltkor együtt. És elborult az agya.

-          Ez akkor sem változtat semmin. Edward hagyja magát. Nem hogy ellökné magától, még élvezi is, hogy Lenácska epekedik utána. Meg azt is, hogy engem lejárathat. És, ha most megbocsátotok, én hazamennék, mivel fény derült az „igazságra”.

És elmentem. Ők meg hagyták. Gondolom már mindketten rájöttek, hogy nem érdemes piszkálni.